Miért nem tudta Izrael 1948-ban elfoglalni Jeruzsálemet?

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Hetek Online

2008. május 8. / Morvay Bátor Az izraeli-arab konfliktus legérzékenyebb pontja Jeruzsálem kérdése. Míg az izraeli hivatalos álláspont a várost oszthatatlan fővárosnak tekinti, a palesztinok szerint – és ezt a nemzetközi közvélemény többsége is így látja – az 1967-ben elfoglalt Kelet-Jeruzsálem Ciszjordániához hasonlóan megszállt terület.

A jeruzsálemi Óváros a Templom-heggyel együtt azonban már 1948-ban Izrael fennhatósága alá kerülhetett volna, ha az ENSZ nem hirdet váratlanul fegyverszünetet, két nappal a város elfoglalása előtt. A függetlenségi háború, amelynek az elején még Izrael léte volt a tét, 1948 júliusára fordulóponthoz érkezett. Az arab hadseregeket ekkora már minden fronton megállították, sőt az izraeliek néhol már ellentámadásba mentek át. A Hagana félkatonai erőiből egy több mint hatvan ezres ütőképes hadsereget állítottak föl, és ezzel a harcok során először fölénybe kerültek az arab haderőkkel szemben.

Miután az arabok nem tették le a fegyvert, az izraeli vezetés a teljes offenzíva mellett döntött, amelynek középpontjában az addig folyamatos ostromzár alatt álló Jeruzsálem állt. A város zsidó parancsnoka július 15-ére mindent előkészített a Óváros elfoglalásához, beleértve, hogy kétezer év után újra megszervezzék az elfoglalandó városrész közigazgatását.

Annyira biztosak voltak a sikerben, hogy egy idős kémiatanár személyében már a kormányzót is kiválasztották. David Saltiél tábornok mindennek tetejébe előre megírta győzelmi jelentését Jeruzsálem teljes elfoglalásáról, amelyet a Dávid-citadella tornyából közölt volna a nagyvilággal. Ezek után tényleg már „csak” az Óváros elfoglalása maradt hátra.

Ez sem tűnt nehéz feladatnak. Az eredeti terv szerint az izraeli erők a Palmah elitalakulataival az élen átkaroló hadmozdulattal közrefogják az Óvárost majd tüzérségi zárótűz fedezékében minden oldalról támadást indítanak az arab Légió megfogyatkozott erői ellen. A támadásra július 15 és 19 között kerülhetett volna sor és a biztos győzelem reményével kecsegtetett.

Az Arab Liga az izraeli győzelmektől láttán az ENSZ-hez fordult segítségért, attól tartva, hogy egész Palesztinát elveszíthetik. A Biztonsági Tanács nem késett a válasszal és július 17-ei hatállyal azonnali fegyverszünetet hirdetett.

Saltiélt és vezérkarát villámcsapásként érte a hír, mivel az eredeti támadási terv éppen két nappal több időt kívánt, mint amennyi rendelkezésre állt. Ekkor egy világhírű zsidó fizikus, Jóél Racah sietett a szorult helyzetben lévő izraeliek segítségére. Az idős tudós régi kézikönyvek alapján néhány nap alatt egy különleges robbanószerkezetet épített.

Az új terv szerint a bombával rést ütnek az óváros falain, majd ezen keresztül frontálisan megrohamozzák a várost. Bár tudták, hogy ezzel nagy kockázatot vállalnak, az idő rövidsége miatt mégis ezt a megoldást választották. A támadás időpontja majdnem pontosan egybeesett Jeruzsálem babiloni elfoglalásának 2500-dik évfordulójával. Egy nappal a fegyverszünet előtt megindult a támadás, izraeli katonák a folyamatos ellenséges tűzben a falhoz vonszolták a közel két mázsás robbanószerkezetet, majd fedezékbe húzódva aktiválták azt.

A hatalmas erejű detonáció megremegtette az egész várost. Mindenütt felharsant a kiáltás: „megnyílt a fal” A támadó egységek támadásba lendültek, élükön a Palmah egységekkel, kik tartalék robbanóanyagot is magukkal vittek, nem titkolva, hogy azt a Templom-hegyen álló két mecsetnek tartogatják. (Bár Ben Gurion szigorúan védte a szent helyeket, az izraeli seregben ekkor még nem volt elég nagy a fegyelem, hogy ennek érvényt lehessen szerezni.)

A hatalmas füstfelhő közben lassan szétoszlott. A támadó izraelieket pedig a hatalmas lyuk helyett egy csupán gépfegyvertűz és egy nagy koromfolt fogadta. A világhírű tudós ezúttal alaposan elszámolta magát. Ezzel a zsidó remények is szertefoszlottak a város elfoglalásáról, mivel a tűzszünet 24 órán belül életbe lépett.

támogatás