Összesen 146 találat (81 - 100) : CsA.
A nagy őrület kezdetben egy zsidó Svejk kalandjainak tűnik, ám Hameiri olyan hajmeresztő borzalmakat tár elénk – elég a szifiliszes faluról vagy a kozákok karácsonyáról szóló fejezetekre utalnunk –, amelyek Malaparte tudósításainak vagy Babel naplóinak legfelkavaróbb lapjaira emlékeztetnek. Kegyelmi pillanat, amikor egy ilyen magas színvonalú, héberül írt, a magyar irodalmi hagyományban gyökerező mű segít átrendezni…
Avigdor Hameiri: A nagy őrület. Löwenkopf Kálmán, Peremiczky Szilvia, Stöckl Judit és Lackfi János fordítása, Kőbányai János utószavával. Budapest–Jeruzsálem, 2009, Múlt és Jövő Könyvkiadó, 432 oldal, 3300 Ft
Abszurd érzés, de az első világháború mint a régi rend … Tovább »
Norman Manea amolyan kiveszőfélben lévő író: kelet-európai disszidens/emigráns, aki 1986-ban – ötvenévesen – elhagyta a nemzetiszocialista „Jormániát”, azt az országot, ahol semmi sem összeegyeztethetetlen, és ahol nem ismerik az árnyalatokat, vagyis ahol kizárólag a vörös … Tovább »
A család az I Will Survive-ra táncolt, sokan nem örülnek a performansznak.
Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.
Első látásra nem ütközik különösebb nehézségekbe… Legalábbis abban az értelemben, hogy mely kérdésre felel A zsidó lélek c. esszé. A szöveg abból az ellentmondásból vázolja s határolja is élesen a lehetséges válaszok horizontját, amely a zsidóság politikai emancipációja utáni időszakban az asszimilációs készség és a lényegi befogadottság hiánya között képződött meg.
Kőszeg remek stiliszta, iróniája teret enged egyfajta szemérmes líraiságnak: amikor például azt írja, hogy „ettől kezdve lázasan, vakarózva, ágyban töltöttem a nemzet legszebb napjait”, akkor a komikusnak tetsző szituáció ellenére valóban a nemzetről van szó és annak legszebb napjairól.
Kőszeg Ferenc: K. történetei. Budapest, 2009, Magvető Könyvkiadó, 380 oldal, 2990 Ft
Szenvedélyes emlékirat-olvasóként egyik legnagyobb hiányérzetem, hogy manapság alig születnek a legközelebbi múltunkról szóló, jelenünkbe nyúló naplók, memoárok, feljegyzések. Meglehet, … Tovább »
Ha van Európának „sötét múltja”, akkor ez a rend az, aminek persze majdhogynem egyenes következménye a holokauszt, csakhogy Menasse esetében e kettő összekapcsolása csupán a sikerhez vezető biztos receptnek tetszik. Emellett van valami bántóan biológiai Menasse szemléletében – Manasseh lelki hasadtságát pl. az elhibázott körülmetélés okozta sebhely jelképezi…
Kasztner le se törölte a homlokáról a verejtéket, fénylő arccal érkezett, nehéz bőrönddel a kezében.
Az íróasztala mögött terpeszkedő Wisliczeny rögtön a tárgyra tért.
– Na, megkapja amit kért! A gesztust. – Közben mohó kíváncsisággal bámulta a bőröndöt, bele szeretett … Tovább »
Nem a bevonult Werhmacht tábornokai, ezredesei, alezredesei, századosai diktálták az iramot. Az ütemet és a ritmust meghatározó energia egyik középpontja a budai hegyekben a Majestic panzió melletti villa (zsidó tulajdonosa „önként” fölajánlotta az SS számára), benne egy szoba, … Tovább »
Feljelentést nem teszek. Sérülésem – büntetőjogilag – nyolc napon belül gyógyul. Hosszú hetekbe kerülne, mire végigjárnám az összes rendőrt feljelentésemmel, a támadókról nem tudok semmit – sok bepörgött, valószínűleg bespeedezett, 18-20 év körüli fiatalember van az országban, aki csak útitársain tudja levezetni a feszültségét.
„Az igazság viszont az, hogy A Portnoy-kórt, miután óvatlanul hetekig lelkendeztem róla, soha nem mertem anyám kezébe adni, holott felért volna egy terápiával – bár az ellenkezőjét jobban el tudtam képzelni (…) A lényeg az, hogy a mi családunk sokkal rendesebb, mint amilyennek ábrázolod. Mondd csak, drága fiam, te tényleg antiszemita vagy (…) Mint az az aberrált pinabubus Portnoy? Na ne bosszants…”
Akad olyan elemző is – Báthori Csaba –, aki lamedvovnyiknak, a harminchat igaz ember egyikének tekinti Joseph Rothot, ezt a tarhás alkoholistát, ezt a hontalan, leharcolt slemilt. De nem arra tanítanak-e minket az álruhás királyok és a haszid mesterek, amit – az igazak legendáját elemző tanulmányában – Gershom Scholem mond, vagyis hogy „ne mondjunk senkiről erkölcsi ítéletet”, mert „ezek az emberek többé-kevésbé paradox módon rejtve, álcázva gyakorolják az erényeket”?
Vajda Mihállyal beszélget Csáki Márton
2007. Október Vajda Mihály – Misuként talán többen ismerik – filozófus. Tizennégy, politikai és filozófiai esszéket tartalmazó kötetéből mindössze kettő jelenhetett meg a rendszerváltás előtt. Reform-marxista „elhajlásai” … Tovább »
Grecsó Krisztián (1976) író, költő, a Bárka című folyóirat szerkesztője. Legismertebb műve, a Pletykaanyu tágabb környezetében nagy botrányt kavart, hisz nem egy olvasója magára ismert. Legutóbbi könyvének – amit nemrég németre is lefordítottak –, az Isten hozottnak egyik központi … Tovább »
Április elsején tartotta rendkívüli közgyűlését a Magyarországi Cionista Szövetség (MCSZ). A határozatképességhez szükséges többség ugyan épp hogy csak összejött, a napirendi pontokban szereplő kérdésekre azonban egyhangú válaszok születtek. Mint arról már beszámoltunk, … Tovább »
Isaac Bashevis Singer és Arthur Koestler. Két totálisan eltérő személyiség, életút, írói világ. Egy jógi és egy komisszár. Ha még idejében el nem menekülnek a kontinensről, valószínűleg csak egy helyen találkozhattak volna: valamelyik haláltáborban. Eltekintve attól, hogy zsidók voltak, nehéz lenne bármilyen megfontolás alapján egy mondatban említeni őket. Az apropót az adta, hogy egyszerre jelent meg róluk egy-egy monográfia, és ezek párhuzamos olvasása árnyalhatja előbbi ítéletünket.
– Szülei egy diktatúra kiszolgálói voltak, egyben annak a rendszernek a bürokratái, amelyik önt és társait megfosztotta állampolgárságuktól. Melyiket volt nehezebb feldolgozni? – Igazán azzal volt szörnyű szembesülni, hogy azok a szülők, akiket én ismertem, 1945 és 1953 között az ÁVH-nál dolgoztak.
Zsidókat fényképezni – ez már-már valamiféle külön műfajjá nőtte ki magát. Merthogy fényképalbumról van itt szó, Villányi András fotóiról, melyekhez Lichtmann Tamás írt kísérőszöveget. Persze a „műfaj” szót – annak ellenére, hogy minden kisebbség életének dokumentálása, különösen a fényképészet területén, hálás téma – nem rossz értelemben használom.