„A magyar nyelv csodáira kíváncsi fiatalok… olvassanak Rejtőt”

Salgótarjánban született, kutatásai középpontjában Madách Imre és Mikszáth Kálmán életműve áll, de Krúdy Gyula írásművészetének is nagy tisztelője. Szécsényben és Salgótarjánban városi- megyei múzeumokat igazgatott. Tagja, majd főtitkára a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. 1987-től Veszprémben a múzeumi szervezet, 1993-tól 2000-ig Budapesten a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatója majd újra Veszprémben igazgató, az Eötvös Károly Megyei Könyvtárban.

Az irodalomtudomány kandidátusa, az ELTE címzetes egyetemi docense. Folyóiratok szerkesztője, mint például Veszprémben az Új Horizont, Nógrád megyében a Palócföld. Önálló kötetei jelentek meg Madách Imréről, Mikszáth Kálmánról, az irodalmi muzeológia és kultusztörténetről többek között. Könyvsorozatot szerkeszt Krúdy Gyula írásaiból, tanulmányai jelentek meg Kisfaludy Sándorról. Foglalkozott Déry Tibor balatonfüredi éveivel, Jókai helyi kultuszával, Petőfi veszprémi tartózkodásával, Deák Ferenc és Vörösmarty kapcsolatával. Pannóniai töredékek címmel 2007-ben jelent meg összefoglaló balatoni irodalmi tanulmánykötete. Csodálója Eötvös Károly balatoni utazásokról szóló könyveinek, Balatonfüred és balatoni táj szerelmese, melyről így vall: „A balatoniság számomra az, hogy amikor megyek lefelé az otthonomból Balatonfüred felé és a Nosztori dombnál kinyílik előttem a Balaton látványa, olyankor mindig hevesebben ver a szívem… Itt sétált Kisfaludy, itt vallott szerelmet, itt ült Eötvös Károly… Krúdy Gyula itt udvarolt az őszi Füreden a színésznőknek. A magyar táj és magyar múlt csodálatos harmóniáját élem át ilyenkor, még ha nem is gondolkodom ilyen fennkölten, amikor csak egyszerűen nézem a Balatont, csak egyszerűen boldog vagyok a látványtól.”

Akivel beszélgetek:

Praznovszky Mihály irodalomtörténész.

„Lágy vagyok, lírai és gyengéd, visszafogott, kevésszavú.” Önt idéztem.

Ezt valamelyik előadásomon mondhattam. Szeretem szórakoztatni a közönségemet és kitalálok ilyen ironikus mondatokat, de szívesen idézek klasszikusoktól is, főleg Mikszáthtól. Ő idézte Tisza Kálmán utalásait. Tisza beszéde közben mindig elmondta, hogy erre, vagy arra a beszédem végén majd utalok, a végén pedig így fejezte be, hát ez az, amire a beszédem elején utaltam. A hallgatóság pedig hazaérve jött rá, hogy Tisza sem a beszéd elején, sem a végén nem utalt semmire.

Szerb Antal írta: Mikszáth emelte európai és emberi magaslatra a magyar humort. Beszélhetünk a magyar irodalmi humorról?

Általános vélekedés, hogy az élen Karinthy Frigyes humora áll, de véleményem szerint – és talán nem is vagyok egyedül – legalább ilyen magasságokban áll Mikszáth Kálmán is, akit végülis nem humoristaként tartunk számon. Mikszáthnál a humor olyan történetszervező, karakterbemutató erő, mely a legmagasabbak közé emeli. El kell olvasni a Szent Péter esernyője első tíz-húsz sorát és az ember máris érzi, hogy ez az otthonról hozott, jókedvű, szeretetteljes humor mennyire lehozza az irodalmat a Parnasszusról közénk, emberek közé. Karakterhumorára Katánghy Menyhért alakját említem a Két választás Magyarországon regényéből, aki egy kedves, aranyos szélhámos, akit politikai svindlerként megvetnénk, de úgy írta meg Mikszáth, hogy nem ezt tesszük, hanem elfogadjuk őt és derülünk az apró, kis csalásain. Humoros, olykor éles, de soha nem sértő parlamenti, politikai karcolatait mindig nagyon várták a Pesti Hírlap olvasói. Nem annyira ismert, de Mikszáth első- meglehetősen visszhang nélküli- kis könyve „Az Igazi humoristák”- cikkek a magyar nép humoráról.

Dr. Scheiber Sándor Mikszáth Kálmán és a keleti folklór könyvéről kérdezem.

Itt van a polcomon Scheiber Sándor Folklór és tájtörténet című műve melyben egy nagyon gazdag Mikszáth gyűjtemény van. Mikszáth kutatóként gondoltam is rá, hogy külön kötetben is ki kellene adni, mert nagyon fontosnak tartom Scheiber magyarázatait Mikszáth keleti-irodalmi motívumairól. Scheiber hihetetlen mélységben ismeri a világirodalmat és a keleti folklórt és magam sem tudom, hogyan lehet, hogy ezek a tájtörténetek Mikszáthnál ennyire visszatükröződnek. Vándortörténetekről van szó melyek évezredeket átívelnek az irodalomban.

Egy előadásában hallottam, hogy Theodor Roosevelt amerikai elnök feleségének, az egykori first ladynek kedvenc könyve volt a Szent Péter esernyője. Ez hogyan lehetséges?

Nagyon egyszerűen. Le kellett fordítani angolra. Különben az derülne ki, hogy az elnök felesége magyar volt, mint hogy ez már mindenkiről kiderült, ami valószínűleg összefügg a magyar kalandozások és kivándorlások korával. Komolyra fordítva a szót, a Jó palócok és a Tót atyafiak világkarrierje az eredője ennek, melyeket szinte azonnal lefordítottak németre és eljutottak egész Európába. Ezután gyakorlatilag minden műve kijutott a világba. A Szent Péter esernyőjét fordították le egyébként a legtöbb nyelvre. A Londonban készült angol fordítás juthatott el a Washingtonba, a Fehér Házba. A first lady elolvasta könyvet, és „parancsot adott” az elnöknek annak elolvasására és Mikszáthhal való találkozásra.*

A humor okán beszélhetünk Rejtő Jenőről is?

Aki nem szereti Rejtő Jenőt, az nem lehet jó ember. A hatvanas évek elején, mikor én még gyermek voltam, Rejtőt nem nagyon adták ki. ’56-’57-ben jelent meg egy-két könyve. ’64-ben indult el a Magvető kiadó Albatrosz könyvek sorozatában Rejtő kiadása és egészen ’87-ig, szinte minden évben megjelentették egy-két regényét. Ma már tudom, miért vetettük rá magunkat ezekre, mert végül is nem Thomas Mann mélységeiről voltak ezek híresek, hanem a nyelvi humora miatt. Azt mondom a magyar nyelv csodáira kíváncsi fiataloknak, hogy a nagy költők, Babits, vagy Dsida Jenő varázslatai mellett olvassanak Rejtőt. Igaz, van benne egy adag pesti flaszter humor is, de nyelvi szójátékai, szóképei elementáris erővel özönlenek a műveiben, nem véletlenül vált többjük szállóigévé. Nem lehet Rejtőt nem szeretni, annyi jópofa, kedves, szeretnivaló alakot talált ki. Minden története valamilyen módon happy end-el végződik és humora ma is hangos nevetésre késztet. Egyfajta tanítómesteremnek tekintem, annyira közel áll hozzám. Belőle is táplálkozom, mindig találok benne valami újat. Néhány éve egy egyetemen adtam elő és lazításként Rejtőt idéztem. Döbbenten tapasztaltam, hogy a hallgatók nem ismerik az írót, nem olvassák. Lehet, hogy mást sem, de azért elgondolkoztam, hogy vajon jó irányba megy-e a világ?

Ön megjelentetett egy humoros kis könyvet Örkény István leveleiből is.

Igen, „Levelek a Lipták-házba” a címe. Lipták Gábor író Balatonfüred főutcájában egykor volt házáról van szó, melyről Lipták „Nyitott kapu” címmel írt könyvet. Lipták és háza minden magyar írót és költőt befogadott, aki arra járt, és az ötvenes-hatvanas években egyfajta menedék volt a hatalom, a világ elől. Ide bárki bejöhetett, beszélgethetett, alkotott, ették, amit kaptak, itták Liptákék nagyon rossz borát, de egy lehallgatások nélküli (?) biztos pont volt. Szabó Lőrinc rendszeresen fordított itt, Keresztury Dezső mindennapos vendég volt, Illyés Gyula, Németh László Tihanyból jöttek át beszélgetni, de megfordult itt Örkény István is. Örkényt azért is külön kedvelem, imádom, mert a humora rendkívül közel áll hozzám. Itt Füreden valósággal kiélte ezeket az ironikus, becsapós, nagyon humoros hajlamait. Levelei a ház gazdáihoz, Liptákhoz és a feleségéhez megvannak és a Lipták hagyaték részeként őrizik őket a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Ezek valóságos mini-mini „egypercesek”. Rendkívül szellemesek, tréfásak. Elgondolkodom, hogy honnan volt ideje, hogy még a hétköznapi levelekbe is ennyi hangulatot, csavart, ennyi ugratást tegyen? Születése 100. évfordulóján beszéltem az özvegyével és a helyi könyvtárral. Közösen szerkesztettünk egy válogatást ezekből a levelekből jegyzetekkel ellátva, hogy lássa mindenki, milyen gazdag az örkényi életmű és mennyi részlete van még, amit érdemes olvasni, mert csodálatos élményekhez juthatunk általa. **

Mikszáth mellett Ön Eötvös Károly életművének és kettejük barátságának avatott ismerője is. Eötvös Károly talán fő írói műve a tiszaeszlári zsidó vérvádper története.

Mikszáth és Eötvös Károly barátok voltak. A vérvádper is összekötötte őket, melyen Mikszáth tudósító, Eötvös pedig a vádlottak védőügyvédje volt, majd a per történetének megírója. A könyv 1904-ben jelent meg „A nagy per, mely ezer éve folyik s még sincs vége” címmel. Ők ketten barátként a parlamenten kívül is találkoztak, beszélgettek. Mikszáth többször is utal a perre, egy nagyobb karcolatban pedig megírta, hogyan vélekedik Eötvös a tiszaeszlári perről. Mikszáth 1882-ben a Pesti Hírlap újságírójaként Nyíregyházáról tudósítja végig a per tárgyalásait. Komoly oknyomozói munkát végezve „megkeresett filoszemitát, antiszemitát, dzsentrit, polgárt és parasztot, megpróbált elfogulatlanul tudósítani a perről”, melyért az egyik oldal antiszemitának a másik zsidóvédőnek bélyegezte. Ezek a beszámolók jóformán ismeretlenek az olvasók előtt, mert Mikszáth műveiben nem jelentek meg, csak a kritikai kiadásban. Bizony nagyon szükséges volna már látni önálló kiadásban, hogy Mikszáth, a rá jellemző igazságérzettel hogyan mutatja be az eseményeket, a szereplőket, hogyan minősíti a közönséget, a bírákat és az ügyvédeket. Mikszáth ezen beszámolóiban Eötvös nagy fejezeteket kap és az író meghajol Eötvös jogi tudása és emberi nagysága előtt. Irodalomkutatóként tudom, hogy Eötvösnek mennyire tett jót és rosszat európai minőségű kiállása a vádlottak mellett. Mennyire hajszálon múlt, hogy teljesen tönkre nem ment egzisztenciálisan, szakmailag, jövőképét illetően, de mégis vállalta ezt a feladatot. Összeköti a két írót, hogy milyen világban éltek és elgondolkodtató a mai világunk, ahol ennek a szerencsétlen tiszaeszlári kislánynak, Solymosi Eszternek álsírt állítanak, és ott zarándoklatokat tartanak különböző antiszemita elemek. Eötvös éppen ezen nézetek ellen próbált hatni nemcsak a védőbeszédével, hanem egész emberi magatartásával, írói tehetségével, hogy Magyarországot ne rekesszék ki Európából.***

Olvastam „Zsidó alakok, zsidó történetek Mikszáth műveiben” c. előadását.

Nem én vagyok az első, aki erről értekezett. Már Mikszáth életében megjelentek írások, hogy műveiben miként van jelen a zsidó alakja, kezdve az első novellájától, „A zsidó batyus lányától” „ amelyben már végtelen szeretettel, mély megértéssel, humanista empátiával fordul az öreg zsidó alakja felé és ez végig megjelenik a műveiben. Nagyon jól ismeri fel ezeket a karaktereket a batyustól egészen a bankárig és számtalan alakja majdhogynem legendássá vált, gondoljunk csak az Új Zrínyiászban szereplő figurákra. Mikszáth benne élt a korában, és jól látta, színesítette és építette be a könyveibe, humoreszkjeibe is – akár típussá alakítva, akár csak egy kedves figurává formálva – a körülötte lévő zsidókat. Jó néhány karcolata zsidó kontra magyar érzelmekként, gesztusokként, jelenségekként mutatja be a különbözőségeket és azonosságokat. És jusson eszünkbe a piros esernyős öreg zsidó a Szent Péter esernyőjéből. Az öreg Müncz zsidó a maga jóságával, hogy tudniillik esernyőt tesz az udvaron a kosárkájában fekvő kislányka fölé, létrehozva a világ, azaz a magyar világ abszurd jelenetét: a falusi nép egy öreg zsidóból teremti meg a keresztény hit egyik legnagyobb alakját. Mikszáth ezt így írta: „hogyan ajándékozta meg az öreg Müncz zsidó a kereszténységet egy szent ereklyével”, legalább is Glogován és környékén, de hát az sem akármi.”

Hallottam, hogy az irodalmi kultusz jegyében Eötvös Károly asztaltársaságuk van. Erről kérdezem.

A XIX. századtól sok ilyen kezdeményezés volt és van egy-egy alkotó emlékének ápolására. Mi itt többen Eötvös olvasók, rajongók vagyunk, élvezzük a humorát, bölcsességét, haza és tájszeretetét. Tizenketten vagyunk és tizenkét éve minden hónapban találkozunk. Hol az aktuális kérdésekről, hol önmagunk sorsáról, feladatainkról beszélgetünk, de Eötvös mindig ott van jelképesen, felirattal is az asztal közepén. Mivel nagy élet élvező is volt mi sem vetjük meg mindazt, amit ő az Abbázia kávéházban fogalmazott meg, miszerint „mi magyarok a mindenben a legjobbak vagyunk a világon, többek között nekünk vannak a legszebb hölgyeink, a legtüzesebb paripáink és a legjobb boraink.” Ezért aztán irodalmi asztaltársaságunk is a legjobb magyar borokat fogyasztja és vidám hangulatban emlékezünk rá. Persze másokra is, mert az irodalom és a magyar kultúra az állandó témánk. Nagyon fontos ez, minél több ilyenre volna szükség, mert a nemzeti emlékezet ilyen kis közösségekből épülhet fel.

2023 Petőfi és Madách centenáriumának éve. Madách röviddel „Az ember tragédiája” után megírta Mózes című drámáját. Erről kérdezem.

Mózeshez való viszonyomnak van egy személyes alapja. Annak idején – hogy egy másik kedvencemet, Krúdy Gyulát idézzem – „boldogult úrfikoromban”, gimnazistaként az első irodalmi dolgozatomat a Mózesből írtam. Természetesen Madách kutatásaim során később is találkoztam a drámával. Madáchnak szokása volt, hogy a kéziratra ráírta a kezdést és a befejezést. A Mózest nagyon gyorsan írta meg. 1860. június 9.-én kezdte és 1861. november 16-án fejezte be. A Tragédia már három hónapja készen állt, és nagyon érdekes, hogy a Mózes történethez nyúlt. Vajon miért, hiszen addig egyetlen ilyen drámája sincs? Főleg a magyar történelemből 11-12 drámát, sok-sok drámatöredéket írt. Miért nyúlt a bibliai történethez, amikor éppen előtte „A Civilizátor” címmel írt egy nagy komédiát a Bach rendszerről és a Bach huszárokról a centralizáló hatalommal szemben? Mit látott Mózesben? (Ráadásul a darab sikertelen lett az Akadémia pályázatán.) Madách Mózese a nép és vezetése kérdéseiről, a szabadság megéléséről szól, ami az ország akkori politikai helyzetében nagyon is aktuális volt, továbbá a magyarság a kiválasztott nép motívumot önmagára vonatkoztatta. Nem volt véletlen száz évvel később sem a Nemzeti Színház Mózes előadásának nagy sikere. Az 1967-es bemutatóval kezdődően Sinkovits Imre 22 éven keresztül, 700-nál is több alkalommal lépett fel Madách drámájában Mózes szerepét alakítva. A Mózes a szabadságvágyról, lehetőségről szól, ez adta- adja aktualitását 1860-ban, 1956 és 1989 után is. Madách Mózese, korszerű, izgalmas, nőalakjaiban csodálatos, nyelvében zseniális, majdhogynem Shakespeare-i magasságú. Bátran oda lehet tenni „Az ember tragédiája” mellé, csak nem nagyon tették, teszik.****

Az Ön szerkesztésében, válogatásában több füveskönyv jelent meg.

A füveskönyv nem az én találmányom, hanem a szegedi Lazi Könyvkiadóé. Ők kerestek meg egyszer, talán éppen Krúdy könyvemmel kapcsolatban. Nagyon jópofának tartom ezeket az idézetes könyveket. Nem pótolják a teljes szövegek olvasását, ismeretét, de valójában kedvcsinálók lehetnek és nagyon okos, szellemes, humoros, tanulságos gondolatokat tartalmazhatnak, amit az ember jó szívvel emleget, mesél el társaságban is. Eddig talán tizenötöt állítottam össze mindenféle szempontú kiadói felkérések alapján. Kossuth Lajostól kezdve József Attilán át a legutóbbi Friedrich Nietzsche füveskönyvig. Utóbbi igencsak meglepő volt számomra, mert nem vagyok egy filozofikus alkat, de végül nagyon szórakoztató volt, mert ezeket az életműveket el kellett olvasni, hogy gondolatokat tudjak kiválasztani. Persze könnyedebb témákkal is foglalkoztam, mint a füveskönyvem a gasztronómiáról, az evésről, a „Borban az igazság”- a borról, vagy éppen a „Csészénkben a világ” a kávéról. „Minden szétesett „címmel összeállítottam Radnóti Miklós füveskönyvét is, ahogy- magamat idézve- ” ez a minden oldalról, lapítva közeledő gyilkos világ fogalmaztatja meg vele majd a huszadik századi magyar irodalom egyik legnagyobb életművének teljességét… A prózai részletek mellett a lírai élményekből is válogattam. Nem tudtam, nem akartam kivenni egy sort sem a Tajtékos ég kötet verseiből, a Sem emlék sem varázslat, A hetedik ecloga, a Levél a hitveshez, az Erőltetett menet és a többi költeményből mert ezek úgy teljesek és úgy megszólalók egységükben, ahogyan örökké léteznek. Itt erőtlen a lélek és gyenge a kéz, hogy ezekhez hozzányúljon.”

Jegyzetek

* Theodor Roosevelt 1910 áprilisában tett látogatást Magyarországon. Találkozójukról írta a Budapesti Hírlap 1910. április 20-án: Az elnök az íróval való találkozás első perceiben így vallott: „Én azután nekifeküdtem és mondhatom, busásan meg voltam jutalmazva. Megjelent előttem az ön leírása nyomán az egyszerű kálvinista lelkész, a pusztai korcsma és a szegény néptanító. Uram! – én ezeket az alakokat már Amerikában ismertem. Azért jöttem Magyarországra, hogy megismerjem azt az országot, melyet ön úgy írt le, hogy a szívemet örökre megfogta.” Az elnök a beszélgetést pedig így zárta:” – No, most hazamegyek és megmondom a feleségemnek, hogy beszéltem önnel. Tudom, megdicsér.” Forrás: NAGY LÁSZLÓ: A két Mikszáth és egy amerikai exelnök.) S.Cs.

** Egy levél részlete 1965-ből: „Kedveseim! Nagy a levelezésem, muszáj valami rendet tartanom. Tegnap: disszidált buzeránsok, hogy hazajöjjenek-e. Tegnap előtt: Mao-ce-ung, fél, hogy elrontotta az életét, mit tegyen, Brigitte Bardot: magányos, éjjel fölsír. Segítsetek. Nektek is csak röviden. Lemenjünk? Lehet. Febr.6-7-8 körül van weekend. Kivételesen ne zsidózzatok. Ha szép az idő. Külön szobában alvásról lemondunk. Fűtés ne néprajzi ritkaságokkal, hanem kályhákkal. Írjatok kedvesen, mert elmegy az a kis kedvünk is. Ölel Pista. Írtam egy kisregényt. Zseni vagyok.”- Ez egyébként a Macskajáték volt. S. Cs.)

*** Eötvös Károly fehér márvány mellszobra Balatonfüreden, a Szívkórház előtti téren áll. A szobrot a tiszaeszlári per után a Pesti Izraelita Hitközség készíttette Zalai Császár János szobrászművésszel, azzal a szándékkal, hogy Budapesten állítsák fel. Erre nem került sor, így a szobrot évtizedeken át a Dohány utcai Zsidó Múzeum őrizte, majd ez ajándékozta Balatonfürednek, ahol Eötvösnek egykor birtoka volt, s ahol végül 1957-ben avatták fel. (S. Cs.)

**** Néhány idézetet a műből:
„Hisz, hogyha e nép ollyan lenne még,
Mely tenni képes, élni érdemes,
Melyet felrázni álmából remény van,
Azon szellemmel, mely szűmben lakik,
De szolgaságnak gyáva bélyege
Lelkébe mélyen ette bé magát,
Vele csak halni-élni nem lehet…”

„Mert az nagyon olcsó hazafiság,
Mely, hogyha nagy szavat hall, tapsra csapja
A szolgaságtól durva tenyerét.”

„Ne húzzon ujjat, aki térdre termett.” (S. Cs.)