Zsidók kiszabadítása a kádári Magyarországon?

Olyan állambiztonsági dokumentumot tekinthetnek meg az olvasók, amelyben arról olvashatnak, hogy az 1970-es évek közepén az egyik bécsi ortodox imaházban amerikai vallásos zsidók arról beszéltek, hogy beutaznának Magyarországra, zarándokútra. De nem csak a nagy rabbik sírjait keresnék fel, hanem tájékozódnának olyan zsidók iránt, akik politikai vagy gazdasági bűncselekményeket követtek el és komoly összegekkel kiszabadítanák őket.

A forrás alapjául szolgáló elbeszélés (és az őt interpretáló ügynök) szerint a Hanna ortodox kóser étteremben próbálnak majd informálódni és a Joint segítségét veszik majd igénybe, amikor ennek költségei lesznek. Mint a későbbi beutazó lapokból kiderül, a beutazás meg is történt Magyarországra.

A jelentést a „Pickering” nevű ügynök tette, ennek dátuma pedig 1974. június 18-a. „Pickering” korábban „Szegedi Gábor” néven volt ismert és a BM III/I-el állt kapcsolatban, tehát a hírszerzéssel.[1] „Szegedi Gábor” – az állambiztonság „szellemes” elnevezése tárgya – a szegedi zsidó hitközség főkántora volt és leginkább Raj Tamás rabbi (1940-2010) megfigyelését bízták rá. Rajt 1964-ben nevezték ki szegedi rabbinak, ám 1970-ben – „köszönhetően” az állambiztonságnak – felfüggesztették állásából. „Szegedi Gábor” sorsa valamennyire ismert, elhagyta Magyarországot, Svédországba távozott, majd 1969-tól (más források szerint 1970-től) Düsseldorfban ír alá többéves kántori szerződést. A magyar állambiztonság nem hagyta magára, ő sem a szolgálatot: innentől a már általunk is ismert néven folytatta tovább ügynöki tevékenységét. Jelentett Magyarországról elszármazott rabbikról, kántorokról, többek között (a szövegben) Tajwiet (valószínűleg Tuvja) Guttmann bécsi, Marcel Lóránt (Lóránd, 1912-1988) strasbourgi, egy bizonyos Tambur nevű oslói kántorról, Háber Károly manchesteri, Szirmai és Heis glasgow-i kántorokról, továbbá a neves Róth Ernő frankfurti rabbiról (1908-1991) is, aki korábban 1956-ig (Scheiber Sándorral felváltva) a budapesti Rabbiszemináriumot vezette.[2] „Pickering” fő feladata a Német Szövetségi Köztársaság zsidó életének megfigyelése volt, de Bécsben, illetve Bécs irányába is nyitva tartotta a fülét. Az ügynököt egyébként nem nehéz beazonosítani, minden bizonnyal Rubovits Imréről lehetett szó, hiszen a kérdéses időszakban (korábban pedig Baján) ő látta el a főkántori tisztséget Szegeden.[3]

A jelentésben arról is szó esik, hogy a beutazók felkeresnék a csodarabbik sírjait (a legfontosabbak Nagykállón, Olaszliszkán, Bodrogkeresztúron, Sátoraljaújhelyen voltak.). Az, hogy a sírokat külföldi vallásos zsidók látogatják, nos ez a korban már nem számított különlegesnek, hiszen rendszeresen (főleg jahrzeitekkor, halálozási évfordulók alkalmával) zajlottak a (vízumhoz kötött) beutazások. A külföldi zarándokok jelenléte más dokumentumokból is nyomon követhető, így abban a forrásban is, melyben az olvasható, hogy 1975. július 28-án a szocialista korszak magyar zsidó csúcsszerve, a MIOK elnökének, Seifert Gézának (1906-1976) a Síp utcai irodájában az Északmagyarországi Izraelita Községkerület vezetője (Kálmán Miklós) és még két helyi lakos tanácskozott. A szintén ügynök Seifert – miközben felelősségre vonta Kálmánékat „ifjúsági szervezkedés” és kivándorlásra „buzdítás” miatt -, elmondta, hogy külföldi állampolgárok látogattak Sátoraljaújhelyre. Ortodox zarándokcsoportról van szó, nyilván Teitelbaum Mózes rabbi (1759-1841) sírját látogatták meg.[4] Seifert minden bizonnyal az akkor már kifulladó és az állambiztonság által csak „Segélyezők” fn.(fedőnév – fedőnevű) ügynek nevezett nyomozásról beszélt (ezt 1975. augusztus 21-én zárta le a Borsod megyei Rendőrfőkapitányság III/III-as Csoportfőnöksége)[5]. A vizsgálat érintette Schück Jenő miskolci ortodox főrabbi (1895-1974), az országos ortodox rabbitanács elnöke személyét is és ebben a keretben figyelt meg a helyi állambiztonság bizonyos ortodox zarándokcsoportokat. Ugyanakkor a zarándoklatok önmagukban nem érdekelték az állambiztonságot, inkább az ott megjelenő külföldi állampolgárok és a helyi magyarok (köztük magyar zsidók) kapcsolatai, az elhangzó politikai vélemények izgatták a fantáziájukat.

A témánk szempontjából releváns jelentéssel együtt található meg a forráscsoportban a KEOH-tól (Külföldieket Ellenőrző Országos Hivatal) által kiállított beutazólapok[6], amelyek szerint a beutazók amerikai állampolgárok voltak és akiket (nyilván) azonosítottak azokkal, akik a már említett jelentés alapján a bécsi ortodox zsinagógában magyarországi utazásra készültek. A beutazólapokon 12 ember szerepelt, többek nevét elírták, viszont voltak közöttük olyanok is, akik ismertebb ortodox családokból jöttek.[7] Legalább hárman Magyarországon születtek és a legnevesebb, Sholom Schnitzler a híres békéscsabai főrabbi, Shraga Shmial (Shmuel) Schnitzler, azaz Schnitzler Fülöp (1889-1979) unokája volt. Schnitzler Fülöp (Shmelke rabbi) nem akárki volt, egyike volt annak a 14 ortodox rabbinak[8], akik annak idején (titkos nyilatkozatban) tiltakoztak az 1950-es unifikáció, az ortodoxia és a neológia egyetlen szervezetbe való egyesítése ellen.[9] A deklarációt 1950. november 24-én írták alá és gyakorlatilag azt tartalmazta, hogy csak a körülmények kényszerítő ereje miatt csatlakoztak a neológokhoz és amint a körülmények azt lehetővé teszik, újból önállóak lesznek.[10]

Schnitzler Fülöp persze részt vett az 1950. február 20-i Izraelita Országos Gyűlésen is, az unifikációs nagygyűlésen, amely az ortodoxia és neológia egy szervezetben való tömörítését döntötte el – összhangban az állami kívánalmakkal és Shmelke rabbi eredeti akarata ellenére. Aztán elhagyta az országot. Pár év múlva tagja volt annak a magyarországi eredetű rabbicsoportnak (együtt például Schreiber (Szofer) Johanan, volt egri főrabbival (1923–2015), – akik levelet írtak az Ortodox Tagozatnak 1952. szeptember 4-én ( a zsidó naptár szerint Elul 14).[11] A zsidó újév, a Ros Hasana előtt keltezett levélben a jeruzsálemi Régi Magyarország Orthodox Hitközségeiből Származó Istenfélők Szervezete (Hitahdut Ha-yeraim Yotzei Kehilot Ortodoxiyoth Se-baHungariya Hayeshana) szólalt meg. A magyarországi eredetű, szigorúan vallásos zsidókat tömörítő csoportosulás (mely nem képviselte az Izraelben élő magyar eredetű ortodoxok többségét) azzal a kéréssel fordult a BIHOT (Budapesti Izraelita Hitközség Ortodox Tagozat) Elnökségéhez, hogy a hitközség által Izraelbe küldendő szeretetcsomagok szétosztását ők végezhessék. A szervezet teljes felelősséget vállalt, hogy a szétosztást szociális és méltányossági szempontokra tekintettel fogják végezni. Az engedélyt nem kapták meg, mivel a magyarországi ortodoxia a saját kezében akarta tartani a szétosztást.

A Joint, melyen keresztül a pénzt a zsidók kiszabadítására fordították volna, nem segélyezett közvetlenül. A szervezetnek 1953-ban el kellett hagynia Magyarországot, így a támogatást a svájci Les société de sécours et d’entreaide szervezet közvetítésével kapta meg a magyar zsidóság központi szervezete, ennek összegéről általában évente döntöttek. A magyar segélyezést ebben az időben is a Központi Szociális Bizottság (élén Borsa Mihály) folytatta. Kizártnak lehet azt tekinteni, hogy a KSZB kezdeményezte vagy finanszírozta volna zsidók magyarországi börtönökből való kiszabadítását. Bár Borsa Mihály bizonyos autonómiát kivívott magának, világosak voltak ennek az áthághatatlan határai is.

A dokumentumban említett és kommunikációra kijelölt ortodox kóser Hanna étterem, illetve Szociális Konyha (mely korábban a Kertész utca 32.sz. alatt működött), 1966­-ban került mai helyére, a BIHOT komplexumba). Megbízhatónak tartották, kóserságát a vallásos zsidó világ túlnyomó része elismerte, az ide látogató ortodox turisták is fogyasztották a BIHOT rabbijai által felügyelt ételeket.[12]

A beutazók vízumkérelmét (Bécsben) korábban tölthették ki és mind a 12-en beutaztak Magyarországra. A beutazás időpontja arra enged következtetni, hogy Teitelbaum Mózes rabbi jahrzeitjara igyekeztek, amely 1974. július 18-ra esett (Tammuz 28.). Ám biztosan nem tudtak azon a napon odautazni, mert mindegyikük beutazólapjára július 12-ét pecsételtek be (tehát ekkor érkeztek az országba), viszont két nap tartózkodást engedélyeztek a számukra, egyiküknél pedig három nap olvasható. Nem érték el a jeles alkalmat, nem is érhették el, bár az nem kizárt, hogy ennek ellenére leutaztak Sátoraljaújhelyre. A kapott idő rövidségének az lehetett az oka, hogy a hatóságok tisztában lehettek a beutazás sírlátogatási szándékával, ám az állambiztonsági jelentés gyanút kelthetett és emiatt nem akarták, hogy sokáig maradjanak Magyarországon. Arról nincsen információink, hogy – ebben a szűkös időben – leutaztak-e, hogy imádkozzanak a rabbisírnál, de az biztos, hogy felkeresték az ortodoxia Dob utcai központját, többük magyarországi tartózkodási helye is tartalmazta a címet.

Teitelbaum rabbi és a többi csodarabbi sírját ma is látogatják. Hogy kik lehettek azok a zsidók, akiket – az ősi vallási kötelesség (foglyok kiszabadítása/pidjon sevujim) alapján eljárva – ki akartak menteni a börtönökből, nem tudjuk. Biztosan voltak (magyar)zsidók Kádár börtöneiben, de az is biztos, hogy az ortodox zsidó fiatalok nem juthattak volna a közelükbe, így „kiváltásuk” sem lett volna lehetséges. Akármi is az igazság, a beutazók a hagyomány alapján akartak eljárni a szocialista Magyarországon, amely a kegyes cél fenntartása mellett majdnem a science fiction szintjére emeli a történet magvát. Ugyanakkor ne csodálkozzunk, az egyik híres magyarországi csodarabbi, a bodrogkeresztúri Reb Sajele (Jesaja Steiner, 1851-1925) személyét összefüggésbe szokták hozni ezzel a kötelezettséggel. Nem véletlen, hogy ma a főleg Izraelben működő és a zsidó nők arab településekről, illetve bántalmazó kapcsolatból való kiszabadításával és az Izraelben folyó keresztény „misszionárius tevékenység” ellen fellépő harédi Yad L’Achim szervezet is közvetíti azokat a kéréseket, melyekben ezekben vagy az ehhez hasonló ügyekben kérik az egykori rabbi közbenjárását. A kiszabadítás zsidó vallási parancsa (micva) és Magyarország (a ’keresztúri csodarabbi személyén, mint segítőn keresztül) így kapcsolódik össze ismét – más történeti-földrajzi kontextust és valóságot szolgálva.

 

                                                                                  ***

 

BELÜGYMINISZTÉRIUM       Szigoruan titkos!
III/I-4-C-Alosztály

(Kézzel:) Ezekről tájékoztatjuk a III/II-Csfs.-t
VII/23-ig. Zs.
(Olvashatatl.aláírás)?
Tárgy: “JOINT” mentő-akciója

JELENTÉS
Budapest, 1974 junius 18.

PICKERING fn jelenti:

“Weisz György 27 éves osztrák állampolgár, korábban düsseldorfi jelenleg bécsi lakos /pontos cime nem ismert/, orvostanhallgató a közelmultban Düsseldorfban járt, hagyatéki tárgyalás miatt. Nevelőaőja Michael Fridmann német állampolgár. Düsseldorf Balkeralle 74 szám alatti lakos 1963-ban Romániából került az NSZK-ba, foglalkozása kereskedő. Friedmann felesége 1974 elején halt meg és azután került sor a fent emlitett hagyatéki tárgyalásra, amiért Weisz Düsseldorfba utazott. Fridmann és Weisz vallásos emberek, minden alkalommal megjelennek az istentiszteleten, igy sikerült Weisz-szel beszélgetést kezdeményezni egyik istentisztelet után.

Kérdésemre, hogy mikor járt Magyarországon, elmondta: kommunista országokat nem látogatja, ha alkalma van, akkor Izraelbe utazik.

Elmondta, hogy több olyan amerikai állampolgárral beszélt a bécsi JUDENGASSE “MIZRÁCHI” ortodox templomában, akik zarándokutra utazna be Magyarországra a hires nagy rabbik és rebék sirjainak meglátogatására. Bizalmasan közölte, hogy ezek a személyek nem csak a sirhelyeket keresik fel, hanem felhasználják utjukat arra, hogy olyan zsidó személyeket keressenek fel Magyarországon, akik informálva vannak arról, kik és hol vannak bebörtönözve azok a zsidó személyek, akik valamilyen politikai vagy gazdasági büncselekményt követtek el. Céljuk az, hogy a “JOINT” segélyszervezet által rendelkezésükre bocsátott tekintélyes pénzösszeggel kiválasszák, kiszabaditsák a bebörtönzött zsidókat.
További konkrétumokat, konspirációs okok miatt nem sikerült megtudnom.

A fenti személyek beutazása történhet egyénileg is, ebben az esetben a Kazinczy ortodox templomba és a “HANNA” Dob u.35 szám alatti Koser étteremben próbálnak tájékozódni és keresik azokat a személyeket, akiktől a fentiekről információt kaphatnak.”

“Pickering” fn.sk.

aláírás
Ocskó György r.fhdgy.

Készült: 1 pl.
Kapja: dosszié
Készitette: OGY/Dné
Nytsz:     /74

 

 

 

In: ÁBTL 3.2.3.-Mt-1208/2 204-5.

”Pickering”

 

*A forrás betűhív módon van leírva.

 

 

[1] Itt köszönöm meg Csatári Bencének, hogy rendelkezésemre bocsájtotta „Szemelvények a magyarországi zsidóság pártállami történetéből” című kéziratát.

[2] ÁBTL 3.2.3. Mt-1208/2 91-97. o. Jelentett még egy bizonyos dr. Berg rabbikról és észletesebben Hauer József düsseldorfi sameszről és Berger József György dortmundi rabbiról is.

[3] Pl.Új Élet 1967.január 15, 2.

[4] Jegyzőkönyv. Budapest, 1975. május 7. Dr. Harsányi László alenök, Dr. Seifert Géza elnök, Bárdi Dezső főtitkár, Dr. Kulcsár Imre alelnök. ÁBTL 3.15. O-17169/2

[5] ÁBTL 3.1.5. O-15943/2

[6] ÁBTL 3.2.3. Mt- 1208/2. 232/1-13.

[7] A nevek: Tirnower William, Schnitzler Sholom, Oberlander Herman, Kupczyk Jermay, Freund Itzak, Ostreicher Aron, Goldstein Andor, Schonfeld David, Weiss Márton, Brandwein Aaaron Jakob, Mandel Moishe, Schnitzer Zoltán..

[8] Jehosua Lerner (Osiás) Volóc, Budapest, Wien

Jákov Lebovits (Jakab), Nagykapos, Williamsburg

Mordche Grünfeld (Márton), Nyíregyháza, Antwerpen, Wien

Mose Nátán Lemberger (Nándor), Makó, Kfar Ata (Izrael)

Amram Jungreisz (Sándor), Gyöngyös, Jazur (Izrael)

Chizkija Feivel Rosenberg (Fülöp?), Debrecen, Brooklyn

Sraga Smuel Schnitzler (Salamon?), Békéscsaba, Jerusalem

Baruch Cvi Moskovits (Bernát), Paks, Wien, Brooklyn

Jochahan Szofer/Schreiber (Ede), Eger, Jerusalem

Chananja Jom Tov Lipe Groszmann (Henrik?), Miskolc, Wien, Petach Tikva

David Moskovits (Dávid), Bonyhád, Jerusalem

Mose Dov Wollner (Béla), Budapest, Askelon (Izrael)

Mordche Moskovits (Márk?), Hajdúszoboszló

Mose Natan Schück (Jenő), Miskolc, Budapest

[9] Ír erről Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon II. Pozsony, 2012. 997-998.

[10] Idézi György Péter Az ismeretlen nyelv című könyvében (Budapest, Magvető, 2016.) 140-141.

[11] MAOIH Levéltára. Levél, 1952. szeptember 4. Érdekesség, hogy dátumként 5712 helyett 5672 szerepel, amely valójában 1912. augusztus 27-ét jelenti; az elírás okát nem ismerjük.

[12] Lásd Kecskeméti György: A HANNA szociális konyha új helyisége. Új Élet, 1966. december 1. 4.