Lengyelország: több mint tízezer önkéntes segített száz zsidó temető helyreállításában 2021-ben

Írta: Szombat - Rovat: Kegyelet, Történelem

Több mint tízezer önkéntes – négy évestől 90 évesig – csatlakozott ahhoz a kampányhoz, amely közel száz zsidó temető helyreállítását tűzte ki célul Lengyelországban, egy összehangolt erőfeszítés részeként tavaly.

A Lódz-i zsidó temető (Forrás: Wikipedia)

A tevékenységeket az újonnan alapított Lengyelországi Zsidó Temetők Őrzőinek Szövetsége koordinálta, amely az ilyen helyszíneket gondozó szervezetek és aktivisták hálózata.

A holokauszt előtt Lengyelországban élt Európa legnagyobb, több mint hárommilliós zsidó közössége. Körülbelül 90%-ukat megölték a német megszállás évei alatt, a túlélők többsége pedig elmenekült a háború után. Becslések szerint ma húszezer zsidó él az országban.

Az egykori hatalmas közösség gazdag zsidó kulturális örökséget – köztük több száz temetőt – hagyott maga után, és a kicsiny zsidó közösség nem tud róluk gondoskodni. Ennek eredményeként sok zsidó emlékhely fenntartása a helyi közösségeken és önkénteseken múlik.

„Az Őrzők Szövetsége úgy tekint tevékenységükre, mint… saját identitásukért és Lengyelország multikulturális történelmének szélesebb körű megismertetéséért folytatott küzdelemre” – olvasható a Szövetség közleményében a Notes from Poland nevű honlap számára.

Számos kisebb akció koordinálását segítették Lengyelország-szerte, amelyek közül a legtöbbre Szilézia tartományban került sor.

Több mint egy tucat polgármester szervezett takarítást városában, négy ilyen rendezvényre került sor Szilézia fővárosában, Katowicében. A közelmúltban a rendkívül elhanyagolt kraśniki zsidó temetőt is kitakarították az önkéntesek, melynek során több mint 1500 kilogramm szemetet gyűjtöttek össze a helyszínen.

A koalíció emellett segíti a gondozókat a támogatások és adományok megszerzésében, amelyek tavaly összesen 300 000 zloty (65 000 euró) összeget tettek ki, beleértve a belügyminisztériumtól, a kulturális és a külügyminisztériumtól kapott forrásokat is.

Az újonnan létrejött összefogást a Kulturális Örökség Alapítvány koordinálja, egy civil szervezet, amely tavaly indított mobilalkalmazást, amellyel az emberek dokumentálhatják az elhagyott zsidó temetőket, ha ilyet találnak. Így lehetőség nyílik, hogy adatbázist állítsanak fel az elfeledett zsidó temetőkről.

„Amikor külön akciókat kapcsolunk egy hálózatba, az automatikusan új, hasonló jellegű akciókat generál” – mondta Michał Laszczkowski, az alapítvány elnöke és a Koalíció kezdeményezője. “Már tucatnyi elhanyagolt temetőről tudunk, amelyekkel jövőre tudunk foglalkozni.”

A szervezet egyik legaktívabb tagja, Tadeusz Ołubek négy éve több takarítást is szervezett a Łódź-i zsidó temetőben, amely a maga 45 hektáros területével a legnagyobb Lengyelországban. Pártfogó felügyelőként itt közmunkára ítélt embereket alkalmazott.

Varsó zsidó temető, Janusz Korczak emlékműve (Fotó: Adrian Grycuk – A feltöltő saját munkája, https://commons.wikimedia.org/%5B/caption%5D

Hasonló erőfeszítéseket tettek Lengyelország második legnagyobb zsidó temetőjében, a varsói Okopowa utcában. 2021-ben 27 akcióra került itt sor, melynek során 600 önkéntes dolgozott a sírköveket borító vegetáció eltávolításában.

A szervezet adatai szerint ma mintegy 800 zsidó temető maradt fenn Lengyelországban. A második világháború előtt állítólag 1200 ilyen helyszín volt Lengyelország mai területén, de sokukat a háború alatt elpusztították, vagy a későbbi kommunista hatóságok felszámolták.

Más szervezetek is dolgoznak Lengyelországban, hogy feltárják ezt a fajta zsidó örökséget. Létrehozták a lengyelországi zsidó temetők adatbázisát a sírkövek összes feliratának katalogizálására.

Alkalmanként azonban előfordul vandalizmus is. 2021-ben több tucat sírkövet romboltak le a wrocławi és a bielsko-bialai zsidó temetőkben.

Notesfrompoland.com

támogatás
Pop up banner1

Címkék:Lengyelország, önkéntesek, temető-felújítás, zsidó temetők

[popup][/popup]