Találatok ‘Száz Pál’
Összesen 5,974 találat (3701 - 3720) : Száz Pál.
Tillmann J. A.: Nem csak a sivatag terjed – A párbeszédről folyó párbeszédhez
Tatár Györgynek
Eredete felől felfejteni zsidóság és kereszténység hosszú történetét aligha lehetne egykönnyen. A mai távlatból visszanézve csak az okok és következmények láncolata látszik. A más irányokba vezető lehetőségek sokkal kevésbé. Történeti tudásunk a lehetőségek … Tovább »
Immunológusoké az orvosi Nobel-díj
Gyász: Elhunyt Ralf Steinmann
Palesztina: nem jutalmazhatja az erőszakot az ENSZ
Az erőszaknak ára van, éppen ezért, ha a palesztinok többet kapnak, mint
amit Camp Davidben, vagy 2007-ben elutasítottak, akkor az újabb véres
intifádára bátoríthatja őket. A nemzetközi közösség nem adhatja át az
araboknak azt, amit az Izrael megsemmisítését célzó háborúik során
elvesztettek – ezzel ugyanis az erőszakot jutalmazná.
Szinte mindent le akartak bontani Belső-Erzsébetvárosban
Három évtized budapesti városfejlesztési programjait és rendezési
terveit foglalja össze egy a napokban megjelent könyv, amelyből az is
kiderül, hogy a múlt század nagy urbanistái lebontották volna a belső
kerületek házainak jelentős részét és a budapesti lakosság nagy részét
családi házakban helyezték volna el. Aztán persze minden egészen másképp
történt
Szántó T. Gábor New York-i napló
LOWER EAST SIDE: A NYOMOR EMLÉKE
Lower East Side fogalom, a zsidó bevándorlók nyomorától a három nemzedékkel később visszaköltöző unokák és társaik nemzedékéig, mely divatossá teszi a környéket. A Lower East Side Tenement, a bevándorlók emlékkiállítása a sokféle, egymás … Tovább »
Kényszermunkásokat alkalmazott a BMW-t is irányító család a nácik alatt
Nem demokratikus a zsidó közélet – kutatás a magyarországi zsidóságról
Keressük az igazságos és tartós békét – Benjamin Netanjahu beszéde az ENSZ Közgyűlés előtt
bocsánat– סליחות
Az ENSZ szónoki emelvényén most Mahmud Abbasz tartja a beszédét. Azt
mondja, hogy nem volt más választásuk, mint az ENSZ-től kérni államot a
palesztin nép számára – és az ég nem szakad le ekkora hazugságtól. Nem, a
beszédet megtapsolják.
Hogy lesz a mostmostból mocskos zsidók?
Palesztinok és jobbikosok tartottak demonstrációt az önálló Palesztina
elismeréséért. Multikulturális tüntetés propagandadalokkal és lufikkal a
parlament felett.
Meotti: a palesztin vezetés nem tett le a zsidók eltörlésének a szándékáról
Az izraeli családoknak nem fizet jutalmat a kormány, amikor
családtagjaikat megölik; az izraeli katonák nem használják élő pajzsként
a civileket; az izraeli iskolák és gyermektáborok nem mossák ki a
fiatalok fejét, hogy civilekre támadjanak; zsidó vallási vezetők pedig
nem éltetik azokat a gyermekeket, akik terrorcselekményekben vettek
részt – mi az oka akkor annak, hogy ezzel szemben a palesztin vezetés
készségesen feláldozza generációit mártíromság oltárán? – teszi fel a
kérdést Giulio Meotti olasz zsurnaliszta az Arutz Sheva izraeli portál
véleményrovatában.
A világ a palesztinok mellett van
A BBC 19 országban készített felmérése szerint a megkérdezettek 49
százaléka támogatja a független palesztin állam elismerését. Még az
Egyesült Államokban is többséget élvez a gondolat.
Hungary, big problem – Magyarország kapujában várják a csodát a harmadik világ nyomorgói
A líbiai forradalom elől menekülő Kadhafi-hívek és a tálibok
szolgálatából megszökő afgánok gyülekeznek a magyar határ szerb oldalán,
hogy a határon átlopózva új életet kezdhessenek Európában. A szabadkai
temető mögötti erdő valóságos menekültvárost rejt, ahol tejfölös
kenyeret csócsáló ázsiaiak ábrándoznak a Szent István Egyetemről,
miközben arab társaik a szerb asszonyokat riogatják a sírok között.
Levél Ivan Gašparovič köztársasági elnök úrnak
…legalább haló porában igazságos elégtételt kapjon gróf Esterházy János.
Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci
eszmékkel a Tiso rezsim alatt és emberek ezreit mentette meg.
Törököt fogtak – Közel-keleti szövetség készül Izrael kifüstölésére
Békeidőben még sohasem érte ilyen kihívás Izraelt – így értékelte több
kommentár az elmúlt napokban kibontakozó közel-keleti eseményeket. A
kairói izraeli nagykövetség elleni támadás, Törökország fenyegető
fellépése és a palesztin államról szóló ENSZ-szavazás körüli kampány
„diplomáciai cunamiként” csaphat le a zsidó államra, véli egy Izraelbe
akkreditált európai diplomata.
Szabad verseny, kartellekkel – Tömegtüntetések Izraelben
Borgula András: Amikor igazzá válnak az összeesküvés-elméletek
A zsidósággal kapcsolatos paranoiákról szól Vinnai András Lefitymálva
című darabja, amelyet szeptember 24-én mutat be a Gólem Színház a Sanyi
és Aranka Színházban. Borgula András rendezővel zsidó és nemzsidó
színházról, közhelyekről és abszurditásról beszélgettünk.
Akciótervet jelent be Orbán Viktor hétfőn a parlamentben
Az euróválság magyarországi hatásainak kivédését és a legnehezebb
helyzetben lévő családoknak szóló megoldásokat tartalmazó akciótervet
jelent be Orbán Viktor kormányfő a parlament hétfői ülésén – közölte a
miniszterelnök szóvivője újságírók előtt vasárnap délután, a Budapesten
tartott kormányülés szünetében.






