Az elmúlt bő másfél évtized során a szélsőjobb, a mérsékelt, önmagát néha konzervatívnak nevező jobboldali erők olykor nyílt, olykor burkolt támogatásával megszállta, kisajátította magának köztereink, utcáink jó részét. A penetránsan antiszemita Prohászka Ottokár püspökről még Balogh Zoltán képviselő (Fidesz) is azt hiszi, hogy csak azért szerepel képe a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont állandó kiállításán, mert mi, a kiállítás tartalmáért felelős történészek nem folytattunk kellő mélységű történeti kutatómunkát.
 

II. Gólem fesztivál, premier, közönségtalálkozók, kedvezményes jegyek – decemberi újdonságok a Nemzeti Színházban.
 

A magyarországi zsidóság jövőjéről tartottak a Mensch Alapítvány szervezésében a budapesti Bálint Zsidó Közösségi Házban kerekasztal-beszélgetést. Ez a jövő változatlanul ellentmondásokkal terhes.
 

A főváros vezetése szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni három nagy kihívással: a szuburbanizációval, a regenerációval és a Duna-part fejlesztésével. A zsúfolt, rossz levegőjű, lepusztult állagú Budapestről az elmúlt két évtizedben több mint kétszázezer ember menekült el a környező településekre. A középosztály ezzel a „néma forradalommal” lázadt a főváros vezetése ellen. 

A nyilvánosság legnagyobb hatású fórumán – a televízióban – Orbán Viktort egyetlen interjúban szembesítették azzal a kérdéssel, hogy pártja kizárja-e az edelényi polgármestert. Ez utóbbi az európai civilizációs normák felől nézve tiszta egyértelműséggel tett tanúbizonyságot arról, hogy rasszista gondolkodású. Orbán viszont igyekezett elkerülni az egyértelműséget, amihez biztonságot adón segítette hozzá a riporter viselkedése. A pártelnöknek két olyan mondata is elhangzott, amelyre vissza kellett volna kérdezni, ráadásul nem feltétlenül konkrét ismeretek, hanem egyszerűen az elemi logika, illetve az említett, civilizációs normák ismerete jegyében. Visszakérdezés nem volt.

  Komoróczy GézaKözismert, hogy Karl Lueger (1844–1910) bécsi polgármester, aki ebben a minőségében igen hatékony volt, és Bécsben ennek megfelelően népszerű maradt, de aki szenvedélyes zsidógyűlöletéről vált hírhedtté: hogy Lueger Budapestet Judapest-nek nevezte. Tudni … Tovább »

Ros Hasana, a zsidó újév előtt, a hagyomány szerint szokás felkeresni a zsidó temetőkben a szülők és közeli rokonok sírját, lelkükért imádkozni, s hogy az Örökkévaló az eltávozottak érdemei miatt az utódokra is jót hozzon. Temetőjárás közben ma már sokan nem tudják elolvasni a héber sírfeliratokat, nem értik a nyelvet, a rövidítéseket, a veretes szövegek fordulatait. 

“A demokrácia lényegéhez tartozó közrendet és köznyugalmat támadják”, “jogállamban nem lehet megtörni az erőszak alkalmazásának állami monopóliumát”, “félkatonai jellegű erődemonstráció keretében a saját véleményét deklarálta” – ilyen és ehhez hasonló mondatok szerepelnek a Magyar Gárda feloszlatásáról szóló – a Fővárosi Ítélőtábla által meghozott – ítéletben, amelynek szövegezett változata tegnap került fel az internetre. A lapunk által megkérdezett szakértő könnyebb hatósági eligazodást vár a verdikttől, amely szerinte nemzetközi példák irányába mutat.

Egyéves huzavona után, ötödik próbálkozásra választotta meg az Országgyűlés a Legfelsőbb Bíróság elnökének. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács reformja tehát arra az emberre marad, aki 16 esztendőn át a strasbourg-i Emberi Jogok Európai Bíróságának tagja volt, így több nemzetközi tapasztalatot szerzett, ám kevesebb élmény köti a felemás módon átalakított magyar jogélethez.

Ezt a levelet nem azért írom, hogy békét kössek a magyarországi jobboldallal. Nem azért, hogy rokonszenvet ébresszek magam iránt, hogy „jó pontokat szerezzek” a küszöbönálló hatalomváltás előtt. Nem azért, hogy összefogásra buzdítsak, hogy kiegyezésre törekedjem, még csak azért is csak kevéssé, hogy meggyőzzem a jobboldalt erről vagy arról, és nem azért, hogy kerülő úton érveket hozzak föl ellene, vagy szelídebb retorikával megismételjem a szokásos hadüzeneteket és harci riadókat.

Több demonstráció is válaszolt szerdán a Duna-parton található holokauszt-emlékművet ért szélsőséges provokációra. A “Magyarok a nácik ellen” civil szerveződés flashmob akcióján harminc-negyven ember vett részt, a Magyar Demokratikus Charta esti tüntetésén több százan jelentek meg.

Tony Curtis dedikált, Esterházy és Parti Nagy beszélgetett jeles román írókkal. Bemutatkoztak európai sokadik könyvesek és elsőkötetesek, megjelent étteremajánló, huszonnégy kötetes történelmi munka indítókötete s népszerű képregény-sorozat új darabja. Sőt A butaság enciklopédiája is olvasható immár magyarul. 

A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
 

„Lehetek dekadens, mert vannak izomzsidók is” – vallott saját identitásáról Vázsonyi János művészettörténész.
 

“…a német társadalomban a hatvanas évektől egészen 2000-ig (az új Intifáda kitöréséig) folyamatosan csökkent az antiszemitizmus, majd ettől kezdve ismét emelkedett. A közel-keleti konfliktus egy-egy újabb fordulójának fellángolásakor az antiszemita érzelmek is magasabbra csapnak.”

Az antiszemita cselekmények száma Magyarországon nem magasabb, mint máshol Európában, de a hatékony jogi védelemre szükség van.
 

Uri Asaf januári, Tátra utcai kiállításán[1] egy ízig-vérig festőt, és ízig-vérig zsidó festőt ismerhettünk meg. Nála a zsidóság nem csupán annyit jelent, hogy képeinek olykor zsidó tárgya van, a zsidósága mélyebben gyökerezik. Egy ritka, mert úgy elkötelezetten zsidó, hogy … Tovább »

Látogatás a Weisz Api a jazzlegendának is emléket állító a világon egyedülálló gyűjteménnyel rendelkező Dobmúzeumba. Kármán Sándor magángyűjteménye 1900-tól egészen napjainkig mutatja be a jazz és a klasszikus zene ütőhangszereinek fejlődését. 

Ártatlannak és igaznak nevezte lapunknak adott nyilatkozatában Rácz Sándor azt a feliratot, amely az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban rendezett kiállításon, Mindszenty József bíboros hercegprímás arcképe alatt olvasható, és amelyre egyik olvasónk hívta fel lapunk figyelmét.

Hiába telt el négy évtized, az 1968-as események még manapság is kiváló ürügyet szolgáltatnak mindenféle ideológiai csatározások megvívásához. Nem fölösleges tehát föltenni a kérdést, hogy mondhatunk-e egyáltalán olyat, hogy ’68, vagy inkább több ’68-ról kellene beszélnünk? Többek között erről kérdeztük Kovács András szociológust.