A Kertész Imre körüli viták kapcsán Paul Lendvai a magyarországi szélsőjobboldal előretörését mutatja be a Die Weltben.

Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
 

„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

Minden, minden ideálunk / Másutt megunt ócskaság már, / Harcba szállunk
S már tudjuk, hogy kár a harcért. // Csak cammogva fonjuk éltünk / Mások elhányt guzsalyáról / S nem kár értünk, / Ha elvágják fonalunkat.

Kertész Imre nemrégiben nagy vihart kavart egy német lapnak adott interjújában, szélsőséges reakciókat, többek között a magyarellenesség vádját váltva ki az itthoni közvélemény egy részéből. Jogosak-e a Nobel-díjas írót ért vádak? Igaza volt-e Kertésznek?

Van valami elementáris közvetlenség Etgar Keret novellanyitányaiban. Úgy szólít meg az első mondat, mintha a haverod hívna fel és kezdene panaszkodni, hogy aztán nem tudod letenni a telefont. Ahogy a könyvet sem.

Iróniával ellensúlyozott melankólia lengi be a történeteket. A kisfiúét, … Tovább »

Kertész Imrét Németország teljesen magáénak érzi, ezt az író egyáltalán nem bánja – az első magyar Nobel-díjas író ma már kikéri magának, ha Magyarországhoz kötik. A Die Welt interjút közölt a születésnapját ünneplő íróval, a német nyelvű sajtó tele van Kertészt méltató írásokkal.
 

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

Kafka csodálta a cionizmust és Brodhoz írott levele alapján feltételezhetjük, hogy a Palesztinába való kivándorlás sokszor megfordult a fejében, mégsem keverhetjük össze vívódó lelkének ide-oda mozgását, ambivalens zsidó identitásának hajtűkanyarjait művei sorsával.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

Húsz nap közérdekű munkára ítélte pénteken a Makói Városi Bíróság azt a fiatal férfit, akit az egykori makói főrabbi emléktáblájának megrongálásával vádoltak.

Az ötvenes-hatvanas évek Németországa nagyon különbözött a maitól. Amíg ma teljes szembenézés van, akkor kétségbeesett ellenállás volt a múlttal szemben. Nem tagadtak, csak azzal érveltek, hogy ők is sokat szenvedtek. A zsidók szenvedése nem az ő fájdalmuk volt. A felelősség akkor még szóba se jött. Nekem ott annyira nehéz volt, hogy már az öngyilkosság gondolatával foglalkoztam…

Budapesten, az egykori Pest-Budán a 17. századtól kezdődően színes, sokrétű zsidó közösség jött létre sajátos szellemiséggel, szokásrendszerrel, életmóddal. Szükségessé vált a vallási nevelés mellett olyan polgári oktatás kialakítása is, ami lehetővé tette ennek a rétegnek a változó társadalomba való beilleszkedését és boldogulását. 

Ismeretlenek tönkretették Kecskeméti Ármin XX. századi hitközségi vezető emléktábláját, a tetteseket keresi a rendőrség.
 

Ez egy közép-európai város zsidónegyede, ahol sokkal asszimilánsabb zsidó népesség élt, mint Kelet-Európában. Itt a házak túlnyomó részét nem zsidók építették, hiszen 1840 előtt nem is szerezhettek tulajdont. Itt a zsidó etnikai szegregáció klasszikus példája – lásd: New York – sem érvényesül…

Az ember kisebbségben élő lény. Kisebbség attól a pillanattól fogva, hogy kibújik az anyaméhből, éles fény szökik a szemébe, hideg levegő hasít a tüdejébe, s miközben a körülötte tevékenykedő óriások riasztó hangját hallja, bőrét dörzsölő, sprőd anyagokba burkolják érzékeny testét.
 

1944. október 16-án Horthy Miklós kormányzó rádiószózatot intézett a nemzethez, melyben bejelentette Magyarország kilépését a szövetségesek ellen vívott háborúból. Bizalmas körökben elmondta, hogy pisztollyal a kezében az utolsó golyóig harcolni fog a nácik ellen, ha meg akarnák akadályozni a békekötést. Terve azonban azonnal összeomlott.
 

Mi újat mondhatunk vajon a modernkori magyar múlt egyik leggyakrabban ecsetelt kérdéséről? Vörös Károly máig érvényes módon határozta meg a „zsidó Budapest” és a „zsidós Budapest” számos érdemi vonását. Az elsőt illetően rámutatott, hogy az 1873-at követően a fővárosba áramló, majd ott tartósan gyökeret eresztő izraeliták társadalmi arculatát polgári jellegük adta.
 

Az Oszkár-jelenség félreértéséről tanúskodik, ha valaki egy Fideszbe ékelődött rasszista ámokfutásaként interpretálja az eseményeket. Nem ez történt, hanem az, hogy egy jobb sorsra érdemes tehergépjármű-vezető megpróbálta kicsi fejében összerendezni mindazt, amit az elmúlt években a jobboldali médiában látott, hallott, olvasott.
 

Mindenki kisebbség címmel október 17-én és 18-án rendezi meg hatodik alkalommal a Szépírók Társasága az Őszi Irodalmi Fesztivált a Petőfi Irodalmi Múzeumban. Szántó T. Gábor író, az esemény főszervezője az MTI-nek elmondta: a cím arra is utal, hogy minden ember „egyedi kisebbség”-nek születik, és a modern ember kisebbségi helyzetbe kerül azáltal is, hogy a tradicionális közösségek meginognak.