A demokratikus jobboldal felnevelte és dédelgette azokat a szalonképtelen figurákat, akik most látványosan a fejére nőttek. Nem tett különbséget antiszemitizmussal, rasszizmussal joggal és jogtalanul, okkal és ok nélkül vádoltak között. A demokratikus baloldal pedig nem volt képes belátni: attól, hogy egy problémát általánosító, uszító hangon tálalnak, az még nagyon is létezik.
 

A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Interpretációtörténeti eseménynek adott helyet 2009 nyarán a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál: a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Kocsis Zoltán vezényletével magyarországi bemutatóként szólaltatta meg Arnold Schönberg világszerte is ritkán műsorra tűzött operáját.

Ehud Barak védelmi miniszter szerint Iránnak meglesz az atombomba előállításához szükséges technológiája a jövő év elején és 2011-ben képes lesz magának a bombának az elkészítésére is. Szavait az izraeli rádió hétfőn idézte hétfőn.
 

Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?
 

Az embermentésről és az önmentésről szól a fővárosi Páva utcai
Holokauszt Emlékközpont decemberi tematikus tárlatvezetése – közölte
Pécsi Tibor, az intézmény oktatási programjának vezetője az MTI-vel.
 

“a halottakért és az élőkért tanúskodnunk kell. Van okunk az elgondolkodásra és a felelős szembenézésre, a régmúlt és a közelmúlt jelenségei miatt egyaránt. A régi bűnös gondolatok újra és egyre nagyobb veszélyt jelentenek nemcsak a zsidóságra és együttélésünkre… hanem az egész nemzetre…”
 

Balog Zoltán az Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi Bizottság elnökének (Fidesz) beszédét közöljük, mely elhangzott 2009. december 9-én a Parlamentben, Elie Wiesel tiszteletére rendezett konferencián.
 

Az 1880-as évek alapító nemzedékének neológ (konzervatív, mérsékelt reform) beállítódásából mára – kiforrott teológiai koncepció hiányában – csak annyi maradt, hogy a Frankel sem nem ortodox, sem nem reform hely, ugyanakkor mindkettőből ötvöz magába valamit.

A Frankel … Tovább »

Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…

“Nem a zászlóval van a gond, hanem a lengetőivel” – ez a Holokauszt Emlékközpont Árpádsáv tegnap és ma című konferenciájának egyik konklúziója. A szakértők mellett az utca emberének véleményére is kíváncsiak voltunk: kinek mi ugrik be e hívószavakra, turul, árpádsáv?
 

Nem szívesen gondolok bele, hogy az antiszemitizmus új hulláma jelentkezett Magyarországon, még ha csak kis szegletekben is – mondja lapunknak adott interjújában Elie Wiesel Nobel-békedíjas író (81 éves), a Bostoni Egyetem bölcsészkarának profeszszora. Az auschwitzi haláltábor magyar csendőrök által deportált egykori túlélője hazánkba készül.
 

Az Egyesült Államok gyilkos ügynökének nevezte Izraelt Hugo Chávez venezuelai elnök, amikor helyi idő szerint szerdán Caracasban fogadta dél-amerikai körúton járó iráni kollégáját, Mahmúd Ahmadinezsádot.
A két elnök forradalmártársnak nevezte egymást. Chávez felidézte, hogy Simon Peresz izraeli elnök november közepi argentínai látogatásán kijelentette: mind a venezuelai, mind az iráni államfő napjai meg vannak számlálva, mert népüknek elegük van belőlük.
 

A Kertész Imre körüli viták kapcsán Paul Lendvai a magyarországi szélsőjobboldal előretörését mutatja be a Die Weltben.

Ha pusztán formális szempontból tekintjük, a választások előtt mind a két nagy politikai tábor mozgósítani akar, s ez a mozgósítás abból építi fel a maga “igazságát” (általában féligazságát), amit a másik oldal hibaként elkövetett. A féligazságok rendszerét olyan igazságmagvakra építik fel, amelyeket különféle ideológiai és retorikai szószokba, mártásokba forgatnak bele. Ennek segítségével jön létre az a csoportkohéziós erő, ami a Saját Oldal igazságát és egyedülvalóságát, valamint a Másik Oldal alávalóságát bizonyítja.

„Vannak, akik tagadják, hogy egy-egy népközösség tagjaiban nagyjából ugyanaz a lélek él. Főleg zsidók szoktak elutasítani minden faj-elméletet, ösztönösen érezve, hogy ezekből fonják nyakukra az antiszemitizmus kötelét. Mások a tudományos exaktság nevében vonják kétségbe a faji elméletek valóban gyakran könnyelmű és pontatlan tételeit. Sem ezekkel, sem azokkal nem vitatkozom;

Kertész Imre nemrégiben nagy vihart kavart egy német lapnak adott interjújában, szélsőséges reakciókat, többek között a magyarellenesség vádját váltva ki az itthoni közvélemény egy részéből. Jogosak-e a Nobel-díjas írót ért vádak? Igaza volt-e Kertésznek?

Kertész Imrét Németország teljesen magáénak érzi, ezt az író egyáltalán nem bánja – az első magyar Nobel-díjas író ma már kikéri magának, ha Magyarországhoz kötik. A Die Welt interjút közölt a születésnapját ünneplő íróval, a német nyelvű sajtó tele van Kertészt méltató írásokkal.
 

1993-ban, egy Szombat Szalon keretében beszélgettünk Kertész Imrével a nyilvánosság előtt, majd az interjút utóbb, egy másik alkalommal, Török utcai lakásában, immár nem közönség előtt, kiegészítettük… Az élet és mű összefüggéseit elemző beszélgetést most, Kertész Imre halálhírére  tesszük ismét közzé honlapunkon.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.