Az izraeli tavasz nem kelti életre a baloldalt
A nyugdíjasok és a fiatalok is Netanjahu ellen tüntetnek
Lehet, hogy már szerdán rendkívüli ülést tart az izraeli parlament. A
kneszetet azért hívná össze Benjamin Netanjahu miniszterelnök, hogy
megvitassák a szombati szupertüntetések tanulságait
forrás: nol.hu
Az egyre kevésbé népszerű „Bibi” aligha tehet mást. A háromszázezer embert megmozgató szociális tüntetések kiterjedtek az egész országra. Csak Tel-Avivban kétszázötvenezren mentek az utcára, és többen is lettek volna, ám az izraeli vasutak egészen egyszerűen képtelenek voltak felvenni a tömeget. A tüntetés folytatása volt a hosszabb ideje tartó tiltakozássorozatnak, amelynek jegyében a legnagyobb izraeli város központjában a Rothschild sugárúton a tüntetők sátorvárost vertek. Így akartak tiltakozni az elviselhetetlen lakásárak és a dráguló megélhetési költségek ellen. A tüntetéseknek nincs vége: a következő napokban a nyugdíjasok is az utcára mentek. Nekik ugyanaz a gondjuk, mint a fiataloknak. Ők sem érzékelik az állítólag robogó gazdaság eredményeit.
Hétfőn már voltak nyugdíjastüntetések, ahol az alapvető árucikkek 16 százalékos áfájának csökkentését és a gyógyszerárak leszállítását követelte több száz idős ember a tel-avivi kormányzati központnál.
– 1947-ben tüntettem utoljára, akkor a brit megszállás ellen – mondta a magát Slómónak nevező askelóni nyugdíjas tüntető a Haarec internetes kiadásának. Egy másik szónok meg azt mondta: a fiatalok és a nyugdíjasok együtt söprik majd el Bibi Netanjahut.
Sokak szerint a mozgalom politikamentes, és elsősorban a társadalmi igazságtalanság ellen szól. Annyiban valóban apolitikus, hogy átértelmezte az izraeli értelmezésű bal-jobb megosztottságot. Eddig általában az arabokkal, palesztinokkal egyezkedő, kompromisszumokra kész politikai táborhoz kötődött a „bal” fogalma, míg jobboldalinak a terjeszkedő politikát, Nagy-Izraelt hirdető pártok számítottak – hagyományosan. A mostani mozgalom egyik kirobbantója az izraeli jegybank egy pár hetes jelentése volt. Ez egyebek között azt közölte az ország hét és fél millió lakosával, hogy miközben feleannyit keresnek, mint az amerikaiak, az élelmiszerre kétszer annyit költenek. A másik sokkoló közlés a vagyonmegoszlásra vonatkozott. Az immár OECD-tag Izraelben a nemzeti vagyon fele negyven család kezében van. Az izraeli szupergazdagok cégei kereszttulajdonlással, cégpiramisokat és leányvállalatokat építve uralják az élelmiszer-kereskedelmet, az élelmiszeripart, a kereskedelmet. Az egyébként is magas adók mellett ez a rendszer is oka a drágaságnak. A legolcsóbb autó ára is 35 ezer dollár körül van. A lakásárak valóban csillagászatiak. Egy izraeli átlagfizetésből 12 év alatt lehet egy kis lakást vásárolni valahol az ország területén. A kormány az ultraortodoxokat és a területeken élő telepeseket támogatja. Pedig a föld 93 százaléka az állam kezében van. Más kérdés, hogy mennyiért és kinek adják el.
Noam Sharon 32 éves tanár és újságíró lapunknak azt mondta: a középosztály felfogta, hogy kizárták a gazdasági növekedésből, ami állítólag dübörög az országban. A fiatalok önmaguk képtelenek lakáshoz jutni. Most valahogy megértettük, hogy a helyzet nem egyedi, hanem nemzedéki baj, ezért mentek ki együtt tüntetni. Sharon szerint a fő célpont Netanjahu, pedig az előző kormányok gazdaságpolitikája is oka a helyzetnek. Alulról jövő mozgalomról van szó, amelyben a politikai pártok nem vesznek részt, s a szervezők igyekeznek távol tartani a pártokat. Azt gondolja, hogy a békefolyamathoz nincs sok köze az ügynek, legfeljebb annyi ban, hogy a Likud-kormány az Izraelt fenyegető végveszély képével próbálja elterelni a figyelmet a valódi élet bajairól.
A tel-avivi tüntetésen felszólalt a már hatvanas éveiben járó Charlie Biton, az egykori izraeli „Fekete párducok” vezetője, aki később kommunista listáról bekerült a Kneszetbe. Azt mondta, hogy negyven éve lépett a politikába az igazságtalanságok elleni harc jegyében. Azóta várja, hogy egy új nemzedék átvegye a helyét. Felszólalt egy rabbi is, aki a judaizmus parancsolatának megvalósulását a „világ jobbítására való törekvést látta a mozgalomban”. A hagyományos baloldali pártok azonban kimaradtak az ügyből. Megszólalt viszont Avigdor Liberman külügyminiszter. Az ügyet azzal intézte el, hogy a tel-avivi kávéházak nem milliárdosokkal, hanem fiatalokkal és új bevándorlókkal vannak teli. Netanjahu okosabb helyettesénél: megbízta gazdasági főtanácsadóját, hogy alakítson bizottságot, amely tárgyal a tüntetők ügyeiről.
Az arab világ sajtója felfigyelt az ügyre, s a kairói Tahrir tér nyomában járó mozgalmat, izraeli tavaszt vizionál. Vannak közös vonások. Például a Facebook. Pár hete Izhak Alrov, egy, az ortodoxok lakta Bnei Brakban élő kántor tasztatúrát ragadott, s felszólított arra, hogy a vásárlók bojkottálják a pimaszul megdrágult tehéntúró vásárlását. Százezren csatlakoztak hozzá, pedig ez az étel fontos része az ottani mindennapi menünek. A túró lett a gazdaságot kisajátító monopóliumok és vele szövetséges jobboldal jelképe. A posztmodern forradalom éppen csak elkezdődött Izraelben.
