91 éves korában elhunyt Fekete János bankár, közgazdász, a Magyar Nemzeti Bank első elnökhelyettese – értesült az atv.hu
 

Az Oszkár-jelenség félreértéséről tanúskodik, ha valaki egy Fideszbe ékelődött rasszista ámokfutásaként interpretálja az eseményeket. Nem ez történt, hanem az, hogy egy jobb sorsra érdemes tehergépjármű-vezető megpróbálta kicsi fejében összerendezni mindazt, amit az elmúlt években a jobboldali médiában látott, hallott, olvasott.
 

A közel-keleti véres konfliktusokról és diplomáciai manőverekről szóló sok hír között az emberek többsége ügyet se vetett rá, hogy Ciszjordánia palesztin területein hosszabb ideje szokatlan nyugalom uralkodik. A palesztin gazdaság helyzete jobb, mint bármikor az elmúlt tíz évben, a kereskedelem fejlődik, Nabluszban évtizedek múltán az első mozit nyitották meg…

Némi késéssel, de a téma súlyosságához mérten sose későn, reagálnék a Népszabadság nyár eleji négyoldalas mellékletére, melyben egy Gyurgyák nevezetű történész azt fejtegeti, hogy a baloldalnak nincs nemzeti identitása, nemzetképe, nemzettudata, nemzetstratégiája, nemzetvízió­ja – egyáltalán: nemzete sincs. Bár a vád ősrégi, nem értettem, a történész miért a magyar ultranacionalizmus – ne kerteljünk –, a magyar nácizmus, nyilas mozgalom elképesztő tempójú újjáéledésének idején tartja szükségesnek megjelentetni opusát.
 

Az Európa parlamenti választás, akárki akármit mond, nem Európáról, hanem Magyarországról szól. Európa sorsa biztosan aggasztja a magyar választókat, de még inkább inspirálja őket az, hogy a négyévenkénti alkalmon vagy a népszavazásosdin kívül véleményt mondhatnak pártjaikról. A szavazóképes lakosság 36.8%-a szavazott, ami nem túl sok, de átlagosnak mondható, hogyha az európai átlagot tekintjük.

Leo Kleinschmidt barátaihoz indul feleségével, Gizellával a frissiben hozomra vett, hiányzó önérzetét pótló, túlságosan hivalkodó autóján, hogy hatalmas lakásban baloldali egyetemista szokásaikat dédelgetve összeverődjön az egykori RAF-szimpatizánsokból, lengyel Solidarnosc-aktivistákból álló vidám társaság.

Vitray Tamással beszélget Várnai Pál 2009. május 30.  – Írásban is, szóban is szokta emlegetni, hogy szerencséje volt az életben. Ez a gyakran használt fogalom több mindent jelenthet. Azt is jelentheti, hogy valaki, mint többek között én is, 1944-ben a „jó” vonatra szállt. … Tovább »

Hitler lánya nem volt gonosz démon. Ruckner Jolánnak hívták, anyja egy bizonyos Kucor Fanni, eredetileg liptóluzsnai illetőségű, aki Münchenben mosogatólányként dolgozott, amikor a politikai pályája elején álló pártvezér magáévá tette. 

1945-ben a zsidó értelmiségnek nem volt életformája. A családok többsége elpusztult, a csonka családoknál nem maradt családfő, családok fiatal reményei vesztek oda és a korábbi foglalkozások folytatására sem volt remény. Majdnem mindent előröl kellett kezdeni. Kivételek csak azok … Tovább »

A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
 

“A kolozsvári színházban a 27. vagy 28. évemet töltöm. Mi, hogy is mondjam, ezt biológiailag teljesítjük. Ha küzdeni akarnánk ellene, akkor sem lehetne mit tenni. Itt van Erdélyben a színház, magyarul játszunk, a repertoár pedig az egyetemes színházi, és nem csak a színházi kultúrát közvetíti.”

Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak. 

Van, aki nem hajlandó más magyart ismerni az országhatáron belül lakóknál. A másik álláspont képviselője éppen ellenkezőleg, a világon mindenhol honfitársainkat véli felfedezni. Vajon lehetséges-e többféleképpen megélni a magyarságot?
 

Budapesten, a Keleti pályaudvar oldalában, a Baross tér egészen otthonos mocskában található egy múlt rendszerből itt felejtett késdobáló, melynek működésképtelen neonja – lassan egyedüliként – emlékeztet arra hogy valaha virágzott ebben az országban a lovassportnak nevezett úri, burzsoá, kispolgári és reakciós foglalatosság, amely még a munkásosztályt is megrontotta bizonyos időszakokban.

Megjelent egy levél Morvai Krisztinától (Tisztelt Élet és Irodalom Szerkesztősége!, Élet és Irodalom, november 14.). Paradoxon: foglalkozni vele fölösleges, nem foglalkozni tisztességtelen. Ki akarna leszállni ebbe a gonosz, kanálisszagú alvilágba?

Antall magatartása sok akkori és mai radikálisból vált ki dühöt, hiszen a rendszerváltás generációjának elfáradásáért, a képzelt Kánaán elmaradásáért az akkori politikai elitet vádolják, és teljes el/leszámolást követelnek. El sem tudják képzelni azt, milyen körülmények között vette át Antall József az ország szekerét.

A Magvető kiadó, Hafner Zoltán szerkesztésében, Kertész-esszékötetet jelentetett meg az ünnepekre. A szövegek döntő többségét Kertész olvasói jól ismerik, az utóbbi években mondott alkalmi beszédek lehetnek valamelyest újak számunkra és művésztársakról szóló nyúlfarknyi, többnyire napi és hetilapok hasábjairól kimentett írások, kiállítás megnyitók, nekrológok.

A Kurucinfo előállítói a legjobb ügynökei a totális tömegpárttá-szerveződés meghiúsításának. Amit készítői tesznek, az éppen a fasiszta-náci gondolat- és eszmekör antitézise.

Egykor közös hazánk egészét szereti Sólyom László, aki szlovák tárgyalópartnereinek kevesebb görcsösséget és egymás történelmének megismerését javasolja. 

“Amit a kilopásról mondtam, azt csak fricskának szántam, hogy rámutassak: a magyar sajtótól nem nagyon kell félnie a politikusoknak” – mondta a Heteknek