A turizmus összekötő kapcsa

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A közel-keleti véres konfliktusokról és diplomáciai manőverekről szóló sok hír között az emberek többsége ügyet se vetett rá, hogy Ciszjordánia palesztin területein hosszabb ideje szokatlan nyugalom uralkodik. A palesztin gazdaság helyzete jobb, mint bármikor az elmúlt tíz évben, a kereskedelem fejlődik, Nabluszban évtizedek múltán az első mozit nyitották meg…

 

 

kadar (balra) Salem középen Atar jobbra.JPG 

Musza Kadora (balra) a lehetőségekről tárgyal. Középen
a polgármester helyettes Eid Saleem, mellette Dani Atar

 

Például Dani Atar, az izraeli Gilboa Megyei Tanács elnöke és Musza Kadora, a szomszédos Dzsenin palesztin megye főfelügyelője néhány évvel ezelőtt ismerkedtek meg és jószomszédi kapcsolatok alakultak ki közöttük, amelyek idővel bizonyos barátsággá, vagy legalább is kölcsönös megértéssé és rokonszenvvé fejlődtek. Most már hetente  együtt „kávéznak” és közösen  igyekeznek fejleszteni térségüket. Egyik találkozásukon úgy értékelték, hogy a feltételek beértek arra, hogy közösen turista-kirándulásokat szervezzenek, részben izraeli, részben a palesztin Hatóság által  igazgatott területen. Izraelben izraeli, a palesztin területen palesztin idegenvezetők kísérnék a turistákat. A Gilboa és a Jizreel völgy egyike Izrael legszebb tájainak, Dzsenin pedig Jézus Nazaretből Betlehembe vezető útvonalában van és itt található a negyedik legősibb keresztény szentély. A turistákat a környező településekben helyeznék el, vagy izraeli szállodákban (esetleg a közeli Nazaretben, vagy a szerényebb dzsenini szállodákban), a buszok palesztin területre szállítanák őket, ahonnan palesztin buszokon folytatnák útjukat Dzseninbe. Ott egy  színpompás piac várja őket, valamint a nemrég felépített modern szupermarket és a lehetőség az izraelieknél sokkal alacsonyabb árakért bevásárolni, valamint mintegy 200 orientális vendéglő, amilyenről minden igazi turista álmodik.

a térképen a régió.jpg 

A régió, melyet a változás érintene

A Gilboa-Dzsenin turista-tervről tudomást szerzett Tony Blair is. A volt brit miniszterelnök, aki most az ENSZ és az Európai Unió nevében igyekszik közvetíteni az izareliek és a palesztinok között, ellátogatott Dzseninbe, a közös turizmus terve megnyerte tetszését és ígéretet tett, hogy segíteni fog megvalósításában. Európai és amerikai utazási irodákban a Gilboa-Dzsenin terv nagy érdeklődést váltott ki. Valami újat ígér a turistáknak, akik megcsömörlöttek a mindenütt látottaktól, és akik eddig a Közel-Kelettel kapcsolatban csak gyűlöletről és véres összetűzésekről hallottak.

A napokban a térségbe látogat Ehud Barak izraeli védelmi miniszter, aki jóvá fogja hagyni a tervet és engedélyt ad, hogy a turista-buszok akadály és hosszadalmas ellenőrzés nélkül közlekedhessenek az izraeli és a palesztin terület között. A védelmi minisztérium „fontos pozitív kezdeményezésnek” jelölte meg a közös turizmus-tervet. Ez is hozzátartozik a nem mindig rózsás valósághoz.
                            

[popup][/popup]