Sokkal több a rászoruló, mint a támogató
Az 1945 után született generáció szociálisan rászoruló tagjaival intézményesen nem foglalkozik egyik zsidó szervezet sem.
Míg a holokauszt túlélők kapnak ingyen gyógytornászt, gyógyszert, orvosi segítséget, addig például egy 1946-ban született, mára netán özveggyé vált, szociálisan rászoruló vidéki hölgy lehetőségei ennél jóval szűkebbek. Természetesen nem sajnáljuk a segítség semmilyen formáját a holokauszt-túlélőktől, csupán felhívnánk a figyelmet, hogy az ő gyerekeik közül is sokan kényszerülnek segítséget kérni. Az 1945 után születetteket elveszett generációnak is nevezik. Közöttük gyakori a pszichiátriai problémával küzdő, a holokauszt-trauma sokszor náluk erősebben érezteti negatív hatását, mint a szüleiknél. Ráadásul ez a korosztály mostanság megy nyugdíjba, szembe kell nézniük a közelgő öregkor problémáival is.
„Ötven éve problematikus a szegény, beteg és egyéb problémákkal küzdő holokauszt-túlélők és az utána következő generációk szociális ellátása. Az antiszemita mítosz ellenére mindig is voltak szegény emberek a zsidók között. A rendszerváltás óta is egyhelyben topogás van a szociális támogatási rendszerek ügyében. A túlélők nemzedéke kapja a legtöbb támogatást, habár ezek a külföldi kárpótlásból származó összegek sem jelentenek igazi megoldást. A legnagyobb problémának azt látom, hogy a holokauszt után születettek generációja – akiket úgy is hívnak, hogy az „elveszett generáció” – ellátatlan. Akik tehetnének valamit, azt mondják, ez az ágazat csak viszi a pénzt, ám ez igencsak hibás szemlélet, ugyanis marketing és a ma divatos CSR (társadalmi felelősségvállalás) igen jó fényt vet egy szervezetre, alapítványra. Tehát ha másért nem, reklám- vagy PR-szempontból is megérné segíteni célzottan, akár a második generációt is. Arról nem is beszélve, hogy a zsidó közösségek egyik megtartó ereje a bibliai időktől az egymásért való felelősségvállalás és a segítségnyújtás. Régebben volt egy hallgatólagos megállapodás, hogy a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS) támogatja az első generációt, tehát a Soá túlélőit, a Mazsihisz pedig a fiatalabbakat. Ez ma már nem így működik, de sajnos rengeteg ellátatlan, szociális és egyéb problémáival megküzdeni képtelen ember van közösségünkben. Úgy látom, hogy a Mazsihisz felelőssége is elég nagy ebben az áldatlan helyzetben. Ideje lenne változtatni” – magyarázza Háberman Zoltán egyetemi adjunktus, aki éveken át volt a MAZS alapítvány szakmai vezetője, és több országban is dolgozott szociális munkásként.
Hazánkban két zsidó vallási, illetve társadalmi szervezet rendelkezik szociális ellátásra elkülönített költségvetéssel: a Mazsihisz, és a már említette MAZS.
A MAZS Alapítvány közhasznú szervezet, a Joint (American Jewish Joint Distribution Comittee) 1991-ben hívta életre, és azóta folyamatosan támogatja. Feladata kezdetben, a közösségépítésen túl a vészkorszak túlélőinek támogatása, ápolása és anyagi segítése volt. A diktatúra idején a Joint működését törvényen kívül helyezték, 1989-ben nyithatta meg újra képviseleti irodáját. A túlélők támogatásán kívül a MAZS foglalkozik a rászoruló gyermekekkel és a fogyatékkal élőkkel is. 2005-ben már körülbelül 3000 személyen segített, az Aranyvonat-kárpótlás ügyintézését is elvégezte. Ennek kapcsán ellátottainak köre 5400 főre bővült. A Claims Conference-be befutó kárpótlási összegekért a MAZS először 2001-ben pályázott. 2003 óta rendszeres, jelentős összeget kap a Claims-hez érkező német kárpótlásból, ezt szociális szolgáltatások formájában juttatja el a túlélőkhöz. A szociális ellátásban a Mazsihisz és a MAZS között van munkamegosztás. Az idősklubok, az idősek otthonai és a Szeretetkórház az előbbi támogatásával és irányításával működnek, beleértve a kóser étkeztetést és szállítást is.
Taly Shaul a MAZS Alapítvány igazgatója már húsz éve él Magyarországon, angol-magyar vegyes nyelven értelmezi a helyzetet: „A közel 8000 túlélő közül a leginkább rászoruló 5400 embert támogatjuk. Fő célunk, hogy idős napjaikban is önállóak maradhassanak, és a saját otthonuk biztonságában, méltósággal élhessenek. Ezért a szolgáltatásaink java otthonápolás, házi gondozás. 2004 óta a növekvő gazdasági és szociális problémákat érzékelve a nélkülözésben felnövő gyermekekre is figyelünk. Kovács András szociológiai tanulmányára alapozva, 2007-ben létrehoztuk a Jaffe Zsidó Családsegítő Szolgálatot, amely magánemberek, alapítványok és a Joint anyagi támogatásával a gyermekes családokra vigyáz. A második generáció megsegítésére azonban nincs szisztematikus rendszerünk, noha az ő helyzetük megoldatlansága valóban égető probléma. Ezért politikamentes összefogást sürgetek évek óta. Kérem az összes zsidó szervezet és felekezet közreműködését abban, hogy segítsük a szociálisan rászoruló tagjainkat, hogy ne kelljen lemondanunk senkiről, hogy ne veszítsünk el senkit sem” – fogalmaz az igazgató.
Rőfös-Horváth László, a Jaffe programigazgatója is megerősíti, hogy a második generációs túlélők megsegítése nem megoldott. „Sajnos valóban nincs olyan szervezet vagy program, amelyik speciálisan velük foglalkozna, noha gondjaik nyilvánvalóak. Mi a Jaffe családsegítőben csak a gyermekes családokat támogathatjuk. Bármilyen zsidó kötődés, szál bizonyítása elegendő, hogy a rászorulók segítséget kapjanak. A nélkülöző gyermekes családok segítésén túl közösségteremtő, és a munka világába visszavezető küldetésünk is van.” A Jaffe hetente álláskeresési tanácsadást kínál a tartós munkanélkülieknek, segít az elhelyezkedésben, illetve az önéletrajzok és beadványok megírásban is. „Jó lenne, ha a zsidó közösség sorsa iránt elkötelezett vállalkozók vagy cégek nálunk is keresnének munkaerőt” – mondja Rőfös László. A szolgálat a családgondozás mellett család- és párterápiát is nyújt, mert eszménye szerint a családok lelki és gazdasági biztonságát szeretné helyreállítani. „Adatbázisukban a 615 család 46 százaléka egyszülős háztartás, van hatgyerekes egyedülálló anyukánk is”. Iskolai támogatást kap 108, rezsitámogatást 140, gyógyszertámogatást 14, ruhatámogatást 38 család, élelmiszercsomag pedig kéthavonta 80 családhoz érkezik.
Egy ötfős bizottság anonim módon bírálja el a beérkezett kérelmeket, a szociális munkások a család otthonába látogatnak, az érintettekkel közösen határozzák meg a problémákat, majd az igény szerinti támogatást és annak mértékét. „Hetente egy új családdal bővülünk, öt év alatt duplájára nőtt a támogatottaink száma. Országos a lefedettségünk, ügyfeleink 20 százaléka vidéki, és 25 százalékuk mélyszegénységben él.”
A Jaffe Családsegítő Szolgálattól pár lépésre van a Narancsliget Adományközpont. Ez a MAZS legújabb kezdeményezése. Külföldi mintára, újszerűen próbálja bevonni a közösséget a szociális munkába, és az ahhoz szükséges anyagi alapok előteremtésébe. Rőfös-Horvát László így jellemzi a programot: „A Narancsliget adományboltot működtet, ahol sok önkéntesünk dolgozik. Ide bárki vihet be ruhaneműt, használati- vagy dísztárgyakat. Az adományokat eladjuk, a bevételből pedig a családokat támogatjuk. Mindenkinek nehéz, próbálunk úgy kérni, hogy aki szeretne, segíthessen.”
A Mazsihisznél sem jut sokkal több a sajnálkozáson kívül a második generációnak. Kádár György vezeti a Mazsihisz szociális osztályát, náluk sincs csak a második generációra érvényes támogatás pénz és szakember híján, de igyekeznek minden programba bevonni őket, és a napi egyszeri, pár száz forintba kerülő kóser étkezésen kívül számos szabadidős programot kínálnak számukra. „Különböző kiállításokra visszük őket, természetesen ingyen, legutóbb a Szépművészeti Múzeumban a Chagallra szerveztünk csoportot. Vannak nappali klubjaink, oda is járnak néhányan, kulturális és vallási programokat is szervezünk nekik. Naponta kb. 130-an jönnek ebédelni hozzánk a második generáció tagjai közül, és közülük országszerte 150 ember kap élelmiszer csomagot kéthavonta, azaz egy 20 kilós, tartós élelmiszerekből álló kosarat. Emellett a rezsiköltségbe is beszállunk néhány ember esetében. Mindennek az éves költsége százmilliós nagyságrendű. Aki igényli, a helyi családsegítőhöz is beajánljuk” – magyarázza Kádár György. A Laky Adolf utcából érkező, kóser háromfogásos étkezés a Síp utcában 1500 forintból jön ki, azaz kb. háromszorosa a nem-kósernek és néhány száz forintot kell érte fizetni. A Mazsihisznél szigorúan ellenőrzik a származást, csak az kaphat bármilyen támogatást, akinek édesanyja zsidó, azaz a halacha van érvényben. „Az elmúlt tíz évben hat-hétezer ember kapott tőlünk valamilyen segítséget, jelenleg nyolc-kilencszáz támogatottunk van, egyharmaduk tartozik a második generációhoz. Tapasztaljuk, hogy sokan közülük devizahitelesek, illetve elvált vagy özvegy.”
ESETEK
Eszter középkorú, kétgyermekes anya. Kisebbik, 14 éves fiával, férjével és anyósával él a fővárosban. A nagyobbik, 19 éves fiú egy külföldi jesivába jár. Idén nem kapta meg a kért ösztöndíjat, ezért valószínűleg haza kell jönnie. „Sajnos mi egyáltalán nem tudjuk segíteni őt, eddig lakhatott rokonoknál és kapott ösztöndíjat, felvett hitelt, de októberben közölték, hogy mindez megszűnik. Sírva panaszolta, hogy hiába ír kérvényeket. Megszakad a szívem, hogy nem tudok mit tenni.”
Eszterék tavaly nyáron kértek segítséget a MAZS-tól, addigra milliós közműtartozásuk volt. A bajt az okozta, hogy csődbe ment férjének építőipari vállalkozása. „Mindenünket abba fektettük és elúszott az egész. A férjem kétdiplomás, most négy órában dolgozik, én egy immunbetegség miatt munkanélküli vagyok, egyébként orosz tolmács is voltam.”
A család időnként rezsitámogatást, élelmiszer csomagot és beiskolázási támogatást kap az alapítványtól. „Jelzálog van a lakáson, nagyon sok a tartozásunk, ha a MAZS nem segítene, nem tudnánk a lakást és magunkat fenntartani.”
Az asszony elvégzett egy kézműves tanfolyamot az alapítványnál és szinte minden nap önkénteskedik. „Egy szociális gondozó- és ápoló tanfolyam elvégzésében is fognak segíteni és azt remélem, utána találok majd munkát.”
*
Mihály budapesti nyugdíjas, egyedül él garzon lakásában. 82 ezer forintos nyugdíjából nem futja fényűző életre, de amíg nem muszáj, nem kér támogatást vagy kölcsönt. „Úgy neveltek, hogy az adósságot, a kölcsönt el kell kerülni, és amíg van mit ennem, addig nem kérek segítséget sem. Ki tudom fizetni a rezsimet és hús is kerül az asztalra, igaz, a legolcsóbb: magamra főzök szerény, de változatos ételeket.”
*
„Nagyon szeretek olvasni, de a könyvekre, újságokra már nem jut, ahhoz hónapokig kell spórolnom” – magyarázza Iván, aki a Mazs-nál önkéntesként dolgozik. „Hetente két napot dolgozom az alapítványnál, jó a közösség és legalább valami hasznosat csinálok”. A nyugdíjas, ám életerős férfinek az olyan élvezeti cikkekre, amelyek másoknak akár mindennaposak, mondjuk egy üveg sör, neki csak ritkán telik, a színház pedig luxus kategória. Az esti gimnáziumot családi okok miatt kellett félbeszakítania, azóta dolgozott bolti eladóként, fegyverműhelyben, gumigyárban, nyugdíjba pedig egy olyan cégtől ment, ahol mobiltelefonokat mikroszkóp alatt kellett összeforrasztania. „A zsidó mellett például örmény őseim vannak, időnként járok zsinagógába, de szerintem nem a külsőségek számítanak. Az Úr meg én ketten intézzük el a dolgunkat” – tette hozzá.
Címkék:2013-12