Legalábbis ilyen tartalmú közleményt jelentetett meg Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató a BZSH weboldalán (s a közleményt az MTI-nek is elküldte):
“Mély megdöbbenéssel fogadtuk, hogy a Dohány utcai beléptetési rendszerrel kapcsolatosan többen is érintettek lehetnek a tisztességtelen pályáztatásban.
A meghirdetett tiszta és átlátható gazdálkodás kívánalmaival összeegyeztethetetlen, ha egyesek a befolyásukat üzleti vállalkozások tisztességtelen előnyszerzése érdekében használják fel.
A mai napon felmondtam Dr. Fröhlich Róbert főrabbi és Fröhlich Katalin jogviszonyát.”
Frölich Róbert főrabbi
A beléptetési rendszerrel kapcsolatos ügyről ma a Magyar Nemzet jelentetett meg tendenciózus cikket. A hitközség vezető köreiben úgy sejtik, hogy az ügyvezető igazgató környezetéből informálták a kormánypárti napilapot.
Az ügy hátterében a Dohány utcai zsinagóga beléptetőrendszerének pályáztatásával kapcsolatos viták mellett az áll, hogy a korábban Schwezoffot támogató, és megválasztását segítő Dohány utcai zsinagógai körzet, illetve vallási vezetője, Frölich Róbert kihátrált a vitatott múltú és jelenű ügyvezető igazgató mögül, akinek így nincs esélye, hogy a személyét illető szavazáson többséghez jusson.
Schwezoff Dávid, a BZSH ügyvezetője
Frölich főrabbi valószínűleg nincs túlságosan megijedve, mert a BZSH-ban Schwezoff megválasztása óta tartó viták következtében gyakorlatilag ex lex állapot áll fenn: nincs elnök, nincs működőképes elöljáróság, nincs vezető elöljáró. Január 15-re pedig BZSH-közgyűlést hívtak össze, melynek egyetlen pontja Schwezoff Dávid felmentése tisztségéből.
Rövidesen riportban számolunk be a beléptetési rendszerrel kapcsolatos meghívásos pályázatról, és az ezzel kapcsolatos vitákról.
*
Fröhlich Róbert főrabbi és felesége ma 20.45-kor közölték a nyilvánossággal, hogy a Dohány utcai körzet közössége megerősítette a főrabbit tisztségében.
*
A Mazsihisz este 10-kor közleményt juttatott el az MTI-hez, amiben ez áll: “Rendkívüli közgyűlésen dönt a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Schwezoff Dávid ügyvezető igazgató visszahívásáról január 15-én”.
A Szombat Magazin a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket alkalmaz. A honlapunk használatával tájékoztatónkat tudomásul veszed. ElfogadomElutasítomBővebben
Privacy & Cookies Policy
Privacy Overview
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. This category only includes cookies that ensures basic functionalities and security features of the website. These cookies do not store any personal information.
Any cookies that may not be particularly necessary for the website to function and is used specifically to collect user personal data via analytics, ads, other embedded contents are termed as non-necessary cookies. It is mandatory to procure user consent prior to running these cookies on your website.