Radnóti Zoltán is elhagyja a Mazsihisz Rabbitestületét

Írta: Szombat - Rovat: Belpolitika, Politika

Kollégái korábban bejelentett távozását követően, Radnóti Zoltán főrabbi, a lágymányosi Bét Sálom gyülekezet vallási vezetője is elhagyja a Mazsihisz Rabbitestületét.

Radnóti Zoltán főrabbi

Lépését a facebookon közzétett nyilatkozatában többek között így indokolta:

“Több, mint 20 esztendeje szolgálok rabbiként. A múltban Miskolcon, Újpesten, Józsefvárosban és jelenleg Dél-Budán. Bármerre is dolgoztam, ott építettem és tanítottam. Mind a helyi közösséget, mind az összmagyar zsidóságot. Cikkeim jelentek meg országos médiumokban, könyvekben. Elindítottam az ország első rabbi blogját. Egyetemi tanszékvezető lettem.

Ha voltak is alattomos támadások ellenem, erőm szerint nem hagytam, hogy ezek a munkámtól és a céljaimtól energiát vegyenek el és megakadályozzanak abban, hogy a tanításra és a közösségépítésre koncentráljak.

Szándékaim szerint ebben mindaddig kitartó voltam, amíg ez a munka teljesen el nem lehetetlenült. Az utóbbi hónapokban, a napjaimból hosszú órákat vett el, hogy ezekkel a nemtelen támadásokkal kellett foglalkoznom.

Mindig van egy pillanat, amikor már nem lehet több vizet tölteni egy pohárba.

Az elmúlt hetekben és napokban 6 (!) rabbi hagyta ott a jelenlegi Rabbitestületet. Nekem sincs más választásom, hiszen ebben a testületben már nem tudok dolgozni.

Mások a céljaink. Nem akarok háborúzni. Nem akarok játékszerévé lenni belpolitikai és zsidópolitikai csatározásoknak. Tanítani szeretnék, továbbadni a zsidóság és a neológia csodás értékeit.

Ezt meg lehet tenni a Rabbitestületen kívül, ám a Mazsihiszen és a Bzsh-n belül maradva” – fogalmaz Radnóti főrabbi távozását bejelentő nyilatkozatában.

Fináli Gábor lemondott Rabbitestületi tagságáról

Deutsch Péter és Markovics Zsolt is elhagyja a Rabbitestületet

[popup][/popup]