Obama: „Isten áldja Izraelt!”

Írta: MTI/Szombat/Nol.hu/ - Rovat: Politika

Ezekkel a szavakkal zárta beszédét – az Izrael hívei által már-már reménytelen esetnek tekintett – Obama elnök, aki Izrael nagykövetségén mondott beszédet a holokauszt-emléknapon.

obama-at-the-israeli

Az amerikai elnök arra is figyelmeztetett, hogy erősödőben van az antiszemitizmus, és bármely hit elleni támadás minden hit elleni támadás egyben.

A megemlékezésen két-két olyan amerikai és lengyel állampolgárt ismertek el posztumusz a Világ Igaza izraeli állami kitüntetéssel, aki életét kockáztatva segített és mentett zsidó embereket. Barack Obamát – aki az amerikai elnökök közül elsőként mondott beszédet az izraeli nagykövetségen – Steven Spielberg filmrendező, a Holokauszt Történeti Alapítvány létrehozója mutatta be.

“Nagyon gyakran, kivált változások idején, kivált aggodalmak és bizonytalanságok idején, túlságosan is engedünk azon mélyen szunnyadó óhajnak, hogy találjunk valakit, valaki tőlünk különbözőt, akit okolhatunk a nehézségeinkért” – fogalmazott Obama. Hozzátette: “itt ma este szembe kell néznünk a valósággal, és a valóság az,hogy

világszerte erősödik az antiszemitizmus.

Ez tagadhatatlan.”

A Világ Igaza posztumusz kitüntetést – amelyet családtagok vettek át – két amerikai és két lengyel állampolgár kapta: Roddie Edmonds, a Tennessee állambeli Knoxville-ből, Lois Gunden, az indianai Goshenből, valamint a varsói Waleri és Marila Zbijewski.

Beszédében Obama úgy fogalmazott, hogy a holokauszt egyedi, “a történelemben páratlan bűntény”, hozzátéve ugyanakkor azt is, hogy aggodalom tölti el őt a más vallások iránti türelmetlenség miatt. “Fel kell emelnünk szavunkat a vakhit minden formája ellen, el kell utasítanunk legsötétebb gondolatainkat, és óvakodnunk kell a törzsi gondolkodástól” – jelentette ki, és a Tórából idézett: fogadjuk el az idegeneket, hiszen idegenek voltunk valaha mi is.

Obama elnököt zsidó szervezetek részéről nagyon sok bírálat érte, amiért politikájával nem kedvezett Izraelnek. Talán minderre válaszul látogatott el az izraeli követségre és mndta ott, többek között, az alábbiakat:

…amikor világszerte hallatszanak a hangok, melyek egy bizonyos izraeli politika bírálatától Izrael létezési jogának igazságtalan megtagadásáig terjednek, amikor Izrael a terrorizmussal néz farkasszemet, mi határozottan és

büszkén állunk ki szövetségesünk, barátunk, Izrael, a zsidó állam védelmében.

Amerikai elkötelezettsége Izrael biztonsága mellett rendíthetetlen és az is marad örökre.”

Az ünnepségen bemutatták Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő videoüzenetét, amelyben egyebek között azt mondta, hogy Izrael adósa a most kitüntetetteknek, akik bátorságukkal zsidó katonákat és gyermekeket mentettek meg. Azt is mondta: “Tudjuk, hogy nincs jobb barátunk, mint az Amerikai Egyesült Államok”.

Obama Spielberg

Obama és Spielberg üdvözlik egymást

A posztumusz kitüntetettekről közzétett életrajzok szerint Roddie Edmonds katonaként az amerikai erőkkel szállt partra Európában, de német fogságba esett, és amikor a németek a zsidó hadifoglyokat rendelték raportra, kiállt, és azt mondta:

“mi valamennyien zsidók vagyunk”.

Lois Gunden franciatanárként dolgozott, Dél-Franciaországban gyermekotthont hozott létre, és a közeli internálótáborból megszöktetett zsidó foglyokat ott bújtatta. A lengyel házaspár pedig egy zsidó kisgyereket bújtatott varsói otthonában, mindaddig, amíg az édesanyja érte nem tudott menni.

Az antiszemitizmus elleni küzdelmet és Amerika e téren mutatott elkötelezettségét méltatva az elnök Magyarországgal példálózott:

“Ezért volt, hogy amikor Magyarország szobrot állított volna egy második világháborús antiszemita vezetőnek, mi próbáltuk a leginkább rávenni a kormányukat, mondjon le erről a tervről. És ez nemcsak afféle széljegyzet volt a Magyarországgal való kapcsolatunkban, hanem nagyon is központi kérdés, amennyiben fenn akarják tartani a jó viszonyt Amerikában – és ezt a tudtukra is adtuk.”

támogatás

Címkék:antiszemitizmus, Izrael, Obama, palesztin, Spielberg