„Németországban a zsidó a bajban egyedül marad”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A Süddeutsche Zeitung interjút készített egy Samuel K. nevű 19 éves fiatalemberrel, akit Freiburg városában egy fitness klubban durván inzultáltak.

Samuel Berlinben nőtt fel, egy éve él Freiburgban, az ottani egyetemen tanul. Egy ortodox zsidó közösség tagja, ennek megfelelően mindig kipát hord. A lap újságírójának kérdésre így foglalta össze, ami vele történt:

„Kedd este a McFit fittness stúdióban voltam. Rövid időre bementem az öltözőbe, mikor egyszer csak azt éreztem, hogy hátulról a fejemre ütnek és letépik róla a kipát. A rendkívül izmos támadó eközben többször piszkos zsidónak nevezett, majd azt üvöltötte az arcomba, hogy „Free Palestine!”. Megpróbálta a kipát széttépni, aztán beleköpött, majd a szemétbe hajította. Mikor megkérdeztem, hogy miért csinálja ezt, megint azt üvöltötte, hogy „Free Palestine!”. Megkérdeztem, hogy vajon most büszke magára, mire egészen közül jött hozzám és veréssel fenyegetett.”

Volt valaki az öltözőben mindeközben?

Vagy tíz fiatal volt ott. Biztos voltam benne, hogy lesz bennük civilkurázsi és nem maradok egyedül. Nem vártam tőlük, hogy verekedjenek miattam, de azt igen, hogy valamiképp a pártomat fogják.

És egyik sem segített?

Egyik sem. Csak egy idősebb férfi, aki éppen a toalettről jött, próbált békíteni, de ő nem tudta, mi a konfliktus oka.

*

Samuel szólt a személyzetnek, azok kihívták a rendőrséget, de a támadót nem tudták azonosítani, mert addigra eltávozott. Az ügyet időközben a biztonsági szervezetek vették át. Az interjú időpontjáig a tettest nem kapták el.

Arra a kérdésre, hogy ki lehetett a támadója, Samuel K. nem válaszolt, mondván, hogy „nem akarja beskatulyázni”.

Az újságíró megkérdezte Samuelt, miért lépett a nyilvánosság elé. Samuel azt válaszolta, nem akarta, hogy Freiburgban az emberek abban az illúzióban ringassák magukat, hogy városuk zöld és liberális, ezért ilyesmi náluk nem fordulhat elő. Az ilyen esetek többségében nem tesznek feljelentést, vagy ha igen, egyszerű garázdaságként kezelik az ügyet.

Ami a tanulságokat illeti, Samuel úgy véli, azokat a zsidókat, akik veszélynek vannak kitéve, nem veszik komolyan. Ugyanakkor – mesélte – korábban Freiburgban jól érezte magát, nem történt vele semmi kellemetlen, noha kipát hordott, így azt remélte, a bajban mellé állnak az emberek.

Süddeutsche Zeitung

[popup][/popup]