Letépték Dávid-csillagos nyakláncát és ütlegelni kezdték
„A támadás antiszemita jellege kétségtelen” – mondta az áldozat. „A zsidókról beszéltek, miközben ütöttek.”

Egy 41 éves zsidó férfit ért a brutális bántalmazás pénteken a brüsszeli metróban. Elmondása szerint három személy vette célba, majd arcon ütötték és letépték a Dávid-csillagos nyakláncát.
A csak Davidként azonosított áldozat elmondta, hogy az egyik támadó odalépett hozzá, és útbaigazítást kért a központi pályaudvar felé. Ez nyilván csak elterelő csel volt. Nem sokkal ezután elmondása szerint három férfi támadt rá, a földre teperték és megverték.
A támadás során eltört a szemüvege, megrongálódott a ruhája, és leszakították a Dávid-csillagos láncát – amelyet mintegy harminc éve kapott ajándékba az édesapjától. „A zsidókról beszéltek, miközben ütöttek” – mondta az áldozat a médiának. „A támadás antiszemita jellege kétségtelen” – tette hozzá.
Külön kiemelte, hogy támadói sem a telefonját, sem a pénztárcáját nem próbálták meg elvenni, pedig azok elérhető közelségben voltak. Ez szerinte azt bizonyítja, hogy a fő indíték a vallási szimbólum ellen irányult. „Csak a Dávid-csillagot akarták megszerezni” – mondta.
Miután a támadók elmenekültek, David megpróbálta üldözni őket az Yser metróállomáson. Szemüvege nélkül azonban – mivel súlyos rövidlátó – nem tudta utolérni őket.
A férfi feljelentést tett a rendőrségen. Reméli, hogy a metrótársaság biztonsági kameráinak felvételei segítenek azonosítani az erőszakos támadás elkövetőit.

