Egy politikus az idei Pride Dohány-templom felé való terelését kérte a rendőrségtől
“A nagyközönség előtt eddig méltán ismeretlen Szabó Balázs lengyel kisebbségi önkormányzati képviselő az idei Pride Dohány-templom felé való terelését kérte a rendőrségtől, nem is titkolva antiszemita és homofób meggyőződését” – fogalmaz facebook posztjában Frölich Róbert országos főrabbi.

Frölich Róbert országos főrabbi
Amire viszont kénytelen vagyok: Szabó Balázs e kérését többek közt kislánya születésnapjával és több prominens vendég jelenlétével indokolja. Nem kíván szivárványos zászlót látni a Bazilika előtti téren, sőt, a “minden ember egyenlő” elvét globalista, sátáni ideológiának nevezi.
Felhívom a dicséretes módon templomjáró, a keresztény hagyományokra büszke magyar-lengyel képviselő figyelmét, hogy a keresztény hagyomány sine qua non-ja a Héber Biblia, az ő kedvéért lefordítom: az Ószövetség. Ennek első lapján teremti Isten az embert, s belélehelli az élet lehelletét. Ezzel pedig az emberbe beleköltözik egy kis isteni rész, emiatt lesz az ember méltósággal, egyenlőséggel rendelkező teremtmény.
Az isteni részt mindenkinek tisztelnie kell(ene) a másikban. Továbbá az ember – nem a heteroszexuális, nem a keresztény, nem a zsidó, hanem minden emberi lény – Isten képmására teremtetett. Tisztelni kell benne tehát Isten képmását is.
Feltételezve, hogy az Újszövetséget esetleg jobban ismeri a képviselő úr, idézem a Korinthusiakhoz írott levél 6. fejezetének 19. versét: “Vagy nem tudjátok, hogy testetek a bennetek levő Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok, és nem a magatokéi vagytok? “ E szerint legalább ezt a templomot illene tisztelnie a keresztény hagyományokat valló derék képviselőnek.
Mi, zsidók, tisztelettel fordulunk az ember felé, s ha netalán lenne e hagymázas levélnek foganatja (bízunk abban, hogy a valóban zsidó-keresztény kultúrán felépült társadalomban nem lesz), akkor a Dohány utcai zsinagóga felé tereltekben is meg fogjuk látni Isten arcát.
Egyúttal bízunk és hiszünk abban, hogy Isten minden vallás templomában elrejti arcát azok elől, akik oly ideológiát hirdetnek, mely csupán lengyel földön hárommillió zsidó életébe került” – zárja posztját Frölich Róbert országos főrabbi.