A tények nélküli lét elviselhető könnyűsége

Kezdjük a legfontosabbal – mondja Ádám Zoltán véleménycikke legelején, az agresszor gázai arabok „atrocitásoknak való kitettségével”. Háborút indítottak és háborút kaptak, ami logikus következménye saját tetteiknek. De nézzük Ádám „tényeit”!

Forrásként a „szétesőben lévő gázai egészségügyi adminisztráció” adatait idézi. Ez akkor is nonszensz lenne, ha hozzátenné, hogy a forrás valójában a Hamasz, hiszen ő maga mondja, hogy szétesőben van, ergo az adatai a Hamasztól való függetlenség esetén sem lennének megbízhatók.

„Borzalmas terrorakció” – tudja le Ádám az egész cikkére a háború alfáját. 64 ezer áldozatra hivatkozik, a Hamaszhoz hasonlóan nem téve különbséget terrorista és civil között, így a terrorista áldozatok miatt is sajnálkozik. Erre tromfol rá Khatib, Yusuf és McKee cikkével az egykor tudományos The Lancetből, miközben tudható, hogy McKee később kérdésre egyértelművé tette, hogy „ő csak igazolhatónak látta a Hamasz számait, és jelezte, hogy később várhatóan nőni fognak”. Szerencsére a helyzet folyamatosan javul, ugyanis a McKee és társai által 186.000-esre becsült jövőbeli áldozati számot egy évvel később ugyanaz a tudományos fellegvár The Lancet Jamaluddine, Abukmail et al cikke alapján már csak 64.260-ra becsülte.

A The Lancet a tudomány megerőszakolásával, légből kapott, uszító állítások fabrikálásával beállt abba a sorba, amit a petíció aláírói szerint méltatlanul támadott, a Hamasz tagjait nagy számban és előszeretettel alkalmazó ENSZ kezdett. Az ENSZ 2024. május 6-i adatai szerint a legalább 9.500 női és 14.500 gyerekáldozat jelentős része 2024. május 8-ára, tehát két nappal későbbre szerencsére sokkal jobban lett, így 4.959 női és 7.797 gyerekáldozat maradt a gyors javulást követően. Az adatok forrása minden esetben a Hamasz, ahogy azt az ENSZ tulajdonképpen jelzi is, figyelmen kívül hagyva az izraeli adatforrásokat, akár csak a likvidált terroristák számának a tekintetében is.

Csak mellékesen jegyzendő meg, hogy a Hamasz számaiban a természetes úton elhalálozottak is szerepelnek, a Hamasz által közvetlenül meggyilkoltak és a saját, helyben visszahulló rakétáik által megölteken kívül, a 11 évvel korábban egyszer már meghaltakat nem is számítva. Az ENSZ (Hamasz) számai bizonyára nem elegendőek a The Lancet és a hazai közgazdász számára a narratívához, ezért lehet fontos a vérmatek inflálása.

A gázai épületek 70%-a pusztult el a műholdfelvételek szerint, folytatja Ádám. Ezen adatok forrása szintén az ENSZ – de az eredeti forrás kivételesen nem a Hamasz, hanem az erre specializált ENSZ-szervezet, az UNOSAT. Csakhogy az UNOSAT adatai szerint a kb. 247.195 épület közül 102.067 semmisült meg, azaz 41,3%, ami igen jelentős hibahatárnak tűnik, és akkor még a megsemmisülés okát nem elemeztük, felelősét nem kerestük.

Ezen a ponton a második bekezdés első mondatának elemzésénél tartunk, és bőven lehetne még ezt a rövidke részt is tovább cincálni, hát még a fennmaradót. De az idáig eljutó olvasó számára már világos: a petíciót aláírók által védeni kívánt „nemzetközi szervezetek” hazudnak. Legjobb esetben is a Hamasz propagandáját terjesztik, de gyakran még azzal se elégednek meg, és még nagyobb, képtelen szörnyűségeket harsognak, a petícionisták szerint szintén alaptalanul vádolt „független” sajtó látványos asszisztálása mellett. Pedig aki kizárólag morális oldalról közelíti meg a kérdést, a realitásoktól akár el is rugaszkodva, annak is elég annyi, hogy sok az áldozat, hiszen minden, nullánál nagyobb számú valóban civil áldozat túl nagy akkor is, ha ez a gyakorlatban a legnagyobb jóindulat mellett is megvalósíthatatlan.

És ami szintén világos: a petíciót aláírók és véleménycikkben megvédők jelentős része, ha nem egésze, mindenféle kritika nélkül magáévá tette az iszlamista propagandát, az ily módon hibás, gyakran ellentmondó adatokból levont, de sokszor még tovább torzított következtetésekkel együtt.

Szerencsére Ádám Zoltán közgazdász a hadijogról is határozott állásponttal rendelkezik. Így a nemzetközi jogba ütközőnek tartja a civilek felszólítását az aktív harci területről való távozásra. Ádám azonban téved: a Genfi Konvenciók még akár erőszakos kitelepítést is lehetővé tesznek, a civilek előzetes figyelmeztetése pedig egyenesen kötelező. Az pedig mindenki számára nyilvánvaló nonszensz, hogy civilek élő pajzsnak való használata vagy például kórházakba és más védett épületekbe való bújás védettséget adhatna nemhogy terroristáknak, de akár katonáknak is, és természetesen a jog se ért egyet Ádámmal. Magam sem vagyok nemzetközi- vagy hadijogász, de én legalább elolvastam a vonatkozó jogszabályokat, nem csak az antiszemita anticionista kórust visszhangzom.

„Ki felel mindezért a borzalomért?” – teszi fel Ádám az igazán lényeges kérdést, miután egy teljes cikken keresztül kritizálja az izraeli lépéseket, és minden gázai szenvedést, kárt Izraelnek tulajdonít. Így kérdését már felesleges volna megválaszolnia. Nem is teszi. Egyetlen szóban sem említi a „palesztin” felelősséget. A hadijog és a humanitárius jogszabályok, vagy csak a nyugati erkölcs által meghatározott kötelezettségeket kizárólag Izraelre nézve tekinti kötelezőnek. A gázai arabok által minden jogszabály és norma két lábbal és egy rakétavetővel tiprása számára nem léteznek. Egy felrobbantott terroralagút felett lévő épület összeomlása Ádám számára izraeli bűn, ahogy minden más is. Az izraeli áldozatokról, veszteségekről, „atrocitásokról” teljes a csend.

Egy háború mindig szörnyű. Ez a háború is szörnyű, azonban semmivel sem inkább, mint bármely másik városi háború. Sőt, az ENSZ vonatkozó statisztikái szerinti összehasonlítást alapul véve ez a háború kb. kilencedannyi – egy fegyveresre jutó – civil áldozattal jár, mint egy átlagos városi háború. Dacára a gázai arabok – a londoni, párizsi és budapesti metrók együttes hosszát meghaladó – terroralagút-rendszerének, a civilek élő pajzsként való felhasználásának és a társadalom szinte egyöntetű terrortámogatásának.

Lehetne persze a világ szép. Kergethetnék együtt a lepkéket az izraeli zsidók, keresztények és muszlimok a gázai muszlimokkal és zsidókkal, utóbbiból az összessel, természetesen csak a lepkék beleegyezése esetén, és ehhez semmi más nem is kéne, minthogy a tényeket és realitásokat félretegyük. A túlnyomórészt jószándékú aláírók ennek érekében félre is teszik a tényeket és realitásokat. A tények nélküli lét így válik számukra elviselhetően könnyűvé.

A magam részéről a petíciót még annak megjelenése előtt kritizáltam, így arról többet nem szeretnék írni. Viszont a Népirtáskutatók Nemzetközi Szövetségének első és egyetlen, teljes jogú magyar tagjaként, a világ vezető népirtáskutatóinak egyikeként kötelességemnek éreztem legalább a fentiekhez hozzászólni.

Kezdjük a legfontosabbal – kezdi véleménycikkét Ádám, majd hosszú felsorolása végéig sem jut el csökkenő fontossági sorrendben a túszokig. Kinek mi fontos.