A (fel)jelentők nem olvasnak

Ifjabb Lomnici Zoltán antiszemitizmussal vádolja a Szombatot.

Az osztály… pardon, a kultúrharc fokozódik. Ennek keretében ifj. Lomnici Zoltán az 50-es évek munkáslevelezőinek buzgalmával teszi helyre Szerb Antalt, az SZDSZ-t, a baloldali sajtót – utóbbi kategóriába sorolva a Szombatot is.

Ifj. Lomnici nyilván nem olvassa a Szombatot, mert akkor látná, hogy ami a nemzetközi politikát, legfőképpen pedig Izrael megítélését illeti, e téren már rég nem vagyunk baloldaliak – számtalan cikket írtunk a nyugati baloldal anticionizmusnak álcázott antiszemitizmusáról. Elég, ha beütik pl. Jeremy Corbyn nevét a Szombat kereső mezőjébe.

De a lejárató ember feladata nyilván nem az olvasás, hanem a lejáratás. Ha olvasna,nem sorolna bennünket az alábbi kategóriába:

„A baloldali médiumok zsidóellenessége legfőképpen a nemzetállami Izrael bírálatában, esetleg elutasításában, az izraeli politika egyoldalú, negatív hangú bemutatásában… ölt testet.”

Az Izrael-ellenes, baloldali lózungokkal operáló anticionizmus bírálatával a magyar médiában alighanem egy orgánum sem foglalkozott annyit, mint a Szombat. Ezt a témát az Al Aksza Intifáda kitörése (2000) óta szinte folyamatosan napirenden tartjuk.

A lejárató ember tehát nem olvas – maximum a könyvek vastagságát veszi figyelembe. A „formalizmus” elleni szovjet sajtókampány idején Iszaak Babelnek „alacsony termelékenységét” vetették a szemére. A lejárató sajtómunkástól ennél többet várni teljes tévedés.

Így aztán nem csoda, ha egy cikk címét sem tudja helyesen idézni: „Slomó terjeszkedik” – így idézi a Szombat cikk címének kezdetét, holott az valójában így szólt: „Köves Slomó terjeszkedik, a megvásárolt lap tulajdonosa betársul a Brit Médiába”. Nem leereszkedő, hanem tárgyilagos stílusban fogalmaztunk.

Mi a baj ezzel a címmel? A lejárató ember szerint:

„…a cím egyesek számára antiszemita áthallása abból eredeztethető, hogy az Adolf Hitler Mein Kampf című szégyenkönyvében a zsidók terjeszkedéséről értekezett, káros bacilusnak minősítve őket.”

Mi tehát a Szombat antiszemitizmusának bizonyítéka? Az, hogy a „terjeszkedik” igét használja, amiről a lejárató embernek – mi más? – a Mein Kampf jut az eszébe.

Hirtelen beírtam a szót a Google keresőbe, 217 ezer találatot kaptam. Láthatóan az üzleti életben mindenki ezt a szót használja, amikor egy bővülő vállalkozásról beszél. Ezek szerint Magyarországon kivétel nélkül minden gazdasági újságíró a Mein Kampf-ból tájékozódik.

Ezt bírta kitalálni a lejárató ember. Nyilván ki volt adva a parancs: bizonyítékot kell találni a Szombat antiszemitizmusára. Ezt sikerült összehoznia.

A másik „bizonyíték” még ennél is rosszindulatúbb – akinek van gyomra, olvassa el a cikket.

A kultúrharc/osztályharc lényegi eleme a folyamatos ellenségkeresés, ilyen közegben a lejárató embernek nagy keletje van, és szép karrierre számíthat. A szovjet tudomány nagy sarlatánja, Liszenko gátlástalanul szidta és rágalmazta tudóstársait, kiváltva ezzel Sztálin érdeklődését és támogatását. A gátlástalan „tudós” húsz éven át volt a szovjet tudomány perzekútora – felmérhetetlen károkat okozva.

*

Érdemes azonban röviden áttekinteni ifjabb Lomnici lejárató kampányának nemzetközi hátterét is.

1990 után Magyarországon az újra felgerjedő antiszemitizmus szinte teljes egészében a politikai jobboldal terméke volt. A régi-új zsidógyűlölők minden regiszteren játszottak – középkori vallásos, 19-20 századi antiszemita és baloldali anticionista nyelven egyaránt beszéltek – de mindez szinte teljes egészében a politikai jobboldalról érkezett. A baloldal és a zsidó közösség mindezt antiszemitának nevezte, a jobboldal pedig dühödten visszautasította a vádat.

Ám az Al Aksza intifáda kitörése után mindez változni kezdett. A nyugati médiát elöntő Izrael-ellenes gyűlölet áradat már egyértelműen a baloldal emberjogi-kisebbségvédő nyelvezetét használta, és erre elsősorban a baloldali média volt fogékony. Érdekes helyzet állt elő: a baloldali média és a baloldali politikai közeg továbbra is élesen elutasította a régi típusú, rasszista antiszemitizmust, miközben beszélte és gyakorolta a baloldali, antirasszista nyelven beszélő anticionizmust. 2000 után az új zsidógyűlölet egyértelműen baloldali nyelven beszélt, az Izrael-ellenes kampányokra egyértelműen a baloldal volt fogékonyabb. A nacionalista szélsőjobb ezt észlelte és kezdte átengedni a terepet.

Mostanra az európai (szélső)jobb a leginkább Izrael-párti, míg az európai (szélső)bal vadul Izrael-ellenes, gyakran már Izrael-gyűlölő. A baloldal – amely erősen szimpatizál az iszlám világ frusztrált, Izrael-gyűlölő tömegeivel – az újfajta antiszemitizmus letéteményese lett. Jeremy Corbyn Munkáspártja volt ennek legszebb példája, amely gyakorlatilag a teljes antiszemita spektrumot magához vonzotta.

Kialakult egy furcsa „munkamegosztás”: a jobboldal elmarasztalta a baloldal Izrael-gyűlöletét, a baloldal elmarasztalta a jobboldal hagyományos rasszista antiszemitizmusát. (A képlet persze sokkal bonyolultabb, itt csak a trendeket próbáljuk vázolni.) A két oldal így kölcsönösen antiszemitizmussal vádolta a másikat.

Ez a folyamat Magyarországon is megjelent: a jobboldali Orbán kormány erősen Izrael-párti lett, a baloldali médiában pedig megjelentek Izrael-kritikus hangok – noha korántsem olyan intenzitással, mint Nyugat-Európában. Megjelent azonban a minta: íme: a baloldal is lehet antiszemita.

Így az Orbán-kormány nyilván elérkezettnek látta az időt, hogy a baloldal kezéből kicsavarja egyik utolsó aduját, az antiszemitizmus kártyát.

Ezért meghirdette a zéró toleranciát az antiszemitizmussal szemben, ami elsősorban nemzetközi használatra szól – valamint hazai közegben arra, hogy másokat antiszemitának bélyegezzen, miközben saját, ilyen természetű megnyilvánulásairól nem hajlandó beszélni.

A lényeg, mint minden területen, az offenzív magatartás: mi mondjuk meg, hogy ki az antiszemita, nem mások mondják meg rólunk. És ha lúd, legyen kövér: mindjárt egy zsidó lapot is leantiszemitáztak és összehozták a Mein Kampf-fal.

A baloldal ilyenfajta megvádolása azonban nem működik olyan jól, mint nyugaton: Magyarországon az utóbbi tíz évben visszaszorult az anticionista tömegkultúra, amely nyugaton látványosan tért hódít. Nálunk nincsenek tízezer fős Izrael-ellenes tömegtüntetések, Izrael-ellenes bojkottmozgalmak, Izrael-gyűlölő, iszlám bevándorló tömegek. A magyar egyetemeken nem bontakozott ki olyan Izrael-ellenes gyűlöletkultúra, amiről az amerikai zsidó lapok rendszeresen tudósítanak.

Erősen kilóg a lóláb: a kijelölt (vagy önjelölt) lejárató ember láthatóan pártfeladatot teljesít.

*

De a lejárató kampány célpontjait tekintve nem vagyunk rossz társaságban: ahol Szerb Antal céltábla lehet, ott céltáblának lenni becsület és dicsőség dolga.