Szlovákia meg a szlovákoké?

A magyar szélsőjobboldal példaértékűen védi a kisebbségek jogait, a leghatározottabban ítéli el azok bármiféle sérelmét, és keményen síkra száll az emberi jogokért. Egy feltétellel: ha a problémák Szlovákiában vagy Romániaban jelentkeznek. A magyar szélsőjobboldal – értve ezalatt a tizennégy százalákos pártot – itthon már kevéssé bíbeblődik kisebbségekkel, emberi jogokkal, holmi sérelmekkel.

 

A hazai választóknak szóló üzenete valamivel szerényebb: Magyarország a magyaroké. És hogy ki a magyar? Hogy ki a zsidó, azt majd eldöntöm én, szól a goebbelsi tézis. Hogy ki számít majd magyarnak, majd eldöntik a Jobbik pártirodában.

A Jobbik felháborodottan tiltakozik a szlovák nyelvtörvény ellen, de itthon maga is egyszínűsítene, magyarosítana. Itthon tán ő is védené a magyar nyelvet a sok csúnya idegen behatástól. Elvégre ha ez az ország csak a magyaroké lehet – és a jobbikos szókészletben pontosan értjük, hogy kik nem lehetnek sohasem magyarok –, nos akkor itthon is számíthatnánk egy hasonló nyelvtörvényre. Persze Magyarország a kérdést már réges régen lerendezte. Az elmúlt század során a magyar állam minden jelentős kisebbségétől megszabadult – asszimilálta, kiírtotta vagy kitelepítette őket –, így mára bármiféle hazai nyelvtörvény, a céltábla létének hiánya okán, teljességgel okafogyottá vált.

“1500 éve itt vagyunk” – szól a szlovák felirat.

Szlovákia kevéssé volt ilyen ügyes: pár százezer magyar még zavarhatja az ottani szélsőjobboldalt. Akik szerint Szlovákia bizonyosan a szlovákoké. E jelszó egyébként nem túl eredeti. Európa valamennyi neonáci, szélsőjobboldali pártja egyszer már kipróbálta. Franciaország a franciáké. Anglia az angoloké. Németország a németeké. Románia a románoké. Magyarország meg persze a magyaroké.

Aki azonban magyar Magyarországot akar, annak tiltakozása a szlovák Szlovákia ellen hiteltelen, nevetséges, sőt cinikus. Aki itthon cigányozik, zsidózik, buzizik, aki itthon holokauszttagadó, nyíltan nyilas portálokkal áll kapcsolatban, csak lejáratja a kisebbségi jogok védelmét, midőn azt bármely szomszédos államon számon kéri. Aki Felvidékről beszél – azt a látszatot keltve, mintha Szlovákia Magyarország pusztán fölső része volna –, eleve lehetetlenné teszi a békés egymás mellett élést.

Vagy tán a határontúli magyarok többet érnek, mint bármely más kisebbség a világ bármely más pontján? Sajátos emberképről tanuskodnék egy ilyen állítás. Meleget verni szabad, zsidót szidni szabad, cigányozni szabad – csak a magyaroknak lehetnek emberi és kisebbségi jogaik.
Amikor Adolf Hitler megszállta Csehország maradékát, mindezt a szudáta kisebbség érdekében tette. Más kisebbségek érdekében már nem bizonyult ennyire nagylelkűnek, áldozatkésznek. Ha a kisebbségek jogait csak akkor védjük, ha a mi többségünkhöz tartoznak – valamit nagyon félreértettünk. Nem nacionalistaként, hanem európaiként kell elítélni mindazt, ami egy ideje Pozsonyban zajlik. És nem csak azért, mert a magyar nemzettel történik mindez – hanem azért, mert ilyen sehol és senkivel sem eshet meg. Sehol és senkinek nem tilthatják meg az anyanyelvét. Sehol és senkinek nem származhat abból hátránya, mert valamilyen szempontból nem a többséghez tartozik. Ugyanolyen hangosan kell szólnunk magunkra is, ha netán nacionalista irányba csábulnánk. Ez az a polgári minimum, ami a pozsonyi nemzeti-szocialista kormányból igencsak hiányzik.

Egy keresztény csak az emberek egyenlőségében hihet, és nem a különbözőségükben. Mindezt csupán azért említem, mert a tizennégy százalékos párt kereszteket is szokott néha állítani, a Szlovák Nemzeti Párt pedig szintén vonzódik a vallási jelképekhez. Holott a kereszténységből éppen a militáns nacionalizmus lényege hiányzik. A kereszténység számára nincsenek másoknál értékesebb emberek. Az üdvtörténet szempontjából – amely globális (azaz katolikus) –, és az egyéni üdvösség szemptontjából – amely pedig individuális –, teljességgel indifferens, hogy mely nemzethez tartozunk. Aki ez alapján szelektál, nem lehet keresztény. Márpedig a magyar szélsőjobb ez alapján válogatna. A szlovák kormány pedig már most is ez alapján válogat.

Pozsonyban a kormányon, itthon még csak az Erzsébet tér füvén ücsörög ez a beteges, kirekesztő gondolkodás. Csak ha mindkét ország kiveti a szélsőjobboldalát, lehet teljes és valódi a megbékélés. Ha majd nem Ficok, Slotak, Meciarok irányítják Szlovákiát. Ha majd Szlovákia nem csak a szlovákoké, és Magyarország nem csak a magyaroké lesz.

Addig viszont marad a vicsorgás, a fitogtatás – a kisstílű provincializmus a nagystílű közép-európaiság helyett. Addig egy európai polgárnak meg kell állnia a híd közepén.

A senki földjén.