Titkok és hazugságok 7.
“Anyu tehát megint füllentett: az édesapja igenis Kohn Izidor volt, nem pedig a sváb keresztény gazda. És ha mégis a gazda volt a gaz csábító, akkor ő is zsidó volt. Szóval nemcsak félig, hanem közel háromnegyed részben vagyok zsidó. 75 évet kellett várnom arra, hogy végre-valahára bebizonyosodjon, honnan származom, ki vagyok!”
Kép forrása: Kodino.com
Guglizok
Most, hogy nyugdíjasként időmilliomos vagyok, gyakorta böngészek az interneten. Persze különösen a velem kapcsolatos dolgok izgatnak.
Nemrégiben például arról értesültem, hogy városnéző sétát tartanak arrafelé, ahol gyerekeskedtem. A Károli Gáspár téren idegenvezetőnk egy kétszintes csinos kis villára rámutatva elmagyarázta, hogy az ott a Bét Sálom, a lágymányosi zsidó közösség zsinagógája. Ez bizonyára újkeletű dolog, gondoltam, hiszen anyu mindig Szepesi-villaként hivatkozott rá. Hazaérve utánanéztem az interneten, s megtudtam, hogy az egykori otthonunk szomszédságában lévő épület már 1962 óta a zsidó hitközség tulajdona, imateremmé alakították át, majd a 2012-es renoválás során kóser konyhával is bővítették. Ha még mindig ott laknék, lehet, hogy onnan rendelném meg az ebédemet? Sőt beiratkozhatnék egy nyugdíjasok részére meghirdetett tanfolyamra, hogy megtanuljam végre, mi fán terem a Purim, a Jom Kippur meg a Hanuka. Igaz, hogy a katolikus ünnepek eredetét sem ismerem.
Nemrégiben találomra rákattintottam a Markovits névre, hátha létezik ilyen nevű ismert személy. Habár több is akadt, Markovits Rodiont választottam, mert ő alig néhány kilométerre apám szülőfalujától, Kisgércén született 1884-ben. Megtudtam, hogy Jakabként anyakönyvezték, a Rodion nevet Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének főhősétől kölcsönözte. Valaha világszerte felkapott író volt a Szibériai garnizon című riportregényének köszönhetően, amelyben az I. világháború, a szibériai hadifogság és az orosz polgárháború során szerzett élményeit dolgozta fel. A honoráriumokból meggazdagodott, de – ha hinni lehet Kellér Andornak, aki a Tökász című novellájában megrajzolta Markovits portréját – a teljes vagyonát elkártyázta. Pedig azt tartják, hogy ha létezik valami, ami nem tartozik a tipikus zsidó tulajdonságok közé, az a pénzszórás.
Keresztapám múltja mindig érdekelt. Mi lehetett a tisztes foglalkozása? Hosszas keresgélés után találtam egy levéltári dokumentumot, miszerint Manci néni magántisztviselő, Géza bácsi pedig nyugalmazott fővárosi számvevőségi főtiszt volt, a háború kitörésének évében pedig mindketten indultak a liberális szellemű Polgári Szabadságpárt képviselőválasztásán. A párt az 1939-es parlamenti választáson mindössze öt képviselői mandátumhoz jutott, s kétlem, hogy keresztszüleim köztük lettek volna.
Ám nem álltam le a nyomozással, mert igazából az izgatott, hogy Géza bácsi valóban bordélyház-tulajdonos volt-e, ahogy anyu állította. Találtam is egy Maison Frida, Magyar utcai luxusbordélyok címmel megjelent helytörténeti cikket. Nos, a bordély szalonjában nemcsak arisztokraták, diplomaták, írók és színészek kerestek testi örömöt, de állítólag a walesi herceg is megfordult ott. A cikk ugyanakkor eloszlatta azt a tévhitet, miszerint a Maison Frida a Magyar utca 34-ben működött, a kétemeletes épület ugyanis a Splendid garniszállónak adott otthont. Itt jön a képbe Géza bácsi. A Splendid valóban az ő tulajdona volt, miután megörökölte Schlesinger Lipót özvegyétől. Később a tulajdonjog átszállt Berkovits Sámuelnéra, akitől a felszabadulás után a jeles színésznő, Gobbi Hilda elperelte az épületet, amely azóta is a Jászai Mari Színészháznak ad otthont. Anyu tehát igazat mondott: Géza bácsi valóban kupleros volt, s valószínű, hogy a zsidótörvények miatt csakugyan „őskeresztény” apámat nevezte ki ügyvezető igazgatónak.
DNS-minta
Elég az hozzá, a fele-fele zsidó-nem zsidó örökség gondolata továbbra sem hagyott nyugodni. Abban biztos voltam, hogy apu zsidó volt, s többé-kevésbé abban is, hogy Králl nagymama sváb ivadék volt, ám ez a Kohn-Kőhegyi származás gyanúsnak tűnt. Vajon hogyan tudnék erről megbizonyosodni?
2019 telén egyik ismerősöm elmesélte, hogy nemrég kapta meg a DNS-mintája eredményét.
– Hogy érted ezt? – kérdeztem.
– Létezik egy MyHeritage nevű amerikai cég, amely a beküldött DNS-minta alapján megállapítja a származásodat. Lesz-ami-lesz alapon átutaltam száz dollárt, cserébe hamarosan megérkezett egy kis csomag, benne valamilyen folyadék, mintavételi pálca, miegyéb. A használati utasítást követve a pálcával nyálmintát vettem a torkomból, s a lezárt csomagot elküldtem a megadott címre. Két-három hét múlva emailen megküldték az eredményt. Ha hiszed, ha nem, pont az az eredmény jött ki, amire számítottam.
Másnap első dolgom volt, hogy írjak a MyHeritage címére. Ismerősöm tanácsát követtem: átutalás, kis csomag, nyálminta, visszaküldés, várakozás, majd egyszer csak az alábbi szöveg jelent meg a képernyőmön:
„Kedves Péter!
Izgatottan jelentjük be, hogy MH-72V33N számú csomag eredményei készen vannak!
DNS-eredmények megtekintése
Üdvözlettel, a MyHeritage csapat”
Nos, ha ők izgatottak voltak, akkor én belereszkettem. Rákattintottam az üzenetre. Az etnikumoknak megfelelő zenei aláfestéssel sorra megjelentek a származásomra vonatkozó adatok, mégpedig:
72,3% askenázi zsidó
11,1% görög és dél-olasz
10,7% skandináv
4,5% balkáni
1,4% olasz
Anyu tehát megint füllentett: az édesapja igenis Kohn Izidor volt, nem pedig a sváb keresztény gazda. És ha mégis a gazda volt a gaz csábító, akkor ő is zsidó volt. Szóval nemcsak félig, hanem közel háromnegyed részben vagyok zsidó. 75 évet kellett várnom arra, hogy végre-valahára bebizonyosodjon, honnan származom, ki vagyok! Egyszer és mindenkorra megnyugodhatok, révbe értem. Ami pedig a fennmaradó egyharmadot illeti, nem rendített meg az etnikum sokszínűsége, sőt mulatságosnak találtam, hogy őseim ki mindenkivel szűrték össze a levet.
A MyHeritage azóta is az üzeneteivel bombáz. Kétféle leveleket küldenek. Az egyikben (kedvezményes áron) felajánlják segítségüket, hogy – a hirdetésüket idézve – megismerhessem a szívbetegségekre vonatkozó genetikai kockázataimat, virágba boríthassam a családfámat, mélyebben merülhessek el a DNS-eredményeimben, új életet lehelhessek a fényképeimbe, satöbbi. A másik típusú levél a legfrissebb DNS-egyezéseimről értesít, mint például: „0,8%-ban egyező DNS… 2. fokú unokatestvér 1 generáció távolságban… 3-5. szintű unokatestvér”. Névvel és elérhetőséggel ellátva sorolják fel azokat a rendszerint nálam is idősebb rokonokat a világ négy sarkából, akikkel kapcsolatba léphetek. Az igazat megvallva, sosem éltem a lehetőségekkel. Ugyan mit kezdjek távoli rokonokkal, ha az egyetlen unokaöcsémet sem ismerem?
Peter
Egyik nap odalépett hozzám a fiam, és megkérdezte:
– Mondd, papa, ha egyetlen rokonod az unokaöcséd, akkor miért nem nyomoztál sosem utána? Hogy hívják, mivel foglalkozik, hol él, és él-e még egyáltalán? Nem érdekel?
– Mással voltam elfoglalva, de talán féltem is az újabb csontvázaktól.
– Örülnél, ha megtalálnám?
Bólintottam.
Bálint bedobta magát. Első nekifutásra talált is az interneten három Blumgrundot: egyet-egyet Ausztriában, Kanadában és Argentínában. Valószínűségi alapon az osztrák Blumgrunddal kezdte a nyomozást, s a Facebookon rá is bukkant egy bizonyos Peter Blumgrundra. Küldött neki egy angol nyelvű üzenetet, jelezve, hogy édesapja szeretné felvenni vele a kapcsolatot. Medgyes, eredeti nevén Markovits Péternek hívják, a nagynénje Markovits Klára, aki haláláig Bécsben élt a férjével, Johann Blumgrunddal. Peter rögtön válaszolt: igen, ő az, akit keresünk.
Innentől átvettem a stafétabotot. Arra kértem Petert, ha lehet, inkább emailen levelezzünk. Kisvártatva jött is egy tört magyarsággal írott üzenet, hozzá egy kép, melyen Klári néni látható a kisfiával. Cserébe én is küldtem néhány családi fotót egy hosszú levél kíséretében, melyben beszámoltam közös rokonaink sorsáról, s arról, mennyire örülök, hogy hatvanvalahány év után egymásra találtunk. Peter egy angol mondattal kezdte a válaszát: „Your mail made me cry!”, majd azzal folytatta, hogy régóta szeretett volna kapcsolatba lépni velünk, de mivel nem tudott a névcserénkről, hiába keresgélt az interneten. Ezután napi levelezésbe kezdtünk, melynek során Peter sok mindent elárult önmagáról és a családjáról.
1957. december 5-én született Bécsben. Édesanyja nem tudott németül, úgyhogy otthon magyarul kommunikáltak egymással. 1966-ban azonban bekövetkezett a tragédia: Klári néni a nyolcéves fia szeme láttára összeesett a konyhában, és meghalt. Egyik levelében Peter szomorúan írta: „Nézem a fényképeket, és nem emlékszem, milyen volt. Milyen volt a hangja, a lénye.” Rögtön ezután bekerült egy katolikus internátusba, utána gazdasági technikumba járt két évig, de érettségi helyett 17 éves korában önként bevonult katonának, s ott beleásta magát a számítástechnikába.
Felnőttként sokféle munkakörben próbálta ki magát. Volt sofőr, filmvilágosító, kávéház-, később szállodatulajdonos, ő szerkesztette az első osztrák videós újságot. A kilencvenes években számítástechnikai boltot nyitott Budapesten, de azzal rövidesen befuccsolt. Azután két éven át Mallorcán a szállodaiparban dolgozott. Egészségi állapota időközben megromlott: egyik szemére megvakult, cukorbeteg lett, több bypass-műtéten esett át. 2010-ben leszázalékolták, azóta rokkantnyugdíjasként él harmadik feleségével, Monával egy burgenlandi faluban, néhány kilométerre a magyar határtól. Gyakran átjárnak Sopronba vásárolni, de nem azért, mert ott olcsóbb, hanem mert szerinte jobb a magyar áruk minősége. Előző házasságából három leánygyermeke van.
Leveleiben többször említette, hogy ő inkább magyarnak érzi magát, mint osztráknak. „Kívülről egy tipikus Blumgrund vagyok” jegyezte meg egy helyütt, „de belülről, azt hiszem, több bennem a Markovits, mint a Blumgrund.” Egyik levelében afelől érdeklődött, hogy állok a zsidó ünnepekkel. Nagyapja ugyan nem volt különösebben vallásos, de azért „a Jom Kippur, Pészah mindig meg lett tartva”. Egyébként a budapesti Pajor Szanatórium egykori igazgatójaként tehetős ember volt, de miután a Rákosi-érában följelentette őt és a fiát Klári bátyja azzal, hogy disszidálni készülnek, mindkettőjüket lecsukták.
Szülei ’56 februárjában házasodtak össze, majd a forradalmat követően együtt hagyták el Magyarországot; egy bécsi menekültnegyedben béreltek házat. Klári halála után János még kétszer nősült. Második feleségét egyszer felpofozta „hatmillió zsidó nevében”, mert az asszony folyton zsidózott. „Apám akkor még igazi zsidó volt”, jegyezte meg Peter. János a buzgó katolikus harmadik felesége unszolására keresztelkedett ki és vette fel az Almási Szabó nevet. Apa és fia kapcsolata azonban idővel megromlott, Peter ugyanis nehezen viselte el apja Horthy-rajongását, a pohár azonban akkor telt be, amikor János állítólag kijelentette: ha tudta volna, hogy Klári zsidó, nem vette volna el feleségül. 2008-ban halt meg, a fiát azonban meg sem hívták a temetésére, így nem tudott végső búcsút venni és bocsánatot kérni tőle.
Amikor arról írtam, mennyire szerettem az édesanyját, azt válaszolta, hogy ez az érzés kölcsönös lehetett, talán ezért kapta ő is a Peter nevet. Egyik levelében arról írt, hogy hónapok óta azzal fohászkodik édesanyjához, hogy mentse meg, mert nincs kedve élni. És erre mit történt? Engem küldött őrangyalának.
2021 júniusában végre személyesen is találkoztunk. Először Valival és Bálinttal mi látogattunk el hozzájuk; pazar vendéglátásban volt részünk. Egyik nap elautóztunk Klári néni sírjához. Különösnek találtam, hogy ő és egykori férje ugyanabban a sírban pihennek, az viszont szíven ütött, hogy Vitéz Hans Almási Szabó hatalmas sírkövének talapzatán csupán aprócska tábla tünteti fel Markovits Klára nevét.
Egy hónapra rá Peter és Mona a kiskutyájukkal viszonozták a látogatást. Peter részéről ez egyfajta nosztalgiatúra volt, mert gyerekként és felnőttként is sokszor járt Budapesten. Sok egyéb mellett megmutattam Klári és Markovits nagypapa egykori lakóhelyét is. Búcsúzáskor megállapodtunk abban, hogy ezentúl évente legalább egyszer meglátogatjuk egymást, csakhogy részben a Covid, részben Peter betegségei ennek egyelőre keresztbe tettek.
Négy hónapi levelezés után áttértünk a zoomolásra, mert így Peternek nem kell a magyar fogalmazással bajlódnia, tetejébe látjuk is egymást a képernyőn. Elég az hozzá, idestova másfél éve minden pénteken 18 órakor egy-másfél órán keresztül cseverészünk, és csak nagyon indokolt esetben hagyjuk ki ezt az alkalmat. Beszámolunk arról, ki hogy van, hogyan telt az elmúlt hét, megvitatjuk a politikai eseményeket és bármi mást, ami eszünkbe jut. Péntekenként alig várom, hogy hatot üssön az óra, és a képernyőmön megjelenjen Peter mosolygós, kerek arca. Bátyám halála után két évtizedig búslakodtam, hogy egyetlen élő rokonom sincs, és erre tessék: előkerült egy!
Most, hogy visszaolvasom Peter leveleit, próbálom összepasszítani a puzzle darabkáit. Nos, a legtöbb helyen remekül illeszkednek egymáshoz, néhánynak azonban sehogyan sem találom a helyét. Kötve hiszem például, hogy „ávós” apám juttatta börtönbe Klári vőlegényét és jövendő apósát. Ő ugyanis inkább örülhetett annak, hogy negyvenhez közeledve szeretett húga férjhez megy. Ugyancsak rejtély, hogy Klári mikor emigrált. Anyu úgy mesélte, hogy János a menyasszonya nélkül menekült ki Bécsbe a forradalom idején, s nagynéném a következő év nyarán eredt a nyomába. Ha ez így van, akkor hogyan eshetett teherbe ’57 márciusában, és szülhette meg Petert kilenc hónapra rá? Nem beszélve arról, hogy internálása alatt apu aligha tudott volna kivándorló útlevelet szerezni a húgának. Továbbá mit értsek azon, hogy János sosem vette volna feleségül Klárit, ha tud a zsidó származásáról? Hogyhogy nem tudott róla? Lehet, hogy Klári is őskereszténynek hazudta magát, mint a bátyja? És János zsidó családja be is vette ezt a mesét? Nem hinném. Sokkal valószínűbb, hogy ez a gonosz megjegyzés a katolikus feleség agyából pattant ki.
Tartok tőle, hogy a teljes kép sohasem fog összeállni.
Folytatása következik
Címkék:DNS teszt