Tatár György halálára

[ad notam: „Az én szemem száraz. Nézni akarok vele.”]

Hálás vagyok, hogy olvashatom, hallgathatom őt, tanulhatok írásaiból; szeretem okosságát, műveltségét, iróniáját és radikalizmusát is. Őt olvasva döbbentem rá — amit ma már nagyon sokan tudnak —, hogy Izraelt nem lehet tökéletesen érteni a történelme, a Héber Biblia, az ivrit, némi Izraelben élés és sok más nélkül. Szeretem hihetetlen jártasságát Platónban, Rosenzweigben, Lévinasbam, Gershom Scholemben, Buberben, a kabbalában, a Bibliában; természetesen az Evangéliumokat is ismerte, koiné görög eredetiben és héber fordításban is, a Jakab levelet Izraelben együtt olvasta és értelmezte egy jesivában, orthodox környezetben. Soha nem leplezte, hogy a gondolkodásban és értelmezésben tanulság és élvezet van, azt is bevallotta, ha nem tudja a választ, ahogy azt is, ha szerinte nincs válasz.

Édes Feleim, akik a nekrológokban majd szóvá teszitek (abszolút jóakaratúan), hogy Tatár György különös figyelemmel fordult volna a zsidó-keresztény párbeszéd felé [jelöletlen idézet vége], kicsit hadd ingassam fejem, mert ebből csak a különös figyelem igaz. Tatár György arról beszél — nem állítom, hogy mindez kellemes vagy mindenki számára rokonszenves volna —, hogy amíg a zsidóság mint nép, vallás, hagyomány és embercsoport létezik, addig a kereszténység soha nem tud [majd és már] mit kezdeni vele, velük, mert sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja őket. Hiszen a judaizmus összes eleme, az Egy Örökkévaló I.ten [Devarim 6,4 etc.], történet, rítus, tárgy, nyelv, ima és zsidó hagyomány mind-mind arra emlékeztetnek, hogy a keresztény teológia szükségképpen annihilātiō, eltörlés, elbitorlás és kirablás eredményeként született meg: a zsidó hagyomány félretolása, félretétele (lásd a szót is: Ószövetség) és az annak helyébe való beleülés. Átvétel, ignorálás, látványos transzformációk, majd az erőszak évszázadai. Attól tartok, a váltás nem ment sértődés, fájdalmak, féltékenység nélkül. De itt a judaizmusra alkalmazott keresztény idióma, az „Idősebb Testvér” is sántít: valóban testvérként tekint / tekintett a keresztény a zsidóra?, let me take it with a pinch of salt.

Tatár György mindezt, természetesen, jóval eklatánsabban fogalmazza meg A nagyon távoli város-ban [Atlantisz Könyvkiadó, 2003] és máshol. Mondom: nem hitt abban, mert kereső értelme nem látta a lehetőségét sem, hogy zsidó vallás és keresztény vallás érvényesen, értelmesen, és főleg valóságosan tudnának párbeszélgetni egymással. Nem azt állította, természetesen, hogy ma egy rabbi és egy pap ne tudnának egymással okosan, barátságosan, egymásra figyelve elbeszélgetni, már ha ezt mindketten akarnák, hanem hogy a két vallás teljesen más irányba fordult biblikusan, metafizikailag, történelmileg és teológiailag is, és efölött nem érdemes sem bánkódni, sem szörnyülködni, sem gyűlölködni. Judaizmus és kereszténység két nagyon távoli hegy: ÁT LEHET LÁTNI A MÁSIKRA, de jól felfogott érdekükben muszáj okosan hallgatniuk a Másikról. Mindig megszegik hallgatási fogadalmukat, mondanom sem kell. De tán valóban okosabb hallgatni, a nyelv örök félreértések forrása is. Tatár György, attól tartok, filozófiát gyakorló ember, egy szabad, bátor zsidó férfiú, Izrael-ügyben is kérlelhetetlen, szenvedélyes gondolkodó, tanár és bibliaértelmező, nagyszerű előadó, író és fordító, a legnagyobbak közül való. Az Örökkévaló áldása legyen emlékeden! Emlékéből fakadjon áldás!