Június 16, Bloomsday – amikor egy város egy zsidó hőst ünnepel

Avagy: Budapestről Dublinba – egy kívülálló nyomában az Ulysses lapjain.

Kevés regény mondhatja el magáról, hogy saját ünnepnapja van. James Joyce Ulyssese ezek közé tartozik.

Az Ulysses a 20. századi irodalom egyik legismertebb és legtöbbet vitatott regénye. James Joyce monumentális műve mindössze egyetlen nap, 1904. június 16. történéseit követi nyomon Dublinban, mégis generációk óta a modern regény egyik csúcsteljesítményeként tartják számon. Főhőse nem király, hadvezér vagy forradalmár, hanem egy hétköznapi dublini reklámügynök: a magyar zsidó származású Leopold Bloom.

A cikket azután írtam, hogy pár hónapja körbesétáltam a regény legfontosabb helyszíneit, és közben megannyi kérdést tettem fel magamnak…

A csípős tengeri szél nem igazán illett a vékony tavaszi kabátomhoz, amikor áprilisban, Dublin külvárosában, Howth Head tengerparti szikláin kirándultunk egy barátnőmmel. Ír kocsmákat és Leopold Bloom nyomait kerestük azon a hétvégén, így vitt az utunk a partvidékre is, ahol az Ulysses egyik leghíresebb – és legromantikusabb – jelenete játszódik.

Emléktábla nincs, se turistacsalogató utalások a regényre, és ahogy a többi túrázót elnéztem, ők nem is ezért jöttek oda aznap. Jóllehet, Ulysses-mániámmal én jóval megelőztem az éves „Bloomsday” nyüzsgését – minden év június 16-án ugyanis Joyce-rajongók ezrei lepik el Dublin utcáit, hogy Leopold Bloom egyetlen napját újra végigjárják: felolvasásokkal, korabeli öltözékekben, olykor a regény jeleneteit eljátszva.

Első pillantásra ez csupán egy különösen lelkes irodalmi hagyománynak tűnik. Közelebbről nézve azonban van benne valami meglepő. Dublin ugyanis nem egyszerűen James Joyce-t ünnepli ezen a napon, hanem egy olyan regényhőst, aki saját történetében mindvégig kívülálló maradt. Ahogy Joyce egyik méltatója jegyezte meg: „Leopold Bloom származása szerint zsidó, keresztsége szerint keresztény, születése szerint ír; megfontolásból szkeptikus, természeténél fogva pedig kedves.”[1]

Leopold Bloom bizony szokatlan főhős. Egy 38 éves reklámügynök, aki 1904. június 16-án reggel nyolckor megreggelizett, elhagyta „Eccles Street 7.” alatt található lakását, majd egyetlen nap alatt bejárta Dublin utcáit, temetésre ment, újságot olvasott, kocsmákba tért be, ismerősökkel találkozott, gondolkodott, citromos szappant vásárolt, emlékezett és álmodozott. Másnap hajnal kettőkor végül visszatért felesége, Molly mellé, aki néhány órával korábban szeretőt fogadott a közös ágyukban. Rövid időt felölelő cselekmény, mindennapi dublini emberek, mégis megannyi réteg és rejtély.

Leopold Bloom apja, Rudolf Virág Magyarországból érkezett Írországba. A Virág névből Bloom lett, de a névváltozás nem tüntette el teljesen a család történetét. Leopold Bloom dublini születésű ír polgárként él, mégis újra és újra szembesül azzal, hogy környezete elsősorban zsidóként tekint rá. Ugyanis az Ulysses oldalain – erre több kommentátor rámutatott már[2] – az elejétől kezdve megjelenik az antiszemitizmus, Joyce pedig sosem titkolja, hogy a cselekmény jelenében, 1904-ben Írországot átjárta az előítélet és sokan széles körben hangoztatták zsidóellenes véleményüket. Az Ulysses egyik legismertebb és ma is legkényelmetlenebb epizódja a tizenkettedik fejezet, a „Küklopsz”. Egy dublini kocsmában járunk, ahol Bloom egyre ellenségesebb kérdések kereszttüzébe kerül. A jelenet egyszerre szatíra és nagyon is valóságos társadalmi látlelet.

– Mi az ön nemzete, ha szabad érdeklődnöm? – mondja a polgártárs.

– Írország – mondja Bloom. – Itt születtem. Írország.[3]

(…)

– És egy bizonyos fajhoz is tartozom – és ezt a fajt gyűlölik és üldözik. Most is. Ebben a percben. Ebben a pillanatban.

(…)

– Kirabolják – aszongya. Kifosztják. Sértegetik. Üldözik. Elveszik, ami jog szerint a miénk. Ebben a pillanatban – aszongya, oszt felemeli az öklét – árverésen adnak el bennünket Marokkóban, mint a rabszolgákat vagy a barmokat.

– Csak nem az Új Jeruzsálemről beszél? – mondja a polgártárs.

– Az igazságtalanságról beszélek – mondja Bloom. [4]

Az alcím („Küklopsz”) nem véletlen,[5] a fejezet ugyanis – hasonlóan az Odüsszeia küklopsz epizódjához – egy beszűkült látókörű, előítéletes, agresszióra hajlamos „polgártárs” képét festi le, aki antiszemitizmusa miatt csak fél szemmel látja a világot, és nem hajlandó más véleményt meghallgatni. Leopold Bloom nem tüzes karót döf ellenfele szemébe, mint Odüsszeusz, hanem érveléssel és a tudomány logikájával próbálja észhez téríteni, természetesen sikertelenül.

Pedig az Odüsszeusz-párhuzam nyilvánvaló és végső soron találó[6]. A már említett alcímeken túl – gondoljunk csak Ithakára vagy Pénelopéra, a regény utolsó két fejezetére – Leopold Bloom korántsem marad alul legendás elődjével szemben. Igaz, nem győz le szörnyeket és nem hódít meg városokat. Joyce hőse másfajta próbákkal néz szembe.

Bloom jó szándékú, kíváncsi, együtt érző ember, aki a szűklátókörűség helyett a megértést keresi, a gyűlölet helyett a párbeszédet. Amikor a „Küklopsz” fejezetben támadják, nem sértéssel válaszol a sértésre, és nem próbálja elhallgattatni ellenfelét. A maga kissé esetlen, de mélyen humanista módján inkább arra emlékezteti hallgatóságát, hogy a világban nemcsak az ő sérelmeik léteznek.

Éppen ezért különösen beszédes, hogy amikor a kocsmai társalgás a zsidók üldöztetésére terelődik, Bloom egyszerűen az igazságtalanságról szeretne beszélni. Minden üldöztetett és kirekesztett ember nevében emelne szót, mert számára a közös emberség fontosabb, mint az etnikai, vallási hovatartozás.

Az Ulysses nagy iróniája, hogy Leopold Bloomot olyan emberek utasítják el, akik maguk is jól ismerik a kívülállóság tapasztalatát. A brit fennhatóság alatt élő Dublinban azért is érdekes az antiszemita felhang, mert az írek maguk is megtapasztalták a kirekesztést, de mégsem ismerik ezt fel Bloomban. Ezek alapján pedig James Joyce érdeme nemcsak egy sokrétű és több síkon mozgó regény, hanem töretlen rokonszenve főhőse iránt, az író ugyanis egyértelműen Leopold Bloom oldalán áll, anélkül, hogy a férfi látványos győzelmet aratna, vagy bárki nyíltan igazat adna neki – Joyce érzékelteti azonban erkölcsi fölényét és nézőpontjának mélységét, a benne rejlő empátiát és kapcsolódni vágyást a környezetével.

De ne gondoljuk, hogy a regény csak erről szól! Az Ulysses elsősorban egy furcsa és játékos szerelmeslevél egy városhoz, Joyce pimasz kacsintása a műveket „túlelemző” kritikusok felé, ami olyan sok embernek jelent(ett) ihletet és kötődést. A sétám során – azon az áprilisi napon – megálltam a Sweny’s Pharmacy-ban is, a regénybeli gyógyszertárban, ahova Bloom is betért. A kis bolt még most is olyan, mintha a huszadik század egy kis darabja ott felejtődött volna. Ma már régiségboltként és Ulysses „kincsek” gyűjtőhelyeként működik, lelkes olvasók pedig minden június 16-án eljátsszák a híres jelenetet, amikor Bloom citromos szappant vásárolt… Öt euróért még mindig kapható!

(…)

– viszek egyet ezekből a szappanokból is. Mennyibe kerülnek?”

– Négy penny.”

Mr. Bloom az orrlyukához emelt egyet. Édes citromos viasz.”

Az eposzok hősei kardokat, pajzsokat és trófeákat visznek magukkal. Leopold Bloom egy citromillatú szappant.

A nap végére Bloom mögött maradnak a kocsmai viták, az előítéletek és a város zajai. A regény egyik legszebb jelenetében Stephen Dedalus-szal beszélget hajnalba nyúlóan. Stephen, a fiatal tanár és írójelölt az Ulysses másik központi szereplője, aki Bloomhoz hasonlóan maga is kívülállónak érzi magát Dublinban. A két férfi nagyon különböző: Stephen büszke és lázadó, Bloom békülékeny és gyakorlatias. Mégis felismernek egymásban valamit.

Az Ithaka fejezet stílusa szempontjából nagyon érdekes, mert Joyce szinte kérdőívszerű álobjektív stílusban, száraznak tűnő jegyzőkönyv formájában írta meg. A kérdés-felelet párbeszéd hosszú oldalakon keresztül zajlik, a két férfi egyénisége és különféle identitása (zsidó és ír) mégis élesen kirajzolódik, és a formális keretek között tanúi lehetünk egy barátság kibontakozásának.

Bloom nem vitatkozik, nem győzködik, nem próbál felülkerekedni Stephen álláspontjain. Inkább mesél. Szóba kerülnek csillagok, vallások, népek és történetek. Egy ponton Mózes alakja is felbukkan, ahogy Bloom zsidó örökségéről beszélget a maga ír büszkeségét párhuzamba hozó Stephennel. A jelenetnek nincs drámai tétje, mégis jelentőségteljes: a Küklopsz ellenséges légköre után itt először látjuk Bloomot olyan helyzetben, ahol identitása nem támadás, hanem párbeszéd tárgya.

Joyce mintha tudatosan állítaná egymás mellé a két jelenetet. A kocsmában Bloomnak magyarázkodnia kell azért, aki. Hajnalban viszont egyszerűen önmaga lehet.

Talán ezért olyan fontos ez a beszélgetés. Az Ulysses világában a csendes diskurzus értékesebb, mint a mindent elsöprő győzelem. Bloom nem változtatja meg Stephent, Stephen sem jut nagy felismerésre. Mégis létrejön közöttük valami, ami egész nap hiányzott Dublinból: a kíváncsiság magjából fakadó megértés.

Bloom nem mindennapi főhős. Ellenfelei nem ismerik be szűklátókörűségüket, de érveivel kellően felzaklatja őket, kocsmai veszekedési parttalanok, de végső soron megússza komolyabb baj nélkül, városában kívülálló és őslakos egyszerre, felesége megcsalja, és aztán róla álmodik. A mű – a feleség, Molly részéről – egy ismételt, megerősítő „igennel” zárul az utolsó fejezet legutolsó szavaként. A nő hatalmas lélegzetvételnyi, központozás nélküli gondolatfolyamban idézi fel gibraltári lánykorát, vélhetően szefárd zsidó gyökereit[7], sok kusza és kedves emléket, majd a pillanatot, amikor férje kisfiúsan izgulva, hevesen dobogó szívvel megkérte a kezét Howth Head szikláin heverészve.

Az a bizonyos „igen” egyszerre szól a szerelemről, a házasságról és az életről magáról. Sokan értelmezték már a regény legfontosabb pillanataként, és nehéz nem egyetérteni velük. Különösen egy olyan történet végén, amelynek szereplői veszteségeket hordoznak magukban, mégis újra és újra a kapcsolódást választják a bezárkózás helyett. Így ebben az „igenben” nemcsak a gyöngéd női válasz jelenik meg, de a férj alakja is. Akit gyanakvás és előítélet fogad. Aki mégis makacsul kitart az emberség, a kíváncsiság és a megértés mellett.

Érdemes az örök pozitivizmus irányába hajózni az olvasónak is hát, Odüsszeusz hajóján vagy Leopold Bloom cipőjében, a tengeren, Dublin (vagy Budapest!) utcáin barangolva, akár Bloomsday-kor, akár egy egyszerű kedden.

Talán ezért öltöznek korabeli ruhákba minden június 16-án az Ulysses rajongói. A város ilyenkor nemcsak James Joyce-t ünnepli. Hanem egy olyan különös hőst is, aki magyar zsidó gyökerekkel, ír akcentussal, egy citromillatú szappannal a zsebében és rengeteg kérdéssel a fejében végigsétált egy városon.

És közben igent mondott az életre.

Az alábbi Ulysses kiadásokat használtam fel:

Joyce, James: Ulysses. Wordsworth Classics. Ware: Wordsworth Editions, 2010.

Joyce, James: Ulysses, ford. Szentkuthy Miklós; átdolg. Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid. Budapest: Európa Könyvkiadó, 2012.

Jegyzetek

[1] James Joyce: Ulysses (Ware: Wordsworth Editions, 2010), 18. (Cedric Watts előszava.)

[2] Például: James Joyce: Ulysses (Ware: Wordsworth Editions, 2010), 22.

[3] James Joyce: Ulysses, ford. Szentkuthy Miklós; átdolg. Gula Marianna, Kappanyos András, Kiss Gábor Zoltán és Szolláth Dávid (Budapest: Európa Könykiadó 2012), 319.

[4] Joyce, Ulysses (2012), 320.

[5] Sok kiadás nem tartalmaz alcímet, ahogy az általam használt magyar fordítás sem, azonban ezek jól ismertek és kritikusok/elemzők gyakran így hivatkoznak a kisebb epizódokra.

[6] A mű címe, az Ulysses, Odüsszeusz latin nevére utal, hogy a legnyilvánvalóbb párhuzamot is megemlítsem.

[7] Molly Bloom szefárd zsidó származására több apróbb utalás is található a regényben, és széles körben zsidó származású karakternek tekintik.

A szerző az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem hallgatója, gyakornoki programunk résztvevője.