Kóser étkezés a Maccabi Játékok alatt

Írta: Gadó János - Rovat: Közösség

A szervezők minden akkreditált résztvevőnek napi háromszori kóser étkezést biztosítanak, a különböző intoleranciák, ételallergiák figyelembe vételével.

A Maccabi Európa Játékok nem csak sportesemény, hanem kulturális és vallási rendezvény is egyben. Ehhez az is hozzátartozik, hogy a szervezők napi háromszori, a kóser vallási szabályok szerinti étkezést biztosítanak minden akkreditált résztvevőnek, akik a reggelit és a vacsorát a szállodájukban, az ebédet pedig mindig azon a sporthelyszínen fogyaszthatják el, ahol éppen versenyeznek, vagy például önkéntesként dolgoznak, hiszen a napi háromszori kóser étkezés az ő számukra is biztosított.

A nem akkreditált kísérők, nézők a Játékok központi helyszínén, a Ludovika Campuson található kóser ételudvar szolgáltatásai vehetik majd igénybe.

A szervezők tájékoztatása szerint a szükséges szerződéseket már meg is kötötték, az ételek elkészítésében a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége, a MAZSIHISZ és a Budapesti Zsidó Hitközség a partnerük.

A szervezők azt is fontosnak tartják, hogy gondoljanak azokra, akiknek az étkezésekkel kapcsolatban különleges igényeik vannak, például vegetáriánusok vagy épp ételallergiától szenvednek. A következő akkreditációs folyamat alatt, március 15. és április 15. között mindenkinek lehetősége lesz arra, hogy a különböző étkezési preferenciákról, intoleranciákról, allergiákról tájékoztassa a szervezőket. Az ételek elkészítésekor ezeket az igényeket figyelembe fogják venni, és arról is gondoskodni fognak, hogy minden helyszínre a megfelelő adagokat szállítsák ki.

[popup][/popup]