Séták a régi pesti „zsidónegyedben”
Egyszer volt, hol nem volt – ízek, mesék, dallamok
Múltidéző barangolások Pest történelmi „zsidónegyedében” a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület és a Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezésében. Sétáink során az érdeklődők végigjárhatják a régi zsidónegyed zsinagógáit, fontosabb épületeit és műemlékeit fiatal idegenvezetők kalauzolásában. 2014. március 23., 30. és április 6. vasárnapi napokon, 13:00 és 16:00 órától.
Egyszer volt, hol nem volt – ízek, mesék, dallamok a pesti zsidónegyedből a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretén belül. A séták a Budapesti Állami Operaház elől indulnak. (Budapest VI. ker., Andrássy u. 22.).
Részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza az angol vagy magyar nyelvű idegenvezetők költségét, a belépődíjakat és „zsidónegyed kóstolót”.
„… jó volna elkapni a pillanatot, amikor az ima magányos koreografál egyetlen közös szertartássá állnak össze, a szenvedély, alkat, lélekállapot esetlegességein túl megszületik az a valami, amiért idejárnak.” (Németh Gábor)
Akik velünk barangolnak, láthatnak majd egy rejtett kincset a 19. századból egy pesti bérház udvarában, de ellátogatunk majd az egykoron zsidó kispolgárok, kocsisok, fuvarosok és hordárok zsinagógájába valamint a zsidónegyed zsinagóga-háromszögének utolsóként felépült zsidó templomába, a Pesti Autonóm Ortodox Izraelita Hitközség modern, szecessziós épületébe is.
Időpontok
Március 23. vasárnap
13:00 órától / angol nyelven
Múlt és jelen – kulturális barangolás a zsidónegyedben. A séta végén élőzene, bor-és zsidó ízek kóstolója a Kazinczy utcai Kazimir Bisztróban.
16:00 órától / magyar nyelven
Rejtett kincsek nyomában – zsinagógák délutánja, élőzenével és zsidó ízekkel
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival, a zsinagógák építészeti világával és a zsidó ünnepekkel. A séta végén élőzene, bor-és zsidó ízek kóstolója a Kazinczy utcai Kazimir Bisztróban.
Március 30. vasárnap

Április 6. vasárnap
13:00 órától / magyar nyelven
Múlt és jelen – kulturális barangolás a zsidónegyedben. A séta végén élőzene, bor-és zsidó ízek kóstolója a Kazinczy utcai Kazimir Bisztróban.
16:00 órától / angol nyelven
Rejtett kincsek nyomában – zsinagógák délutánja, élőzenével és zsidó ízekkel
A délután során az érdeklődők megismerkedhetnek a zsidó vallással, a zsinagógák berendezési tárgyaival, a zsinagógák építészeti világával és a zsidó ünnepekkel. A séta végén élőzene, bor-és zsidó ízek kóstolója a Kazinczy utcai Kazimir Bisztróban.
Egy sétán legfeljebb 30 fő tud részt venni, ezért kérjük, hogy előre regisztráljon a Budapesti Tavaszi Fesztivál honlapján: http://btf.hu/btf2014/, email: [email protected], telefonszám: 311-6665, munkanapokon a délutáni órákban.
Részvételi díj 4000 forint, amely tartalmazza az angol vagy magyar nyelvű idegenvezetők költségét, a belépődíjakat és „zsidónegyed kóstolót”: Kacsamáj pástétom pirítóssal, 1dl Lajvér cuveé és ásványvíz.
Zenei közreműködők:
Kardos Dániel és Szentkirályi György gitáron
www.mazsike.hu, www.facebook.com/mazsike1988