Rediscover – A Duna-régió rejtett zsidó öröksége

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

2018. június 1-jével indult a Rediscover nevű projekt, melyben Szeged Megyei Jogú Város Önkormányzata vezetésével 8 Duna-régiós ország 10+9 intézménye vesz részt: 10 projektköltségvetéssel rendelkező partner és 9 úgynevezett támogató partner. Utóbbiak többségben az adott városokban működő zsidó hitközségek, akik szakmai segítséget nyújtanak a feladatok megvalósításában.

Regensburgi rendezvény

A 10 projektpartner a következő: Szeged (Önkormányzat + Tourinform Iroda), Szabadka, Eszék, Muraszombat, Temesvár, Galati, Regensburg, Kotor, Banja Luka.

A projekt célja röviden, hogy újra felfedezze és bemutassa a részt vevő városok zsidó kulturális örökségét, elsősorban a szellemi örökségre fókuszálva. Az újbóli felfedezés azt jelenti, hogy az általában jól ismert épített elemek (pl. a zsinagógák, temetők stb.) mellett – illetve ezekből kiindulva – az olyan immateriális elemek is láthatóvá váljanak, melyeket a látogatók nem ismernek. Ilyenek, például a művészet, a zene, a személyi örökség, gasztronómia stb.

Néhány partner számára azonban kihívást jelentett azon szellemi örökség feltárása, amelyhez tárgyi és/vagy épített elem nem kapcsolódik, mert, ahogy az együttműködés elején kiderült, nem egy városban semmisültek meg végleg a zsidók lakta régi épületek, a temetők vagy a zsinagógák. Számukra nem volt egyszerű sem a kutatómunka, sem a tevékenységtervezés, cserébe viszont annál értékesebb és hasznosabb eredményeket szült a projektben való együttműködés.

Szegedi telefonos applikáció

A bemutatást is tágabban kell érteni, mivel nemcsak a láthatóvá tétel, hanem a turisztikai hasznosíthatóság is fontos eleme a projekttevékenységeknek, ezért, mint minden hasonló projektben, itt is a nagyon alapos kutatómunka és rendszerezés előzte meg a tervezési szakaszt. A kutatás – melynek keretében elkészült egy gyűjtemény – felkészítette és megalapozta a projekt második fázisát, a tesztelési szakaszt.

Mit teszteltek?

A projektben minden partnernek elő kellett rukkolnia egy a saját adottságainak megfelelő, saját igényekre szabott termékkel és/vagy szolgáltatással, amit a projekt keretein belül tesztelhet, majd „eladhat” a helyi érdekelteknek: vállalkozóknak, KKV-knak és egyéb szolgáltatóknak. Ezeket a termékeket/szolgáltatásokat a projekt saját brand-je és neve köti össze, vagyis, aki az egyik városban részt vesz egy Rediscover rendezvényen, biztos lehet benne, egyrészt, hogy a zsidó kultúrához köthető eseményen vesz részt, másrészt, hogy a partnervárosokban is azonos színvonalú események fogadják majd.

Szegedi telefonos applikáció

Ami már elkészült

Banja Lukában elkészült egy mobilapplikáció, amellyel a megsemmisült zsidó épületeket és a hozzájuk kapcsolódó történeteket lehet megismerni. Az alkalmazásnak virtuális valóság ún. VR-funkciója is van, ami még érdekesebbé teszi a felfedezést.

Eszéken október 29-én nyílik kiállítás Hermann Weissmann híres ügyvéd és műgyűjtő gyűjteményéből. Az értékes műalkotások, könyvtári, numizmatikai és hagyományos zsidó kegytárgyak bemutatása mellett a kiállítás a II. világháború előtti eszéki társadalmat is bemutatja, amit nagyban formált az akkori zsidó közösség.

Regensburg és Muraszombat is csatlakozott a European Day of Jewish Culture 2020 évenként megrendezésre kerülő eseményhez. Mindkét városban kisebb rendezvényeken – előadások, zenés események, idegenvezetés, filmvetítés stb. – mutatták be az adott közösség zsidó hagyományait.

Szeged kivételes helyzetben van, mert nemcsak az önkormányzat, hanem a Tourinform Iroda is partnerként vesz részt a projektben. A Tourinform szeptemberben indította el Kalandozások a zsidó kultúrában c. előadás-sorozatát, melynek keretében több olyan közismert személyt, művészt hívnak meg, akik „vallomást” tesznek arról, hogy személyiségükre, művészetükre milyen hatást gyakorol a zsidó kultúra.

Muraszombati előadás

Az önkormányzat szervezésében pedig létrejött egy mobilapplikáció – Szeged Zsidó Öröksége néven megtalálható a Play Áruházakban és az App Store-okban –, ami 4 nyelven 3 modul és több szórakoztató kiegészítő segítségével mutatja be Szeged zsidóságának a történetét. Az alkalmazás idegenvezetőként is funkcionál, térképen mutatja mind a három modul – belváros, zsinagóga, zsidó temető – esetében a figyelemre érdemes épített örökséget, emellett pedig a híres szegedi zsidó személyek életútja is megismerhető belőle.

Még többet tudhatunk meg a legendás zsidó személyekről a szintén Szegeden megrendezésre kerülő szabadtéri szoborkiállításból, ami november 2-6-ig látható a Klauzál téren, ahol többek között Löw Immánuelről, Janikovszky Éváról és a híres fűszeres Kotányi Jánosról is megtudhatnak érdekességeket az érdeklődők.

A projekt, amely az Európai Unió és a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg, 2021. május 31-én zárul, de addig még számos program várható.

[popup][/popup]