Izraelt felkészületlenül érte a gázai terrorista támadás

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Ilyen méretű és kiterjedtségű támadásra 1950 óta nem volt példa. A védelmi miniszter azonali és kemény katonai választ ígér. Az első reakciók az értetlenség hangján szólnak, hogy sem a hírszerzés, sem a hadsereg nem készült fel egy ilyen méretű akcióra – leköti a figyelmüket a belső politikai harc – írja az Euronews a Gázából indított Hamasz terrorista akció nyomán. (Cikkünkben érzelmeket felkavaró fényképek szerepelnek.)

Míg Gázából rakétákkal és fegyveres behatolókkal támadnak, civil áldozatokra is lőve és foglyokat ejtve, késeléses támadás is történt Beth Aryeh nyugati parti településen október 7-én

Egy izraeli katonai megfigyelő szerint a Hamász-tagok beözönlése a déli órákban sem fejezdött be. A 22 halott mellett több mint 525 sebesültről érkeztek hírek.  Több elemző elutasítja a “meglepetésszerű” támadás kifejezét, mert ilyen méretű hadművelet előkészületeire már jóval korábban fel kellett volna figyelni.

Az izraeli véderő szóvivője, Daniel Hagari bejelentette, hogy az IDF hadiállapotot hirdetett a Hamász ellen

A kormány válságtanácskozást tartott, amelyen Yair Lapid, az ellenzék vezetője is részt vett.
Jelen állás szerint a Hamasz még mindig több települést az ellenőrzése alatt tart az ország déli területein A támadássorozat Bershevától Jeruzsálemig terjedt, nagy földrajzi területen és összehangoltan. Izrael-szerte megszólaltak a szirénák, reggel 8:15-től.

Mohammed Deif, a Hamász vezérkari főnöke szombat reggel a közösségi médiában közzétett üzenetében teljes körű támadásra szólított fel Izrael ellen . Deif azt állította, hogy „mi figyelmeztettük az ellenséget”, mert Izrael megtámadta a muszlimokat és „megszentségtelenítette al-Aksát”.

Izraeli civil áldozatok egy buszmegállóban

A Hamász azt közölte, hogy elrabolt öt izraeli katonát, de az IDF nem erősítette meg az  állítást. Az izraeli média arról számolt be, hogy a Hamásznak 57 foglya van – köztük civilek és lehetnek IDF-katonák, akiket túszként tartanak fogva. Egy anya és két csecsemője is az elfogottak között van.

A terroristák különböző belépési pontokon keresztül hatoltak be Izrael területére. Többen légi úton sárkányrepülőkkel vagy a tengerparton léptek izraeli területre. Áttörték a Gáza és Izrael közti határkerítés egyes pontjait is.

Azonnali válaszul az izraeli légierő (IAF) több tucat vadászgépe támadta meg a Hamász terrorszervezet célpontjait a Gázai övezet több pontján.

Kapcsolódó cikkek:

22 halott, 525 sebesült – Netanjahu: Izrael háborúban áll és győzni fog

Izraeli katonákat ejtettek túszul, utcai harcok folynak Izraelben…

Rakéták tömegét lőtték Gázából, fegyveresek Hamasz terroristák tucatjai hatoltak be Izraelbe

[popup][/popup]