Izraeli üzletemberek és muzulmán zarándokok mehetnek csak Szaúd-Arábiába

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Izraeli üzletemberek és a muzulmán zarándokok vasárnaptól hivatalos engedélyt kaphatnak Szaúd-Arábia meglátogatására – jelentette vasárnap több izraeli médium, felülírva a Háárec című izraeli lap online változatának első közlését, amely szerint az utazási könnyítés minden izraeli állampolgárra vonatkozott volna.

Arje Deri

A Háárec azóta maga is módosította erre vonatkozó híranyagát.

Arje Deri belügyminiszter rendeletében – Izrael történtében először – engedélyezte az ország meghatározott köreihez tartozó polgárainak Szaúd-Arábia meglátogatását: zarándoklat vagy üzleti utazás céljából.

A The Times of Israel szerint ahhoz, hogy a rendelet hatályba lépjen, válaszként Rijádnak is enyhítenie kellene az izraeliek belépésére vonatkozó eddigi korlátozásokat.

Az izraeliek mindeddig csak hivatalos jóváhagyás nélkül, titokban utazhattak Szaúd-Arábiába. A Háárecnek név nélkül nyilatkozó illetékes szerint Deri már szerdán kézjegyével látta el a rendeletet, amely “hetek óta érlelődött”.

Az izraeli üzletemberek szaúdi hivatalos személytől származó meghívólevél birtokában kaphatnak utazási engedélyt, és tárgyalásokra, valamint befektetési, üzleti lehetőségek felkutatása céljából legfeljebb 90 napra szóló utazási engedélyhez juthatnak.

A mekkai zarándoklatra vallási okokból utazó muzulmán izraeliek is hivatalos engedélyt kaphatnak ezentúl Szaúd-Arábia meglátogatására. Izrael muzulmán állampolgárainak Szaúd-Arábiába utazásait mindeddig szervező Haddzs és Umra Bizottságot meglepte a döntés.

A bizottság szóvivője, Abed Arim Fukra sejk azt nyilatkozta a Háárecnek, hogy a lépés közvetlen következményei nem egyértelműek, mert eddig a muszlimok Jordánián keresztül érték el Szaúd-Arábiát, és egy jordániai minisztérium koordinálta utazásukat. Azt is kijelentette, hogy az utazások összehangolását egy komplex mechanizmus működteti, és a kérdéssel kapcsolatos minden döntésnek politikai és gazdasági következményei vannak Jordánia számára – így az izraeli belügyminiszter rendelete befolyásolhatja a Jordániával fennálló kapcsolatokat.

A zarándoklatokat szervező bizottság szerint eddig évente mintegy 30 ezer izraeli muzulmán utazott Szaúd-Arábiába, akik közül 4500-an a minden évben megrendezett mekkai al-haddzs zarándoklatra tartottak, a többiek pedig az egész évben gyakorolható umra zarándoklat végett léptek be az országba.

A zarándoklat eddigi koordinálásakor a bizottság regisztrálta a jelentkezőket, átadta neveiket Jordániának az engedélyszerzéshez, és jordániai úti-okmányokat kaptak a szaúd-arábiai határátkeléshez. A zarándoklat több tízezer sékeles (több millió forintos) költségeit jordániai dinárban fizették, ami tartalmazta a jordániai kormánynak befizetett illetékeket és adókat is.

Szaúd-Arábiába kétféle módon utazhattak eddig az izraeli muzulmán zarándokok: szárazföldön, a Jordánia és Izrael közötti határátkelőn, és onnan jordániai tulajdonban lévő busszal Szaúd-Arábiába, vagy légi úton, a Ben Gurion repülőtérről Ammánba, Jordánia fővárosába, és onnan a szaúd-arábiai Dzsiddába.

A Háárecnek egykori zarándokok elmagyarázták, hogy a tel-avivi gépek néha csak rövid időre szálltak le Ammánban, és tovább folytatták útjukat Szaúd-Arábiába jordániai belépéssel, mert Szaúd-Arábiában nem fogadtak izraeli civileket.

“Még nem tudjuk, megváltozik-e a zarándoklat. Úgy tűnik, hogy a döntés inkább az üzleti szektor utazását érinti” – magyarázza a bizottság nevében Fukra.

“Egyelőre nem kaptunk értesítést Jordániától vagy Szaúd-Arábiától a változásról. Várjuk a friss híreket, de lehet, hogy csak deklaratív politikai, és nem gyakorlati lépés történt” – tette hozzá.

Elmondása szerint 16 ezer zarándok már előre kifizette az idei utazás teljes költségét, s már aláírták, hogy tavasszal umra zarándoklatra mennek.

Izraelnek és Szaúd-Arábiának nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata, de a színfalak mögötti diplomáciai és hírszerzési együttműködés folyik az országok között elsősorban közös ellenségükkel, Iránnal szemben. (MTI, Shiri Zsuzsa)

támogatás