Izrael: bíróság előtt a bíróság jogait korlátozó „ésszerűségi törvény”

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

A Legfelsőbb Bíróság szeptemberben hallgatja meg az ésszerűségi törvény elleni petíciókat. A bíróság nem adott ki tiltó végzést a törvény ellen, amely így szerdán hivatalosan hatályba lépett.

Az izraeli legfelsőbb bíróság. (Forrás: versa.cardozo.yu.edu)

  • A Kneszet hétfő délután 64:0 arányban második és harmadik olvasatban elfogadta az ésszerűségi mérceeltörlését célzó törvényjavaslatot. A törvény megtiltja a bíróságoknak, hogy az ésszerűségi tesztet használják a kabinet, a miniszterek és „más választott tisztviselők által hozott – a törvényben definiált – határozatok érvénytelenítésére vagy akár megvitatására”.
  • A kormánynak 10 nappal a tárgyalás előtt kell benyújtania válaszát. A főügyész nem fogja megvédeni a törvényt a Legfelsőbb Bíróságon, a kormány ezért magánügyvédet fogad fel erre a célra.
  • A meghallgatás szeptemberi időpontja azt jelenti, hogy Eszter Hajut leköszönő főbíró fogja tárgyalni a petíciót, mielőtt a következő hónapban távozik a Legfelsőbb Bíróság éléről.

A meghallgatásokkal egy időben az alkotmányos válságtól való félelem is felmerült, ha Netanjahu vagy valamelyik miniszter nem járul hozzá a Legfelsőbb Bíróság utasításainak végrehajtásához.

Netanjahu három interjút adott az amerikai médiának a múlt héten. A CNN-nek adott interjújában nem volt hajlandó válaszolni arra, hogy mit tenne, ha a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezné az ésszerűségi törvényt.

A kormányfő hivatala a bírálatokat követően pontosított: ,,Az izraeli kormányok mindig tiszteletben tartják a bíróság döntéseit, és a bíróság pedig mindig úgy tekintett magára, hogy kötelezik az alaptörvények, amelyre alkotmányos státuszt ruház.”

Miki Zohár kulturális és sportminiszter a 12-es csatornának azt nyilatkozta pénteken, hogy Netanjahu „természetesen nem kerülte ki a kérdést”, és „elképzelhetetlen, hogy az izraeli kormány szembemenjen a bíróság álláspontjával”.

Teljes cikk

[popup][/popup]