Demeter Szilárd visszavonta írását

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Ezt közölte az Origó oldalán ma 12.28 perckor.

Demeter Szilárd (Fotó: 24.hu)

Mint ismeretes, a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgatójának tegnapi írása nagy port vert fel.

Többek között ez is szerepelt benne:

“Európa Soros György gázkamrája: a multikulturális nyitott társadalom kapszulájából árad a mérgező gáz, ami az európai életformára halálos, mi, európai nemzetek pedig arra vagyunk ítélve, hogy egymást eltaposva, egymásra mászva próbáljunk az utolsó korty levegőért küzdeni. A liberárják most a lengyeleket és a magyarokat akarják kizáratni abból a politikai közösségből, aminek tagjaiként még vannak jogaink. Mi vagyunk az új zsidók (…) Soros György a liberális Führer. A liberárja hadserege pedig szolgaibb módon isteníti, mint anno Hitlert a sajátjai.” 

A felzúdulás hatására, melynek során a Mazsihisz, az EMIH és az Izraeli Nagykövetség is tiltakozott, ma Demeter az alábbi közleményt jelentette meg szintén az Origón:

“Függetlenül attól, hogy mit gondolok az igazamról, és függetlenül attól, hogy az Alaptörvény által garantált vélemény- és szólásszabadságot ahogy eddig is, ezután is védeni fogom, a Sor(o)s című publicisztikámat ezennel visszavonom. A Facebook egy Kertész Imre-idézet miatt letiltott három napra, onnan nem tudom törölni a posztot, tehát a Facebook-oldalamat törlöm.

Abban igazat adok az engem kritizálóknak, hogy nácizni ma relativizálás, és a náci párhuzam akaratlanul is sértheti az áldozatok emlékét.

A közeljövőben ehhez tartom magam.”

A szerzője által “visszavont” írás továbbra is elérhető maradt az Origó oldalán.

 

Kapcsolódó cikkek

Kontrollvesztés

Mazsihisz: Európát Soros György gázkamrájának nevezni vállalhatatlan

Izrael Nagykövetsége is tiltakozott Demeter Szilárd írása ellen

Demeter Szilárd válasza a Mazsihisznek

Köves Slomó: Soros Györgyöt Hitlerhez hasonlítani otromba provokáció

[popup][/popup]