Az “izraeli Kennedy”

Írta: Eva Amichai - Rovat: Hírek - lapszemle

Egy évvel ezelőtt azt írtam arról a Jáir Lapidról, aki a héten lezajlott izraeli választásokon, a “semmiből” hozta a második legtöbb mandátumot szerzett pártot, hogy ő lehet az izraeli Kennedy.

yair_lapid

Tévedtem, ebben a győzelemben sokkal több van, mint amit akkor sejtettem.  Alapvető adottságai, a nézetei, amelyekről egy évvel ezelőtt írtam,  hozták az elvárható formát,  de a “többlet-sikernek” már összetettebbek az okai. Ezeket vesszük most sorra, annál is inkább, mert a sokak számára váratlanul jó eredménynek nem csupán Izrael jövőjére nézve van szerepe, hanem megfontolandó tanulságul szolgálhat a magyar választók és a politikusok számára.

Következetes munka

A 2012. januári bejelentését követően, Jair Lapid  szisztematikus munkábafogott. Politikai kampányt ugyan még sosem csinált előtte, de a televiziós műsor-gyártásban óriási gyakorlata, és nem utolsó sorban remek csapata volt. Minden megjelenése a nyilvánosság előtt alaposan felépített produkció volt. A szó legjobb értelmében. Rengeteg kritikát kapott volt kollégáitól, hogy a profi műsorkészítés kellékeit alkalmazza, de Jáir ezen csak mosolygott… mint ahogy azon is, ahogy hirtelen, sok évvel azelőtti ringbeli (thai boksz) vereségéről készült  amatőrfelvételt kaptak fel. Egy éven át járta az országot, a hét legalább öt napján szervezett találkozója volt a potenciális választókkal – az északi Metulától a déli Eilatig, kis és nagyobb településeken, mondta, mondta a magáét, majd türelemmel fogadta a kérdéseket a javaslatokat, később a kritikát is. Mert ahogy kezdett összeállni a szakmai program, megjelentek a bírálatok is.

Az édesapja, Tomi Lapid erőteljes ortodox-ellenessége okán azonnal a homlokára ütötték a stigmát, amire a válasz a Haredi Campuson tartott remek előadás volt. Ez is, mint megannyi találkozója elérhető az interneten, vagyis a személyes találkozó hatását megsokszorozta a szabad média minden lehetséges fajtájával. Saját honlap, facebook-oldal, YouTube-oldal, az aktivistákkal és az érdeklődőkkel való e-mailes levelezés, SMS-küldés, a választási hajrában még telefon-üzenet is. Kiválóan megszervezett csapatmunka, amelynek eredményeként gyakorlatilag “beszkennelték” az ország lakosságát. Akit lehetett meggyőztek, akik egyetértésüket fejezték ki, azokkal a választáson túl is tartják a kapcsolatot.

Ezen a ponton kötelességemnek érzem, hogy bevalljam, hogy az első pillanattól erős szimpátiával kísérem Jáir színrelépését, bár a pártba nem léptem be, a kapcsolati hálón ott a nevem, kapom a legközvetlenebb információkat, rendszerint előbb, mint ahogy az a hivatalos médiában megjelenik. A választásokon, mint izraeli adófizető állampolgár részt vettem, kifejezetten úgy időzítettem, hogy itt legyek, bár most a munkámat éppen másutt végzem. A Jes Atidra (Van Jövő) pártra szavaztam.

Politikai-gazdasági környezet

Natanjahut szeretik utálni. Izraelben és külföldön is. Ellenzői számtalan hibáját képesek felsorolni, csak arról feledkeznek meg, hogy a világválság közepette Izrael egy meglehetősen nyugalmas sziget, stabil, növekvő gazdasággal, ami jórészt ennek az utált politikusnak az előrelátásán múlott.  Ő hozta Izraelbe Stanley Fischert, aki 2005-ben lett az Izrael Bank elnöke, és aki pedánsan megóvta az izraelieket az eszetlen eladósodástól. Kétségtelen, itt is vannak megélhetési problémák, a lakások ára, különösen a Tel-Aviv – agglomerációban iszonyúan magas, és a középosztály, amely minden demokratikus társadalom gerince, komoly terheket cipel. Különösen zavaróvá vált az utóbbi évtizedekben, hogy a zsidó lakosság egyre növekvő részét képező ortodoxok sem a gazdasági életben, sem pedig az ország védelmében nem vesznek részt.

Felróják Natanjahunak, hogy személye, viselkedése elszigetelte Izraelt a nyugati világban, és ez a palesztin konfliktus kezelésében hátrányokat okoz. Az igazság az, hogy 2000 óta nincsenek komolyan vehető tárgyalások, és ez nem az izraelieken múlott. A nyugati világ mértékadó politikusai a konfliktust a saját érdekszférájukon keresztül szemlélik, az pedig többnyire nem azon az oldalon van, ahol Izrael állam létkérdése – a biztonság. Natanjahu ellenszenvesen vagy sem, de arra hívta fel a világ figyelmét, hogy Irán nem csupán Izrael problémája, sőt, a palesztin konfliktus sem egy lokális gond, hanem egy sokkal általánosabb kulturális küzdelem sűrűsödési pontja, aminek korrekt megoldása hatással lehet Európa és az egész nyugati világ jövőjére nézve – mintát szolgáltat. Natanjahu tanult elődei, Ehud Barak és Ariel Saron kísérleteiből, amikor Izrael egyoldalúan feladott állásokat, megbékélést remélve (a libanoni háború vége 2000 – Barak, gázai kivonulás 2005 – Saron), és mindkét esetben csak újabb háborút és terrort kapott helyette.  Natanjahu tisztában van azzal, amivel sok baloldali széplélek nem akar szembe nézni, hogy tudniillik az arab kultúrában az engedékenység a gyengeség jele, a gyengéket pedig nem illeti kímélet. Ellenkezőleg, az ellenfél gyengesége lehetőséget ad a fokozott támadásra, hiszen a cél 1948 óta mit sem változott: a palesztin vezetés ma is azt az álmot kergeti, hogy zsidótlanitja a Közel-Keletet. Ennek a célnak az elérésében pedig nem szempont a saját népük szenvedése.

A teljes cikk itt olvasható.

 

támogatás
Pop up banner1
[popup][/popup]