Turul a város felett

Írta: 2008. július 17. / Dési János /Népszava - Rovat: Hírek - lapszemle

Azon, hogy szép állat-e a turul lehet vitatkozni, de teljesen felesleges. Azon sem nagyon érdemes most történetünk szempontjából elmélkedni, hogy mint jelkép, megállja-e a helyét egy XXI. századi normális társadalomban.
 

 

 

 

“Talán ezt még egy mélyen hívő turulista is képes felfogni”

 

2008. július 17. / Dési János /Népszava

 

Amúgy, ez a szobor turul szerintem nem szép, inkább csúnya – de ez is mindegy. Az pedig nyilvánvaló, azért ilyen fontos sokaknak mégis, hogy maradjon, mert másokat lehet ezzel a jelképpel cukkolni, szépen idegesíteni őket azzal, hogy közben, sunyin és gyáván, az egykori turul mozgalmakat is felidézzük – mert némelyeknek olyan jó a borzongást, látni újra más honfitársaik szemében.

Amúgy meg, Kapisztrán János szobrát sem akarjuk lebontatni, pedig ő nemcsak a nándorfehérvári diadal részese, de mint fő inkvizítor sok-sok ezer eretneknek tartott és zsidó kínvallatásáért és meggyilkolásáért felelős. Ma példaképnek állítani csak vagy erős amnéziával, vagy cinizmussal lehetne. De felteszem, 1922-ben, amikor emelték e szobrot, az éppen hatályos építészrendészeti szabályok szerint jártak el. Így még hosszú ideig dicsőíthet egy intoleráns, a vallásszabadságot, az emberi életet és méltóságot semmibe vevő világot.

Ám az a budai sete-suta bronzturul – mint tudjuk jól – a szükséges engedélyek nélkül készült. Hogy miért éppen egy önkormányzat járt így el, már nem is tudom. De végülis ez is mindegy. A lényeg az, hogy, ha a szabály az, engedély nélkül nem építünk szobrot, házat, sufnit, palotát – akkor nem, és ha mégis, akkor a törvény szerint kell eljárni.

Természetesen el lehet játszani azt, hogy vannak egyenlőek és léteznek még egyenlőbbek, akiknek több mindent szabad. De túl sok ész azért nem szükségeltetik annak felmérésre, hogy felettébb csúnya dolog törvényt sértenie egy önkormányzatnak, majd kikacagnia a többi eljárni próbáló hatóságot és egy szép politikai-ideológiai ügyet kreálni egy egyszerűnek látszó építészrendészeti ügyből. Majd megbüntetni mondjuk szemetelésért a polgárt.

Összefoglalom azok számára, akik szeretik félreérteni a dolgokat: Most pusztán építészrendészeti okokból kell – ha erre jut a ferencvárosi jegyző – intézkedni. Nincs ebben ideológia, meg a komenisták nyomulása. Különben is, az olyan bután néz ki, hogy egyik nap felvonulunk, “tartsák már meg a cigányok a törvényeket”, másik nap meg mi mondjuk azt, hogy nem kell ám a törvényeket megtartani, ha nekünk úgy jön ki a lépés. Talán ezt még egy mélyen hívő turulista is képes felfogni. Legfeljebb nem akarja, mert látja, most ezt is lehet.
Dési János

[popup][/popup]