2024-ben sem nyílik meg a Sorsok Háza és már nincs is újabb határidő

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Nem állnak rendelkezésre a szükséges anyagi források – nyilatkozta Köves Slomó.

Köves Slomó (MTI fotó: Mohai Balázs)

– 2021 vége óta sajnos nem történt számottevő előrelépés a Sorsok Háza „Élet fája – Éc Hájim” című állandó kiállításának fizikai megvalósításában – nyilatkozta Köves Slomó, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija a Népszava kérdésére. Köves Slomó közlése szerint másfél éve készen áll a részletekbe menő kiállítási koncepció, de „előbb a Covid, majd a háborús helyzet és az ezzel járó gazdasági nehézségek miatt még nem állnak rendelkezésre a kivitelezéshez szükséges anyagi források”.

Saját lehetőségeik – tette hozzá – annyit engedtek meg, hogy folytassák a túlélőkkel életinterjúk készítését, valamint ezek videós utómunkáit. Több ezer órányi anyag áll rendelkezésre, ebből ízelítő elérhető az emlekezes77.hu honlapon. Ezen kívül a „kiállítandó tárgyi emlékek gyűjtése és kiválasztása is zajlott”.

– A napokban lényegében elkészült a kiállítást bemutató, beharangozó honlap, amelyet hamarosan, talán még februárban élesíthetnek. „Támogatóink számára érthető módon az Ukrajnából elmenekült zsidó közösségek segítése a prioritás, ezért jelenleg nem tudom megjósolni, hogy mikor nyílhat meg a Sorsok Háza” – fogalmazott Köves Slomó. A Népszava riportere rákérdezett, hogy mennyibe kerül a kiállítás – azaz mennyi pénz hiányzik a koncepció „fizikai megvalósításához” –, de erre nem kapott választ.

A Sorsok Háza projektet 2018-ban vette át a Köves Slomó vezette EMIH és azóta legalább négy határidőt hirdettek. Legutóbb egy hete nyilatkozott úgy Köves, hogy a határidő 2024. Most első ízben fordult elő, hogy a vezető rabbi nem tűzött ki újabb határidőt.

Teljes cikk

[popup][/popup]