Rettegett Iván pere

Írta: Népszava Online - Rovat: Hírek - lapszemle

Münchenben, a bajor tartományi bíróságon tegnap megkezdődött az emberiség elleni bűntettekkel vádolt John (Ivan) Demjanjuk – újabb, immár harmadik – pere. Az ukrán születésű, 89 éves férfi az ügyészség szerint azonos azzal a személlyel, akit a holokauszt túlélői kegyetlensége miatt csak „Rettegett Ivánnak” neveztek, és aki egyedül a sobibori náci meg­sem­mi­sítőtáborban több mint 27 ezer zsidó fogoly meggyil­kolásában vett részt.
 

John Demjanjuk a sobibori tábor tömeggyilkos őre

2009. decmber 1. / Népszava Online / Kepecs Ferenc

Demjanjukot illetően saját elmondása és az ügyészség vádja csak abban egyezik, hogy a férfi – mint a Vörös Hadsereg katonája – 1942-ben német hadifogságba esett, majd a travniki koncentrációs táborba került. Demjanjuk szerint neki semmi köze sem volt a holokauszthoz. A vád szerint azonban – a travniki tábor sok más foglyához hasonlóan – német szolgálatba állt. A nácik szerették a legpiszkosabb, főként a hóhérsegédi munkákat közönséges bűnözőkre vagy erre készséget mutató hadifoglyokra bízni.

Demjanjuk a vád szerint több náci koncentrációs, illetve meg­sem­mi­sítőtáborban is – Majdanekben, Sobiborban és Flos­sen­bürgben – őrként szolgált. Egykori foglyok visszaemlékezése szerint So­bi­bor­ban – amely kifejezetten meg­sem­misítőtábor volt – deportált zsidók kínzásában és meggyilkolásában működött közre. Marvin Hier rabbi, a náci háborús bűnösök után nyomozó Simon Wiesenthal Központ egyik vezetője túlélők visszaemlékezései alapján úgy nyilatkozott, hogy Demjanjuk „férfiakat, nőket és gyerekeket lökött a gázkamrába könyörület vagy bűntudat nélkül”.

A háború után egy ideig Németországban maradt, majd 1952-ben családjával együtt kivándorolt az Egyesült Államokba. 1958-ban megkapta az amerikai állampolgárságot. Előbb Indiana államban, később az Ohio állambeli Seven Hills településen élt, és gépszerelőként a közeli Ford gyárban dolgozott. Múltjára a hetvenes évek második felében derült fény. Izrael kérte kiadatását, ami hosszú eljárás után meg is történt. Demjanjukot 1986-ban Jeruzsálemben bíróság elé állították, és első fokon halálra ítélték. Később az ügy a legfelsőbb bíróságra került, amely – miután nem látta bizonyítottnak, hogy „Rettegett Iván” azonos Demjanjukkal, felmentette a vádlottat, aki ezután visszatért az Egyesült Államokba.

Ott azonban – 2001-ben – ismét bíróság elé állították, főként amiatt, hogy akkor, amikor amerikai állampolgárságért folyamodott, el­hallgatta múltját. Ki akarták utasí­tani az Egyesült Államokból, de nem volt ország, amely befogadta volna. Évekkel később Németország kérte a kiadatását, arra hivatkozva, hogy bűntetteit német szolgálatban követte el. Demjanjukot kiadták Németországnak, ahová idén májusban érkezett meg. Ügyét azért tárgyalja a müncheni tartományi bíróság, mert a vádlott a háború befejezése után hosszabb ideig Bajorországban tartózkodott.

A müncheni ügyész könnyebb helyzetben van, mint volt izraeli kollégája, hiszen az ő kezében vannak bizonyítékok: egy Demjanjuk nevére kiállított SS-szolgálati igazolvány és egy hivatalos feljegyzés arról, hogy a férfit 1943 márciusában Sobiborba helyezték át.

Demjanjuk továbbra is ártatlannak vallja és sajnáltatja magát, arról beszélve, hogy deportálták az Egyesült Államokból. Ami, ha igaz az, hogy deportáltak ezreit kínozta és gyilkolta meg, a cinizmus teteje. A müncheni ügyészség júliusban mindenesetre úgy foglalt állást, hogy egészségi állapota lehetővé teszi, hogy bíróság elé állítsák. A tárgyalási időt azonban – korára tekintettel – napi kétszer 90 percre korlátozták. Ha a sobibori foglyoknak csak századennyi humanizmus jutott volna osztályrészül…

 

[popup][/popup]