Zsidó fiatalt kínoztak Franciaországban

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszabadság

2008. március 8. / Rózsa Mihály “Büdös zsidó”, “szemét buzi” – ezt írták elrablói egy 19 éves zsidó fiatalember homlokára a Párizs melletti Bagneux-ben. Az eset két hete történt, a tetteseket letartóztatták, de a francia közvélemény csak a napokban szerzett tudomást róla.

A fiút ismerősei azzal vádolták, hogy ellopott egy videokamerát, és nem adott meg egy tartozást. Erre hivatkozva először egy lakásba, majd egy garázsba hurcolták, ahol megbilincselték, egész nap fogva tartották.

Ütötték, verték, rugdosták, cigarettacsikkeket nyelettek le vele. A hat 17-28 éves fiatal homoszexuálisnak titulálta az áldozatot, és a szájába nyomtak egy botra felhúzott óvszert.

Mielőtt este elengedték, többször lebüdöszsidózták, felelevenítve a két évvel ezelőtti esetet, amikor egy másik külvárosi banda elrabolta és halálra kínozta a szintén zsidó vallású Ilan Halimit. Róla azt gondolták, hogy miután zsidó, tehát gazdag, így esetleg váltságdíjat kaphatnak kiszabadulásáért cserébe.

Az akkori kegyetlenkedők, a “Barbárok bandája” tagjainak megkezdődött a pere, az ítélet hónapok múlva várható. Érdekes, hogy míg két éve óriási felháborodás fogadta a zsidó fiú megkínzásának és halálának hírét, addig a mostani ügyben egyelőre kevés reakció jelent meg a francia sajtóban.

[popup][/popup]