Archívum


Találatok ‘PA’

Összesen 407 találat (281 - 300) : PA.

Madách nem forog a sírjában

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Nehéz úgy írni a Gecy c. színdarab szeptember 27-i bemutatójától, hogy közben az írás ne csússzon át félig-meddig egy undorító antiszemita hecckampány majd támadás krónikájába. Ezt azonban mindenképpen szeretném elkerülni, már csak a darab és az előadás, az alkotók és a közönség iránti méltányosságból is. 

Neonáci támadás a Zsidó Színház és a Sirály ellen

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Vasárnap este neonácik támadták meg a Sirályt, ahol ifj. Sebő Ferenc
rendezésében a Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház
színtársulata a Gecy című Toepler Zoltán darabot mutatta be előző este.
A premiert egy gerillamarketing-kampány előzte meg, melynek során az
alkotók többek között vicces ál-werkfilmekkel próbálták felhívni a
figyelmet a Gecyre.

„Ilyen időket éltünk…”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Politika

“Apám emberségéről viszont épp ebben a kiélezett helyzetben derült ki, hogy mennyit ér. Ő a saját anyjával szemben is megvédte az én anyámat. A jelenetnek, melyben eldőlt, hogy ki kihez tartozik, négy évesen tanúja voltam, és minden másnál mélyebb nyomot hagyott bennem.”

Debora Vogel: Értekezés az életről

Írta: Pályi Sándor Márk fordítása - Rovat: Politika

“A mattbarna kosztümös hölgy gyönyörű: rózsaszín őszibarackkal kevert bronz fakéreg a bőre és csodásan barna a szeme. Általa jut szóhoz – a szentimentális Karmelicka utca részvételével – a minduntalan „felejteni” vágyó lélek megannyi olcsó kívánsága és szükséglete. Ekkor már mézes az alkony, és úgy, mintha nem lehetne tovább élni.”

 

Izreális víziók – Izrael az Eurovíziós Dalfesztiválon

Írta: Pályi Sándor Márk - Rovat: Politika

Izrael 1973 óta vesz részt, a több mint ötven tagországot tömörítő Európai Műsorszolgáltatók Egyesülete (EBU) által 1956-ban életre hívott Eurovíziós Dalfesztiválon. A zsidó államot képviselő előadók két második és egy harmadik hely megszerzése mellett eddig háromszor győzedelmeskedtek a vetélkedőn, azt a nem kis teljesítményt is maguk mögött tudva, hogy két egymást követő évben első helyezést értek el.
 
 

Érted ezt?

Írta: Várnai Pál - Rovat: Hazai dolgaink

Egy 1944-ben, zsidó szülők gyermekeként született értelmiségi még ma is csak kommunistázni tud. A Magyar Nemzet és a Demokrata olvasója. Az ún. „radikális jobboldalról” viszont, érdekes, nincs mondanivalója, mintha őt mindez nem érintené. Lehet, hogy azért, mert házastársa keresztény, … Tovább »

„Zsidó vagy?”

Írta: Várnai Pál - Rovat: Politika

Iró, fílmforgatókönyv író. Dolgozott a Napi Világgazdaságnál, szerkesztette a Magyar Naplót és a Jak Füzeteket. Szerkesztő-műsorvezető a Magyar Rádió Művészeti Főszerkesztőségében, a Litera nevű internetes portál főszerkesztője, forgatókönyvírókat tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen.  József Attila, Márai Sándor, a Szépírók Társasága, valamint az 1998-as Filmszemle díjak kitüntettje. Művei: Angyal és bábu (1990), A semmi könyvéből (1992), Eleven hal (1994), A huron tó (1998), Kész regény (2000 Szilasi Lászlóval), Elnézhető látkép (2002), Zsidó vagy? (2004)

Lázadás

Írta: NAGY ZOPÁN - Rovat: Archívum

NAGY ZOPÁN
Lázadás

(Montázs a tizenöt éve elhunyt I. B. Singer Mesüge című regénye nyomán)

Uramisten, szokatlanul hosszú és eseménydús ez a nap…
Ilyen az irodalom, ha ér valamit, csupa cselekmény.
Nem enged teret a közhelyeknek, a szentimentális
borongásnak…
Hogy ha … Tovább »

[popup][/popup]