Szombat előfizetés 2017

Muszklizsidók – megjelent a Szombat májusi száma

Írta: Szombat - Rovat: Cikkek, Szombat magazin

Schiller-Szombat_banner-02_700x100px_Corsa_20160223

Szántó T. Gábor: Muszklizsidóság
A száműzetés, a középkori gettó- és a kelet-európai stetl-lét – s a „hitetlenség” megvető keresztény álláspontja – gyakran negatív zsidó testképet mutat a döntően nem zsidók általi vizuális ábrázolásokban, ám a zsidók saját magukról alkotott képe sem kínál feltétlenül előnyösebb imázst. A jiddis írók vagy a más nyelveken alkotó modern zsidó alkotók műveiben feltűnő zsidó alakok közt is hangsúlyos a rossz koszton élő, mindig fázó, sovány, gyertyafénynél talmud fölé hajló, ezért rossz szemű, sorsától megtört, kaftános alak, miközben egy-egy erőteljes, férfiúi vonzerővel megáldott, határozott figurát is ismerhetünk. A zsidó férfiasságra és a zsidó női bájra egyébként kevés a panasz.

Szegedi Péter: A budapesti zsidó sportegyesületek születése
A magyar sport – s főként a labdarúgást ismerők – körében alighanem konszenzus uralkodik abban, hogy Magyarországon az MTK szorosan kötődik a budapesti zsidósághoz. Az antiszemiták ezt magától értetődőnek tekintik, aminek a lelátókon évtizedek óta hangot is adnak: már az 1910-es évek elejéről vannak olyan forrásaink, melyek említést tesznek az MTK mérkőzésein felhangzó antiszemita rigmusokról.

Természetes nyitás a zsidóság felé  M. Dénes Tamás

Az MTK és a zsidóság viszonyával kapcsolatban szembetűnő, hogy az egyesület ugyanúgy nem nézett szembe a saját történelmével, mint az egész ország. A zsidóság, mint egy vörös fonál húzódik keresztül a klub történetén, mégis csak most, 120 évvel az alapítása után indul el egyfajta közeledés a klub gyökerei felé. Ez figyelhető meg a Baráti Körnél, az MTK Családnál és a szurkolói focicsapatnál is. Az egyetlen civil kezdeményezés, amely nem ebbe az irányba megy, az MTK ultrái, a kemény mag, a Blue Brothers néven ismert.

Takács Tibor: Az MTK és az állambiztonság – zsidók és zsidózók a Kádár-korszakban
Különösen 1967 után tették szükségessé az egyesület szemmel tartását. Az állambiztonság 1970 januárjában azzal bízta meg a másfél évvel korábban beszervezett „Szilasi” fedőnevű ügynökét, hogy szerezzen állást a klubnál, és figyelje meg „az MTK clubba bejáró cionista csoportot”. A „csoport” valójában egy kártyázó társaság volt, amelynek egyik tagja, Vadas Árpád az állambiztonság nyilvántartásában szerepelt, mert környezetében „ellenséges cionista kijelentéseket” tett, a Szovjetuniót becsmérelte, és ezért 1971-ben figyelmeztetésben részesítették.

„A sikeres élsportoló a legjobb reklám” – beszélgetés Jusztin Ádámmal a Maccabi VAC elnökével
Úgy látom, a zsidó közösség vezetői nem tartják minden esetben igazán fontosnak a sportot. (…) A zsidó sport támogatása – és itt nem csak anyagiakra gondolok – gyakorlatilag nulla. Ez elkeserítő, mert nem figyelnek arra, hogy a mai zsidó gyerekek sportoljanak, erősek legyenek, és aktív részesei a magyar sportoló társadalomnak. Vagy akár legyenek sikeres élsportolók, aminél jobb „reklám” nem is kellene a zsidó közösségnek. Biztos vagyok abban, ha valaki a dobogón tetején áll, elénekli a magyar himnuszt, ugyanakkor a nyakában ott egy Dávid csillag – ez még azok véleményét is pozitívan befolyásolhatja, akik egyébként ellenségesek a zsidókkal szemben.

szombatcimlap_13_05_kiemelésekkel

Magyar foci és biztonság – Szántó András: Pénz, elszántság és hallókészülék
A rendszerváltás óta eltelt évtizedek alatt többször nekibuzdult a kormányzati politika a stadionok rekonstrukciójának, új stadionok, csarnokok építésének, de a szándék – egy-két tiszteletet érdemlő kivételt leszámítva – csupán szándék maradt. Szakértőnk szerint a létesítmények zöme csak a minimális feltételeknek, vagy még azoknak sem felel meg.

Közelharc
Ez a krav maga jelentése. Alapítója egy magyar zsidó, Lichtenfeld Imre, hebraizált nevén Imi Lichtenfeld. Az önvédelemben, tudhatjuk meg, a pszichés felkészítés kiemelkedően fontos.

Hol készül a muszklizsidóság? – Szikszai Kingával, a Bálint Ház fitnesztermének vezetőjével beszélgettünk.
Aki cicababákat, kigyúrt pénzbehajtókat keres, vagy tapasztalatai szerint erre számít, az minden bizonnyal csalódni fog. Ide kismamák, diákok, dolgozó fiatal felnőttek és nyugdíjasok járnak. Van, aki fogyni, változni szeretne, más egyszerűen „csak” társaságra vágyik. Ez egy bővülő, jó hangulatú, és természeténél fogva, igen befogadó közösségi szolgáltatás. A konditermen kívül számtalan kikapcsolódási lehetőséggel várunk mindenkit.

Gantner Ádám: „Zsidónak lenni szexi”
A számtalan egyéjszakás kaland, a lelkemet ért negatív impulzusok tömkelege idővel benyújtották a számlát: lassacskán impotenssé váltam. Szorítóban kiütött öklözőként tántorogtam a neten megismert, szexre kiéhezett, enyhén nimfomán lányok és asszonyok között. Ha tükörbe tekintettem, egy kiégett, öregedő pornósztár ördögi mosolya vicsorgott vissza rám. Az internetes társkeresők kötelező köreit végig járva, kiüresedett életemben már csak a virtuális világban éreztem biztonságban magam. Fogalmam sem volt a való világ eseményeiről. A távoli régmúlt csajozási szokásai is homályba vesztek.

*  *  *

A vizsgálat: Interjúk Alföldi Róberttel, Csákányi Eszterrel, Mácsai Pállal és Máté Gáborral.

Színről-színre: A Gólem fesztivál vendégei német és lengyel darabok, írók színházcsinálók voltak.

Gondolat és kép: Turi Tímea és Uria Asaf versesköteteiről

***

Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon, vagy válassza a könnyebb megoldást: 
Fizessen elő a Szombatra!

A Szombat megvásárolható a Relay nagyobb újságosstandjain, valamint az alábbi könyvesboltokban:
Írók boltja (VI. ker., Andrássy út 45.), Láng Téka (XIII. ker., Pozsonyi út 5.), Makkabi Könyvesbolt (VII. ker. Wesselényi utca 13.), Kabbala bolt (XIII. ker., Hollán E. utca 25.), Klauzál 13 könyvesbolt (VII. ker. Klauzál tér 13.),  Izraeli Kulturális Intézet (VI. ker., Paulay E. utca 1. ), Gondolat könyvesbolt (V. ker., Károlyi M. utca 16.), Olvasók boltja (V. ker., Váci utca 21.), Bálint Ház – porta, illetve Sabre kávézó (VI. ker., Révay utca 16.)

Facebook oldalunk ide kattintva érhető el

Engedje meg magának a hagyományos újságolvasás kényelmét!

Fizessen elő a Szombat folyóiratra 2017-ben is!

Előfizetőink közt értékes ajándékokat sorsolunk ki:

szombat_20c.indd

Digitálisan is olvashatod a Szombatot vagy előfizethetsz 10 lapszámára itt.

 

Banki adatok:
Név: Magyar Zsidó Kulturális Egyesület Szombat
belföldi utalás esetén: OTP 11709002-20066703
külföldről történő utalás esetén:
IBAN: HU45 1170 9002 2006 6703 0000 0000 BIC(SWIFT) OTPVHUHB



Címkék:2013-05, Alföldi Róbert, Borító, Mácsai Pál, MTK

Zsidó Közalapítvány – politikai bosszúról szó sincs

Nem teljesen valós, ami a sajtóban megjelent – így kommentálta Szabó György, a Mazsök (Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány) kuratóriumi elnöke...

Ros Hodes Sziván – Nők a Falnál

Hajnal 6:39. Sz. hív: Akkora a tömeg, hogy máshol kell találkoznunk! - A fenébe, nem csörgött semelyik órám - nyekergem,...

Close