Zsinagóga az ostromlott városban

Néhány napja ért véget a 31. szarajevói filmfesztivál, a Balkán egyik legjelentősebb kulturális eseménye. Már a sorszámból kikövetkeztethetjük, hogy a nagy múltra visszatekintő programsorozat a leghosszabb 20. századi városostrom alatt született meg. Azt azonban kevesen tudják, hogy az esemény egyik fő helyszíne, a külföldi celebritások fogadóhelye, eredetileg zsinagóga volt. Nem is akármilyen.

Kevés olyan város van Európában, ahol ennyire markánsan jelen vannak mind az askenázi, mind a szefárd közösségek épületei, tárgyi emlékei. Ennek oka, hogy a középkortól napjainkig a zsidók több irányból és több hullámban érkeztek a Balkánra. Sokan a középkori inkvizíció elől menekültek. 1492-ben, Spanyolország egyesítésekor a kiüldözött szefárd zsidók, mórok és keresztény eretnekek nagy része szintén az Oszmán birodalomban talált menedéket. Kezdetben a kikötővárosokban telepedtek meg, Isztambulban és Thesszalonikiben, később állandó otthonra leltek a Balkán-félsziget belsejében, többek között Bosznia-Hercegovinában. Ekkor épült Szarajevóban a ma múzeumként működő régi szefárd zsinagóga, amelynek építését Kanijeli Szijavus pasa, a Kanizsán született, valószínűleg horvát vagy magyar származású későbbi nagyvezír finanszírozta. Az 1581-ben elkészült épület kiállítóterében ma megtekinthetjük III. Murád szultán fermánjának másolatát is, amelyben biztosítja a zsidó közösség vallásszabadságát.

Mikor 1878-ban a két nagy birodalom határon fekvő Bosznia-Hercegovinát az Osztrák-Magyar Monarchia annektálta, újabb bevándorlási hullám indult. Ekkor elsősorban askenázi közösségek érkeztek, ők építették meg 1902-ben a Miljacka folyó partján ma is működő, jóval nagyobb zsinagógát. Bár a szefárd közösség számban még mindig jóval nagyobb volt – a századfordulóra mintegy 5000 főre duzzadt -, továbbra is a kis középkori épületben kellett összegyűlniük, ami csak 500 főt volt képes befogadni. Többször indítottak kezdeményezést egy új, nagyobb hely létesítésére, azonban az első világháború végéig nem történt érdemi előrelépés.

A Monarchia szétesésével Bosznia-Hercegovina a Szerb-Horváth-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv királyság részévé vált. Eljött az ideje az álmok megvalósításának. A közösség bizottságot állított fel 1923-ban Avram Mayer Altaraz elnöklésével. A következő évben Josef Baruh egy értékes belvárosi, folyóparti telket vásárolt meg, és adományozott a közösségnek. A felállított bizottság 45, különböző országokból érkező építész közül választotta ki Rudolf Lubinskit. A kor egyik legnevesebb horvát zsidó építészének számos meghatározó épületet köszönhetünk Zágrábban, többek között az Állami Levéltárat.

Lubinski tervében a neo-mór stílust modernista elemekkel ötvözte. Az előbbi visszanyúlt az Ibériai-félsziget építészeti hagyományaihoz, ahonnan a szefárd közösség érkezett. Utóbbi harmonizált a 20. századi európai monumentális zsinagógák nagyvonalú design-jával. Az építész 36 méter átmérőjű, bizánci stílusú dómmal koronázta meg az 1000 férőhelyes központi imahelyet. Emellett egy kisebb, hétköznapi imahelyet is megvalósított, és a rabbi szobáján kívül esküvői helyszínt, közösségi tereket, könyvtárat, genizát, és egy kis múzeumot is tervezett.

Az épületet Il Kal Grandénak (szefárd nyelven: a Nagy Zsinagóga – a szerk.) nevezték el, és felavatására 1930-ban megjelentek a Jugoszláv Királyság kiválóságai élükön I. Sándor király és a kormány küldötteivel, civil és katonai elöljárókkal, a zsidó és nem zsidó vallási közösségek prominens alakjaival.

Az impozáns épület 1941. április 6-ig volt a Miljacka folyó éke. Ekkor szállták meg a tengelyhatalmak hadüzenet nélkül Jugoszláviát. Bosznia hamarosan a németekkel együttműködő horvát usztasa irányítás alá került, akik – miután a királyság megadta magát – megkezdték a szerbek, zsidók és romák gyűjtőtáborokba szállítását és tömeges meggyilkolását.

Az Il Kal Grande fosztogatását a megszállás másnapján kezdték el, és az épület nagy részét súlyosan megrongálták. Nemcsak a berendezést és a könyvtár értékes tartalmát semmisítették meg, de a kupola rézborítását is. Így hiába születtek később nagyszabású ideologikus tervek a megszállók részéről – például egy horvát nemzeti múzeum megalapítása -, az épület rossz állapota miatt ez nem valósulhatott meg. A háború alatt garázsként és raktárként tudták csak használni.

A 2. világháborút Bosznia-Hercegovina zsidóságának kevesebb, mint harmada élte túl. A drámaian megfogyatkozott zsidóság szefárd és askenázi tagjai a kommunista Jugoszláviában közösen kezdték használni az épen maradt askenázi zsinagógát. A romokban álló Il Kal Grande sorsa pedig kérdésessé vált. A közösség felújítani nem tudta, végül önkormányzati tulajdonba került. A város és a zsidó közösség vezetői közösen döntöttek a sorsáról. Hosszas vita indult, és több megoldás is felmerült, amíg egyetértésre jutottak.

Végül hosszas egyeztetés után megindult az építkezés, és 1965-ben az Ivan Štraus boszniai építész által átalakított épületben megnyílt a neves munkásmozgalmi forradalmárról elnevezett Đuro Đaković Munkások Egyeteme. Mivel az egykori impozáns dóm is elpusztult, a helyreállított és kiegészített épület szerényebb lezárást kapott. Az eredeti szakrális tér mozi- és előadóteremmé vált. Hogy emléket állítsanak az egykori zsinagógának, a fogadótérben felállították Zlatko Ugljen művét, egy hatalmas, menórát ábrázoló szobrot, amely mind a mai napig jelzi a látogatók számára az épület egykori funkcióját.

1966-ban nagy, nemzetközi figyelmet keltő eseménynek adott helyet az épület. Kis késéssel ekkor ünnepelték meg itt a szarajevói szefárd zsidó hitközség megalapításának 400. évfordulóját.

Hamarosan teljesült a helyi zsidóság elképzelése, és az egyetem megszűntével kulturális központtá alakult a hely, ami Bosznia-Hercegovina függetlenségének kikiáltása után 1992-ben a Boszniai Kulturális Központ nevet kapta. A jugoszláv háború hamarosan átterjedt Boszniára is, és megindult Szarajevó közel négy évig tartó ostroma. Az ostrom ideje alatt az egykori zsinagóga számos kulturális és közösségi eseménynek adott otthon, ami tartotta a lelket a városban ragadt vegyes lakosságban – muszlimokban, horvátokban, szerbekben, romákban, zsidókban egyaránt. Többek között itt rendezték meg – biztonsági okokból az alagsorban – a nagy nemzetközi figyelmet generáló Miss Ostromlott Szarajevó szépségversenyt.

A városban már 1993-ban tartottak egy tíznapos filmfesztivált, az 1. Szarajevói Filmfesztiválra jelenlegi formájában azonban csak két évvel később került sor. Bár még tartott az ostrom, a 17 országból érkező 35 filmnek közel 35000 látogatója volt. A filmfesztiválon időről időre zsidó témájú művek is megjelennek. Ilyen volt tavaly Sabina Vajrača boszniai-amerikai filmrendező Sevap/Mitzvah című rövidfilmje Zejnebáról, egy muszlim nőről, aki a német megszállás idején megmentette zsidó ismerősét, Rifkát. Idén pedig Sanela Prašović-Gadžo dokumentumfilmjét tekinthettük meg. Az I survived the Holocaust egy szarajevói lakos megrázó történetét mutatja be.