Töredékek a taliándörögdi zsidóság életéből

Szőke András számításai szerint  a sírkövek megközelítőleg 90%-a hiányzik. Ezek, feltételezések szerint a dörögdi házak falaiban nyertek új funkciót.

A Veszprém megyei Taliándörögd, vagy miként a helybeliek gyakorta nevezik, Dörögd napjainkban egy megközelítőleg 750 lelket számláló zsákfalu a “Művészetek völgyében”, a Balatontól légvonalban alig 10 kilométerre északi irányban. A Veszprém és Tapolca közötti főút kapolcsi elágazása vezet Dörögd felé – onnan tovább már nem lehet utazni, de egy keskeny szolgalmi úton a festői fekvésű Öcs felől is megközelíthető a község. Szőke András, Balázs Béla-díjas filmrendező, nagyon sokat tett a dörögdi zsidóság történetének feltárása érdekében. Ez a cikk a vele készült beszélgetés alapján íródott.

A Szentesen született Szőke András hosszabb budapesti tartózkodást követően költözött Taliándörögdre. Ez 1989-ben, a rendszerváltás időszakában történt. Ekkor vásárolta meg a község központjában a 18. században parasztbarokk stílusban épült, romos állapotú, egykor vendéglőként is funkcionáló emeletes házat, amelyet akkoriban az Egervölgye Termelőszövetkezet használt. Amint ez később kiderült, a Kossuth utca 48. szám alatti épület meghatározó szerepet játszott mind az egykori falubeli zsidóság életében, mind az ő érdeklődésének felkeltésében a település zsidó múltja iránt.

A ma szépen felújított épület igencsak másként festett a múlt század nyolcvanas éveinek végén. Semmiféle közmű nem volt bevezetve, a megelőző években birkapásztorok átmeneti szálláshelyeként, majd gabonatárolóként funkcionált. Mivel Szőkének az volt a célja, hogy az eredeti állapot szerint újítsa fel a házat, kénytelen volt megismerkedni annak történetével. Amint az az akkor még életben lévő idősek beszámolóiból, illetve a saját kutatásából kiderült, az épület 1926-tól 1980-ig zsidók tulajdonában volt. Az ingatlant az Egervölgye MgTSZ vásárolta meg.

*

Valamikor 1923 tájékán egy fiatal házaspár költözött Dörögre a szomszédos Kapolcsról. Márkusz (Márkus) Imre és Weisz Karolin kifejezetten azzal a céllal érkeztek a községbe, hogy ott kocsmát üzemeltessenek. Szándékos az üzemeltetés kifejezés használata, hiszen az épületben már korábban is működött kocsma. A ház 1926-ban került a Márkus család birtokába. Az évtizedekkel későbbi felújítás során több érdekes részlet is kiderült, nemcsak a családról, hanem a dörögdi zsidók életéről is. Az épületet úgy alakították ki, hogy a földszinten lévő kocsma elkülönüljön az ott élők életterétől. Az emeleti nagyszoba a különböző polgári ünnepek alkalmával táncteremként funkcionált, de a hétköznapokban imaszobaként is tudták használni. Ez a részlet igen fontos, hiszen Kapolccsal, vagy a szintén szomszédos Öccsel ellentétben, Dörögdön nem volt külön zsinagóga. Egy kóser mészárszéknek a maradványai is fellelhetőek az egyik helyiségben, hiszen a föld alól előkerült a sakter egyik kése, illetve bárdja. Ezeket az eszközöket Fekete László főkántor azonosította be. A ház utcafront felé néző falán jelenleg egy felirat olvasható: “Marton István korcsmája, bor, sör, pálinka korlátlan kimérése.” Ez a felirat véletlenül került elő, s Szőke szerint 1947 körül festették át. A kocsma pár évvel később, 1952-ben egy másik épületbe költözött. Ha alaposabban megnézzük ezt a kiírást, állítja Szőke, a dörögdi zsidók életének egy újabb töredékével találkozhatunk. Feltételezése szerint azért vannak olyan érdekesen megformázva a betűk – melyeknek nem egységes a betűtípusa – a ma olvasható feliratban, mert az eredeti szöveg a következő lehetett: “Markus Imre korcsmája és kóser hús kimérése.” Erre a következtetésre a saját maga által végzett felújítás során jutott a sérült betűfestést elemezvén.

A figyelmes olvasó észrevehette, hogy amíg a háború előtt Márkusz, addig a háború után Marton kocsmájaként hivatkoztak erre az épületre. A két név két különböző úrhoz tartozott, az összekötő kapcsot köztük pedig Márkus Ilonka jelentette. Ilonka Márkusz Imre és Weisz Karolin lánya volt (két testvérét pedig Magdának és Gabriellának hívták. Márkusz Imre 1942-ben elhunyt. A Márkusz családból nem mindenki élte túl a háborút, a lányuk, Gabriella, nem tért vissza Auschwitzból, őt 1947-ben nyilvánították halottnak. A család többi tagját Tapolcától északra, egy erdőben található gyűjtőtáborba vitték. Azt, hogy pontosan hogyan, nem lehet tudni, de onnan vissza tudtak térni a faluba. A család egyik része, Magda és férje, Deutsch Gábor Amerikába emigrált. Márkus Ilonka és Marton István pont a Holokauszt előtt, 1941-ben házasodott össze. A háború után a zsidó Ilonka és a keresztény István 1980-ig lakott az egykori kocsma épületében. Egy fiúgyermekük született, István. A ma már idős úr az egyetlen dörögdi zsidó származású lakos.

A zsidók Mária Terézia, illetve II. József uralkodása idejében költöztek a faluba. Ekkor érkeztek az első családok Kapolcsra, majd Dörögdre, Kővágóörs, illetve Köveskál irányából. Kifejezetten sok mesterember (bőrműves, asztalos, bádogos, szabó) volt a letelepedők között. Az ő szakmáiról egy mikrofilmgyűjtemény tanúskodik. Erről a gyűjtésről cikk vége felé írok részletesebben. A legtöbb zsidó vallású lakosa – 32 fő (az összlakosság 2,7%-a) – az 1880-as népszámlálás idején volt Taliándörögdnek. A második világháború idején – az 1941-es népszámlálás szerint – már csupán 7 zsidó vallású és 2 zsidó származású lakosa volt a községnek. Érdekes megjegyezni, hogy a néhány kilométerre fekvő Öcs falu zsidóságának eredettörténete minden bizonnyal különbözik. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy a két falu között egy méretes mocsár terült el, ezzel teljesen elkülönítve egymástól a két közösség mindennapjait.

Dörögd főutcáján, a Kossuth utcán végigsétálva több, tekintélyes méretű ház is feltűnik, amely korábban zsidók tulajdonában volt. Ezek közül minden bizonnyal a legismertebb a 19. század végén épült Lőke-kúria, illetve a vele szemben elhelyezkedő intézői ház. A kúriához annak idején bolgárkertészet is tartozott. Ennek az a különlegessége, hogy hatalmas a vízigénye, így erre a célra külön szivattyúkkal juttattak vizet az üvegháztól nem messze fekvő patakból. A Lőke-, eredeti nevén Lőwensohn-família taliándörögdi ága 1885-ben magyarosította a családnevét.

A kétfelé szakadt, Budáról származó család egyik része Tatán, a másik része Dörögdön telepedett le és ott is maradt egészen 1943-ig. A hatalmas L-alakú épület mellett a család tulajdonában állt egy magtár, továbbá egy istálló is, ahol szarvasmarhákat és birkákat tartottak. A Lőke-birtok intézője az utca másik oldalán lakott egy szintén impozáns méretű – jelenleg felújítás alatt álló – házban. A Lőke-család Taliándörögdön uradalmi gazdasági szeszgyárat is alapított, amelyben – elsősorban krumpliból – alkoholt állítottak elő. Mindezek mellett tejfeldolgozó üzemmel is rendelkeztek, amelyben vajat és sajtot készítettek. Az 1930. évi Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásár idején az édes tejszínből készített vajak kategóriájában a Lőke-tejüzem által készített vaj első helyezésben részesült.

Talán a legérdekesebb adat a család történetében az, hogy a család feje, a katolizált és 1917 óta vegyes házasságban élő Lőke Árpád 1939-ig a Római Katolikus Egyházközség elöljárója volt Taliándörögdön. A Lőke-család tagjai a szeszgyár csődbemenetele után, 1943-ban költöztek el a faluból, s Keszthelyen kezdtek új életet. Ennek ellenére Szőke András arról számolt be, hogy a községben még jóval a háború után is nagy szeretettel beszéltek a családról. Néhány korabeli fénykép szerencsére fennmaradt a taliándörögdön élt Lőkéékrőll, illetve a szebb napokat is látott Lőke-kúriáról.

Ahogy a cikk címe is sugallja, igen töredékes adatokkal rendelkezünk a taliándörögdi zsidók történetéről. Nincs ez másképp az izraelita temetővel sem. Szőke András számításai szerint  a sírkövek megközelítőleg 90%-a hiányzik. Ezek, feltételezések szerint a dörögdi házak falaiban nyertek új funkciót. A sírkövek hiánya természetesen azt is jelenti, hogy nehéz beazonosítani, hogy mekkora is lehetett a temető, illetve azt, hogy kik nyugszanak benne. Ez utóbbi adat feltárásában egy, az 1960-as évek végén, az USA-ban működő mormon közösség által összeállított mikrofilm archívum segített Szőke Andrásnak. Ez a hatalmas adatbank születési és esketési anyakönyveket, valamint temetési jegyzékeket foglal magába. Ennek a dokumentációnak az alapján készítették el a temető felújításakor azt a fémből készült fűzfát, amelynek a leveleire vésték fel azoknak az egykor a faluban élt zsidóknak a nevét, akiknek sikerült beazonosítani.
(A leveleken szereplő személyek: Markovits Salamon, Steiner Fáni, Weisz Simon, Weisz Lóni – Salamon Markovitsné Weisz Mathild, Hoffmann Berta, Hamburger Ignác, Hamburger Lajos, Steiner Fülöp, Steiner Izráel, Steiner Berta, Hiller Ignác, Kohn Ignác).

Napjainkban Szőke András, az egykori zsidó temető, a fém-fűzfa, valamint néhány épület őrzi a taliándörögdi zsidóság emlékét.