Horthyné zsidó felmenői – fake news az 1930-as évekből

Írta: Lázár György - Rovat: antiszemitizmus, Történelem

Majd egy évszázada kering a legenda, hogy Horthy Miklós felesége zsidó származású lett volna. A szóbeszédnek – amely az 1930-as években, elsősorban a magyar szélsőjobboldal köreiben volt népszerű – semmilyen bizonyítható alapja nincs, ennek ellenére az amerikai sajtó egy része is átvette.

Purgly Magdolna fiatalkori képe

A sztori – vagy, ahogy ma mondanánk: a „fake news” – szép karriert futott be az amerikai médiában. A Horthy család állítólagos zsidó rokoni kapcsolatait a múlt században széltében-hosszában tárgyalta az amerikai sajtó. Például a New York Daily News 1942. november 22-én ifj. Horthy Miklós 1936-os szerelmi afférjáról cikkezett. Eszerint az ifjú Horthy állítólag Mussolini lányával, a férjezett Edda Ciano-val szűrte össze a levet. Megemlítik hogy az ifjú Horthy liberális nézeteket vall és üknagyanyja zsidó lány volt, a Wodianer család tagja. Az amerikai közvélemény, sőt, talán az amerikai politikusok egy része is hitelt adott ezeknek a cikkeknek és az akkor már működő Jewish Telegraphic Agency is tényként jelentette a hírt.

A JTA jelentése

A kormányzó soha nem beszélt nyilvánosan a feleségét ért „zsidóvádakról”, de taktikusan nem is cáfolta azokat. Sőt, a második világháború után Amerikába került magyar horthysták igyekeztek azt a látszatot kelteni, hogy Horthynak felesége révén kíváló kapcsolatai voltak a „magyar zsidósággal”. Ezzel a legendával próbálták ellensúlyozni azokat a követeléseket, hogy a volt kormányzót háborús bűnösként állítsák bíróság elé.

1940. december 7-én a New York Daily News egy szenzációsnak szánt fotót közölt. Az 1938-ban készült felvételen Hitler és Horthy (a lap szerint „részben zsidó”) felesége karöltve vonul el az őket karlendítéssel köszöntő náci vezérkar előtt. A képaláírás szerint a fotó terjesztését a náci Németország hírügynöksége betiltotta és azt Magyarországon sem terjeszthették. A lap a fotó állítólagos betiltására nem adott magyarázatot.

Hitler valósággal udvarolt Horthy feleségének a Kormányzó 1938-as németországi látogatása során. Hatalmas virágcsokrot küldött neki, ajándékokkal halmozta el és meghajolva csókolt kezet miután Horthyné Kielben felavatta a Prinz Eugen csatahajót, a német flotta büszkeségét. A németül remekül beszélő Horthyné jó benyomást tett Hitlerre.

A náci sajtó és vezetés betegesen kutatta a politikusok és családjaik pedigréjét és gyakran vádoltak meg nekik nem tetsző politikusokat zsidó származással. Roosevelt amerikai elnök volt talán a leghíresebb, őt Jewsvelt-nek „becézték”. Arra viszont nincs forrásunk, hogy a nácik Horthyné “fajtisztaságát” valaha is hivatalosan megkérdőjelezték volna.

Náci karikatúra Rooseveltről

Jószáshelyi Purgly Magdolna Vilma Benedikta 1881-ben született az Arad közeli Sofronyán (ma Románia) tehetős nemesi családban. A katolikus lány 1901-ben, húszévesen megy hozzá a 13 évvel idősebb református tengerésztiszt Horthyhoz, aki nagyon meg akart nősülni és a Purgly lányban dúsgazdag, remekül táncoló, igencsak értelmes jövendőbelit talált.

Horthyné általában a háttérben maradt, de személye az 1930-as években, a nyilasok megjelenésével fókuszba került. Karsai László történész, a korszak talán legkiválóbb ismerője megjegyzi, hogy a nyilas sajtóorgánumok a kormányzó körét nap mint nap lezsidóbérencezték és röplapjaikon üzenték Horthy feleségének, hogy “Rebecca, ki a várból!”

Egyes amerikai újságok pedig arról cikkeztek, hogy Horthyné rokona Wodianer Andor lisszaboni magyar nagykövetnek, aki részben zsidó származású volt. (Pittsburgh Sun-Telegraph, 1944. november 6.)

A Wodianer familia, az egykori zsidó kereskedőcsalád már a XIX. században kikeresztelkedett. 1844-ben nemességet kaptak a bécsi udvartól és jelentős szerepet játszottak a Monarchia politikai életben, a bankrendszer és a dunai gőzhajózás kialakításában.

A Horthyné zsidó származásáról szóló legenda egyik legelszántabb terjesztője Horthy volt miniszterelnöke, a később háborús bűnösként kivégzett, egy dédapja révén maga is zsidó származású Imrédy Béla volt. Horthy és Imrédy között állítólag személyes konfrontáció is volt Horthyné állítólagos származása miatt, erről részletesen írt Himler Márton Így néztek ki a magyar nemzet sírásói c. 1958-ban New York-ban kiadott a magyar háborús bűnösöket könyvében. (Himler könyvét illene újra kiadni, az a kor egyik legfontosabb és hiteles dokumentuma.)

Imrédy kihallgatása; részlet Himler Márton könyvéből

A történet megjelenik Marschalkó Lajos szélsőjobboldali propagandista nyugaton kiadott írásaiban, de zsidó visszaemlékezésekben is olvasható. A szegedi zsidó templom udvarán a vészkorszak idején hangzott el, hogy nem kell félni a zsidóknak, nem lesz semmi bajuk, hiszen Horthyné is zsidó származású. (Centropa, Fischer Tivadar visszaemlékezései)

Az immár egy évszázados legenda igazságát manapság  könnyen el lehetne dönteni. Horthyné leszármazottai egy genetikai vizsgálattal megtudhatják hogy van-e askenázi zsidó génjük. Szinte bizonyos hogy Horthynénak nem voltak zsidó felmenői, de ha véletlenül a legenda beigazolódna, az akár befolyásolhatja az újkori magyar történetírást is.

 

Címkék:fake news, Horthy felesége, legenda, Purgly Magdolna, zsidó származás

[popup][/popup]