Hazádnak rendületlenűl…

Nem jól kezdődött az 1848-49-es forradalom és szabadságharc a magyar zsidóság számára, pedig ők voltak az első és egyetlen magyarországi kisebbségi népcsoport, mely szervezetten kiállt a nemzet szabadságharca mellett.

A honi izraeliták belügyeit kezelő országos választmány elnöke, Kunewalder Jónás, két nappal a forradalom kitörése után, 1848. március 17-én átiratot intézett az ország zsidó hitközségeihez: „Nagy esemény ment végbe törvényes és békés úton. Mindenki egy gondolattól van áthatva: szabadság és egység által erős haza, törvény előtti egyenlőség minden lakósra nézve; fenntartása a személy és vagyon bátorlétének. Kötelesség ezen nemzeti mozgalomhoz tiszta szívvel csatlakozni, hogy mindnyájan, mint a közös édes haza egyénei békés renddel és szerény mérséklettel olvadjanak egybe az összes népességbe.”

És újabb két napon belül, március 19-én este Pozsonyban – miután elterjedt a hír, hogy az országgyűlés a zsidóknak kedvező határozatra készül – antiszemita zavargások törtek ki. A kétnapos fosztogatás és erőszak után a spontán népgyűlés úgy döntött, hogy „a városban lakó izraeliták kiűzessenek”.

Bár az értelmiségi és politikai elit (Kossuth Lajos, Jókai Mór, Bajza József, Vörösmarty Mihály) nyíltan elítélte a pogromokat, az antiszemita erőszak március végére az ország több városára is átterjedt.
A helyi zsidókat Pécsett, majd néhány nap múlva Esztergomban is határozatban szólították fel, hogy költözzenek el. A soproni zsidó közösség 72 órát kapott a távozásra. A székesfehérvári népgyűlésen ezrek követelték, hogy „a zsidók a városból kimenjenek”.
A kassai polgárok még radikálisabbak voltak. Azt akarták, hogy amennyiben a zsidók nem oszlatják el a vallásuk „titkaival” kapcsolatos keresztény aggodalmakat, valamennyi városból, sőt, az ország egész területéről űzzék ki őket.
Április 4-én, Szombathelyen megtámadták és kifosztották a zsidó üzleteket, lakásokat. A zsinagógát feldúlták, a tóratekercseket széttépték, sokakat összevertek. Másnap a népgyűlés kiűzte a zsidókat.
Antiszemita zavargások törtek ki Keszthelyen és Körmenden, Rábahídvégen, Szegeden, Vágújhelyen. Április 19-én a pesti Múzeum téren a szónokok nem a szabadságról, hanem a betelepült zsidók elkergetéséről beszéltek és hamarosan zavargások törtek ki.

Az 1848. március 15-i forradalmat követő másfél hónapban több mint harminc városban törtek ki kisebb-nagyobb antiszemita zavargások Győrtől Balassagyarmatig, Veszprémtől Egerig, Nagykanizsától Budáig. A zsidók hiába jelentkeztek önként a megalakuló Nemzetőrségekbe, sehol nem fogadták be őket. Az erőszakot aztán sikerült megfékezni, de ilyen körülmények között nem csoda, hogy az üldözött zsidóság már májusban Kivándorlási Egyletet alakított Pesten, és kiáltványban népszerűsítették a tömeges amerikai emigráció gondolatát.

Mindezen üldöztetése ellenére a magyar zsidók tömegesen, rendületlenül kiálltak a szabadságharc ügye mellett. Méltán írta ezt az előszót később Jókai Mór Bernstein Béla: ”Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók” című könyvéhez:

„Magyarországon a Mózes hitvallás népe, a héber faj mindenkor legbuzgóbb híve volt és maradt a magyar állameszmének, a szabadságnak. A legnagyobb megpróbáltatás korszakában a 48/9-iki szabadságharcz alatt bizonyította ezt be legigazabban. A midőn a hazának minden másajkú népfajai, a melyekkel a magyar szabadságát megosztotta, a melynek fiait a jobbágyságból felszabadította, földeiken úrrá tette, — fegyverrel támadtak ellene, — ugyanakkor a héber faj vérét, vagyonát és szellemét hozta áldozatul a magyar nemzet, az alkotmányos szabadság megvédelmezésére: — az a héber faj, melyet egyedül felejtett ki a törvényhozás az alkotmány sánczaiból, az a zsidó nép, mely egyedül nem kapott polgárjogot, egyenlőséget e haza milliói között. Mégis szerette a hazáját…
Budapesten, 1898 augusztus 21-ikén Dr. Jókai Mór.”

A Batthyány-kormány1848. április 26-án határozott egy tízezer főből álló mozgó nemzetőrség kiállításáról. Ez tíz honvédzászlóaljat tett ki. Bernstein Béla töredékes adatai szerint a 7. zászlóalj 213 Zala megyei önkéntese között 23 zsidó fiatalemberrel találkozunk. Klapka György egyik levele szerint a 6. veszprémi zászlóaljban 12% volt a zsidók aránya. Hasonló volt az arányuk a 3. szegedi és 9. kassai zászlóaljakban, a különböző önkéntes csapatokban, továbbá az 1848. augusztus végétől szervezett önkéntes mozgó nemzetőrségben, szabadcsapatokban, valamint a német és a lengyel légiókban is. (Szabolcsi önkéntes mozgó nemzetőr zászlóalj, Zrínyi-szabadcsapat, külországi légiók.)

Az 1848 szeptemberétől sorozás útján felállított újabb honvédzászlóaljakba is a zsidók tényleges számukat meghaladó arányban kerülhettek be. A honvédsereg legnagyobb létszáma kb. 200 ezer fő lehetett. Bernstein Béla számításai szerint a honvédseregben mintegy 20 ezer zsidó honvéd harcolt. Ez a szám túlzottan magasnak tűnik, hiszen ez a magyarországi összes zsidó lakosság 8–10%-át jelentené. Más források 10 ezer zsidó honvédet említenek. Ez az alacsonyabb becslés a mintegy 350 ezer fős zsidó lakosság 2,86%-a lenne, ami még mindig messze több mint a magyar lakosság honvédő részvételi aránya, amely nem érte el a 1,5%-ot.

A zsidóság más tekintetben is alaposan kivette részét a forradalom és szabadságharcból. Rengeteg önkéntes adománnyal segítette a magyar pénzügyi önállóság és a hadseregszervezés ügyét. Ők intézték a huszár ezredek és a tüzérség lószükségletének biztosítását, a hadsereg élelmezéséhez szükséges gabona felvásárlását, a nyersanyagok beszerzését. Zsidó bankárok és kereskedők bonyolították le a külföldi fegyvervásárlásokat, pénzügyeket. A Wodianerek révén vált lehetővé több tízezer modern külföldi fegyver beszerzése is 1848 nyarán és kora őszén.

Az első adakozók közölt jelenik meg a pesti zsidó hitközség 50.000 forinttal, továbbá tagjai között külön gyűjtést rendez és még vagy 40.000 forintot szolgáltat be. A gyűjtés kezdetén leszedi templomában a tóra ékszereit és 856 ezüstjét felajánlja a hazának. Hozzájuk sorakoznak tehetségük szerint a budai és ó-budai hitközségek, valamint a vidékiek. A hitközségek rabbijai nemcsak szóval, de tettel is buzdítják híveiket. Singer Péter, várpalotai rabbi ezüst serlegét, Perls Mayer, bonyhádi rabbi szent edényeit, Kohn Schwerin Götz, bajai rabbi ékszereket és ezüstöt, Becher Gábor Álayer kötcsei rabbi helyettes cink szédertálját adja oda a szent célra. Eötvös Károly írja meg Utazás a Balaton körül művében, hogy miként szerezte meg Brachfeld Arnold lókereskedő a Mészáros hadügyminiszter által kívánt 900 huszárlovat 8 nap helyett 4 nap alatt. A zsidók megfizethetetlen szolgálatot tettek a magyar hadseregnek szállitván számára mindent, amire szüksége volt. Goldberger Sámuel az óbudai kékfestőműhelyt világmárkává fejlesztő és a családi dinasztia alapítója elkötelezett híve volt a forradalomnak. Kulcsszerepük volt a honvédség egyenruhákkal való ellátásában továbbá jelentős pénzösszegekkel is támogatták a szabadságharcot.

Jól tudta mindezt az osztrák vezérkar. Windischgrätz azért jelenti ki 1849. február-i proklamációjában, hogy miután tudja, hogy főleg a zsidók a »rebellisek« szállítói, minden zsidót, kit ilyen vétségen rajta kapnak, hadi törvényszék elé állíttat, a hitközség pedig, melyhez az illető tartozik, 20.000 Ft. sarcot fizet.

A vidéki hitközségek nemcsak pénzzel, értéktárgyaik felajánlásával segítettek, hanem több helyütt a zsinagógák a toborzások helyszínei is voltak. A szabadságharc bukása után Haynau különösen a vidéki zsidó közösségeket (pl. Arad, Pest, Óbuda, Kecskemét) sújtotta hatalmas, kollektív büntetőadóval, éppen a forradalom melletti elkötelezett kiállásuk miatt.1849 őszén a császári kormányzat véglegesítette a magyarországi zsidóság forradalom alatti “gyalázatos és törvényellenes” magaviselete miatt kirótt kollektív pénzbüntetést, amely 2.300.000 Ft-ra rúgott. A hadisarcot felosztották a hitközségek között, a pécsi zsidókra például 5.000 Ft jutott.

A hadseregben több zsidó fő- és törzstiszt szolgált. Frank József a Görgey seregében szolgáló német légió parancsnoka volt. Csemegi Károly, a későbbi neves büntetőjogász egy szabadcsapatot vezetett a Délvidéken. Görgey táborkari irodáján szolgált Bloch (később Ballagi) Mór, a későbbi szótáríró. Arányi (Goldstein) Márk 1849. február 24-én egyike volt azoknak, akik Cibakházánál kiszabadították a fogságból Leiningen-Westerburg Károlyt. A szintén a tiszti állományhoz sorolt zsidó orvosok komoly szerepet játszottak a honvédsereg egészségügyi ellátásában, így Kornfeld (Korányi Frigyes) aki honvédzászlóalj-főorvosi rangot ért el. Einhorn Ignác (Horn Ede) személyében tábori rabbi kinevezésére is sor került 1849 nyarán.

Szemelvények néhány vidéki város zsidóságának részvételéről a szabadságharcban:

Kecskemét és Nagykőrös: Amikor Kossuth toborzóútján e városokban járt, a zsidó hitközségek azonnal felajánlották a zsinagógák ezüsttárgyait a hadi kiadások fedezésére.

Szombathely: Zsidó lakosainak számarányát tekintve összesen 3 nemzetőrt kellett volna kiállítania a honvédő harcokhoz ezzel szemben 27 izraelita nemzetőr vonult be harcolni a magyar szabadságért. A szombathelyi hitközség (és például a győri) ideiglenes hadikórházat rendezett be továbbá vállalta a sebesült honvédek rituális és általános étkeztetését. Az izraelita nemzetőrök búcsúztatásakor Königsberg Lajos rabbi emelkedett szólásra: „Magyarország a mi édesanyánk, mely szült és nagyra növelt bennünket, és habár nem ismernek el honpolgárnak, ha sok helyütt kegyetlenül üldöznek is, ha a mi templomunkat és szent tóratekercseinket gyalázatos módon megszentségtelenítették és megrongálták, nem szabad szívünkben a gyűlöletnek és bosszúnak teret engedni. Sőt, imádkoznunk kell jóságos Atyánkhoz, hogy ezt a gaztettet ne torolja meg és ellenségeinknek bocsásson meg.”

Bonyhád: A bonyhádi Perczel Mór által szervezett seregnek számos bonyhádi zsidó katonája volt. „Bonyhád alig 300 családból álló zsidó községe 36 újoncot adott.”

Paks: A paksi zsidó kereskedők a dunai szállítási útvonalak biztosításával és a sereg ellátásával járultak hozzá a harchoz.

Arad és Temesvár: A szabadságharc végóráiban a zsidó katonák kitüntették magukat a várak védelmében. Aradon, a város első ostrománál, 1848. októberben Schwarcz Ignácz zsidó tímár vezényelt a császáriak ellen.

Miskolc és Sátoraljaújhely: Zemplén és Borsod vármegye zsidósága kulcsfontosságú volt a felső-magyarországi hadjáratok logisztikai támogatásában. Sátoraljaújhelyen a hitközség tagjai aktívan részt vettek a nemzetőrség megszervezésében. Mintegy 100 zsidó nemzetőr lett besorozva. Miskolc helyi zsidósága jelentős összegekkel támogatta a nemzetőrség felszerelését.

Szeged: A szabadságharc egyik legfontosabb bázisa volt. A helyi zsidó közösség élelemmel, ruházattal és lőszer alapanyaggal látta el a honvédséget.

Pápa: A város zsidó közössége nem csak katonákat adott, hanem a zsidó takácsok és szabók készítették a honvédegyenruhák jelentős részét. .Bevonult a hazát védeni az akkori pápai rabbi Lőw Lipót is, ki a sellyei laborban tüzelte híveit a haza bátor védelmében és vele volt a pápai zsidó iskola három tanítója is. Lőw Lipót a szabadságharc egyik legfontosabb szellemi vezéralakjaként és tábori lelkészként is tevékenykedett. A pápai zsidók 156 ezüstforintot ajándékoztak a nemzetőrség kasszájába. Míg a város keresztény lakosságának kb. 6%-át sorozták be a nemzetőrségbe, addig ez az arány a zsidók esetében éppen a duplája, 12% volt.

Debrecen: 1848-ban hivatalos összeírás szerint 23 zsidó család lakott a városban 118 lélekszámmal. Ez év novemberében a városi tanács kimondotta, hogy a «zsidók képességük és érdemességük szerint felvehetők a nemzetőrök közé». Számos debreceni zsidó férfi vonult be Klapka György nemzetőrcsapatába. A Bihar vármegyei honvédegyletből Grosz-Csatáry Lajosról Jókai Mór ezt írta: »Bem-et, erdélyi hadjárata alatt, mint hadsegéde, egy orozva történt támadás alkalmával, személyes vitézséggel megmentette. Herculesi erejű!«

Pécs: A pécsi zsidóság az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején aktívan támogatta a magyar ügyet, annak ellenére, hogy polgári egyenjogúsításuk (emancipációjuk) ekkor még nem valósult meg teljesen. Részt vettek a fegyveres harcokban, anyagi áldozatokat vállaltak, és felszerelések (például ruházat, élelem) biztosításával segítette a honvédséget, valamint a helyi nemzetőrségbe is beléptek.

Bácsalmás: A zsidó közösség jelentős anyagi áldozatot vállalt a hadicélok javára.

Nagyvárad: A város zsidósága az elsők között üdvözölte a forradalmat, és a helyi hitközség tekintélyes összeget gyűjtött össze a honvédelmi alap számára.

 A tiszafüredi “zsidó század”: Bár nem alkottak teljesen különálló egységet, bizonyos toborzóközpontokban, mint Tiszafüreden vagy a Jászságban, olyan magas volt a zsidó önkéntesek aránya, hogy egyes szakaszok szinte tisztán belőlük álltak.

A vidéki zsidóság szerepvállalásának súlyát jelzi, hogy a szabadságharc bukása után a Haynau-féle hadisarc jelentős részét éppen ezen vidéki közösségeknek kellett kifizetniük büntetésül a “lázadók” támogatásáért.

A szabadságharc zsidó támogatóinak lélekemelő példai között is kiválik Springer Izsák, székely-udvarhelyi hitsorsos, kinek hét fia harcolt a magyar szabadságért. Utasi-Strasser Vilmos a nemzeti felhívás után néhány napra életével együtt 10.000 Forintnyi vagyonát is felajánlotta a haza oltárára. Langsfeld Fülöp a pesti zsidó nők között három hét leforgása alatt tekintélyes fehérruha, ágynemű és tépet gyűjtést szállít be a katonai kórházba. Pollákné, Spitzerné , Kunewalder Józsefné, Weisz Józsefné és más zsidó asszonyokról írta a Pesti Hírlap 1849. május végén: „Pestnek ostromállapotában a magyar hadseregbeli sebesült harczfiak számára lassanként gyüjtögetett fehérruhanemü és tépet-készleteiket oly mennyiségben küldték, hogy a helybeli kórházak szükségletén kívül a komáromi várban fekvő sebesültek számára is szép mennyiséget lehetett már ebből elküldeni.” Ahol pedig tábori kórház volt, ott nem hiányoztak a zsidó orvosok sem, Debrecenben, Nagykárolyban, Naszódon, Besztercén, Miskolcon és másutt.

Foglakozásuk szerint zsidó szerkesztők, hírlapírók is harcoltak a magyar függetlenség és szabadság mellett. Többek között Mauksch Benedek a »Pesther Zeitung« szerkesztője és Einhorn Ignácz a »Der ungarische Israelit« szerkesztője. Klein Ármin, ki a »Der Ungar« című napilapot 1842-ben alapította és 1848. közepéig szerkesztette, valamint dr. Vasfi-Eisler Mór, az »Opposition« szerkesztője. Dr. Zerffy-Hirsch Gusztáv 1848 elejéig »Die Morgenröthe« szépirodalmi lapot szerkesztette, majd a »Reform«, később »Der Ungar« szerkesztője lett. Mindezek többnyire ugyan német nyelven, de igaz magyar érzéssel szolgálták a haza ügyét.

A magyar zsidóság honvédő helytállásáról így írt Klapka György ’48-as honvédtábornok: »Mindjárt a hadjárat kezdetén vitézül és kitüntetéssel harczoltak és később is, egészen a háboru szerencsétlen kimeneteléig és a világosi katasztrófáig. Sokan közülök elestek a külömböző csatatereken, nagy részük tisztekké lépett elő, kik közül sokan még ma is élnek. Többeken a zsidó tisztek közül a csatatéren bebizonyitott vitézségükért a katonai érdemrenddel lettek kitüntetve.«

Görgey Artúr honvédtábornok, hadügyminiszter, több alkalommal az 1848–49-es honvédsereg fővezére írta: »Nem emlékszem, hogy védelmi harczunk egész tartama alatt – valaha – akár hivatalos jelentési, akár privát tudósitást vettem volna olyat, mely szerint bármely fegyvernemű csapathoz tartozott zsidó honvéd közlegények, al- vagy főtisztek kisebb mértékben feleltek volna meg honvédi kötelességeiknek, mint akármely más vallású bajtársaik«…. Sőt ellenkezőleg a zsidó honvédek fegyelmezettségben, személyes bátorság és szívós kitartásban – tehát minden katonai erényben – derekasan versenyeztek többi bajtársaikkal…”

Nem véletlen hát, hogy a szabadságharc leverése után Haynau és a katonai parancsnokság folyton azt hangoztatta, hogy a magyar zsidók büntetést érdemelnek, mert »a Magyarországon levő izraeliták legnagyobb része érzelmeik és gonosz cselekvésmódjuk által előmozdították az ottani forradalmat, mely az ő közreműködésük nélkül soha sem nyerhetett volna oly terjedelmet«.

Szegeden, a nemzetgyűlés utolsó ülésén, 1849. július 28-án e szavak kíséretében terjesztette be Szemere Bertalan belügyminiszter törvényjavaslatát a zsidók egyenjogúsításáról. „Én Magyarországot most úgy képzelem, hogy ennek különböző népei össze vagynak gyűlve egy lakomázó nagy asztal körül. Az asztalra el van rakva a népek vagyona, élete, békéje, szabadsága, becsülete, dicsősége, szerencséje, reménye a jövendőnek, áldás a maradóknak. Magyarország minden népei az asztal körül vannak és védelmezik az utolsó csepp vérig, a halálig. Oldalt áll azonban egy néposztály, mely szintén védelmére kelt a kincsekkel megtelt asztalnak, pedig az ő szabadsága nincs az asztalon, az ő jogai azon jogok között, melyeknek megvédésében részt vett, ezen asztalon nincsenek biztosítva, tehát úgy látszik idegen jogot, becsületet, szabadságot védelmez, ontván azonban vérét a többivel egyenlőn. Ezen néposztály a zsidó néposztály. Uraim, ha a zsidó nép szintén ott van a csatatéren, és vérét ontja egy oly hazáért, melynek ő még nem kijelentett polgára, ha ő vagyonát, életét örömest feláldozza azon szabadságért, melyet csak reményt azon jogokért, melyeket még nem bír, mit bírnak a többiek, kik vele harcolnak, az igazság kívánja, hogy míg egyrészről az ellenség még nagyobb számokkal, terhekkel tetézi, mint a többi népeket, eljött az idő, hogy a nemzetgyűlés azon szent elvi kijelentését tovább ne halassza, miszerint a zsidók is a hazának polgárai, jogban, kötelességben a többiekkel egyenlők.”

 

Források:

Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont: Antiszemita erőszakhullámok Magyarországon 1848−1948,

Hermann Róbert A magyar zsidóság szerepe a honvédelemben 1848/49-ben. Veszprém megyei múzeumok közleményei 18.1986.

Bernstein Béla: „Az 1848-49-iki magyar szabadságharcz és a zsidók”

Kunewalder Jónás : nyilatkozat

Helytörténeti gyűjtemények.