Anna Rosenberg (Léderer Anna) – az USA magyar-zsidó származású hadügyminiszter-helyettese

Idén jelent meg Christopher C. Gorham nagysikerű könyve, The Confidante (A bizalmas) címmel Anna Rosenbergről, akinek a tevékenységét tüzetesebben csak az utóbbi időben kezdték kutatni. Minden jel arra mutat, hogy bizalmas tanácsaival jelentősen befolyásolta az USA második világháborús döntéseit és a Demokrata Párt politikáját.

Rosenberg ugyan sokat szerepelt az amerikai médiában, még azt is megírták, hogy első férjét otthagyta, és 60 éves korában Mexikóban, távollétében, vált el tőle. De azt soha nem részletezték hogy Rosenberg pontosan milyen bizalmas politikai megbízásokat hajtott végre.

1950-ben nevezték ki helyettes hadügyminiszterré, ami óriási feltűnést keltett, egyebek közt azért, mert az alacsony, filigrán hölgy csupán középiskolai végzettséggel rendelkezett. A lapok részletesen ismertették a tehetséges asszony karrierjét.

Ma Magyarországon szinte teljesen ismeretlen a neve, pedig nemcsak az Egyesült Államok egyik befolyásos női politikusa volt, de egykoron Magyarországon is ismert volt családja, édesanyja és testvére is.

Léderer Anna néven, Budapesten született 1899-ben. Tízéves volt, amikor – még az első világháború előtt – édesapja, Léderer Gyula elhatározza, hogy családjával kivándorol New Yorkba. Anna ott nőtt fel, és húszévesen férjhez ment az ugyancsak magyar származású Mike Rosenberghez. A házasság nem volt sikeres, jóval később elváltak.

Hamar bekapcsolódott a New York-i városi politikába. Eközben a Léderer család szoros kapcsolatokat ápolt Horthy amerikai diplomatáival is, mivel édesanyja, Charlotte Lederer (született Bácskai Sarolta), egy könyvet jelentetett meg Budapesten “Made in Hungary” címmel, amiben Amerikában jórészt ismeretlen Hungarikumokat “reklámozott”.

Anna testvére, Claire Lederer-Lang akkoriban a Franklin Simons divatcég reklámvezetője volt és elhatározta, hogy magyaros motivumokkal díszitett ruhákat, kellékeket fog forgalmazni. Az ötlet és a könyv felkeltette az akkori washingtoni nagykövet, Pelényi János érdeklődését is. Pelényi amerikai felesége segített összegyűjteni népművészeti tárgyakat, amelyeket dekorációként használtak, sőt, a követség még egy partit is szervezett. A meghívott sajtó előtt ismertették az új „magyaros” divatot.

Néhány évvel később, 1941-ben, Pelényi nagykövet menedékjogot kért az USA-ban és a Horthy-ellenes mozgalom egyik szószólója lett. A teljes magyar nagykövetség „szétszéledt”.

Anna eközben sikeresen „bedolgozta” magát a Demokrata Pártba. Aktivistaként már 1931-ben az elnökségre pályázó Franklin Delano Roosevelt New York-i kormányzó bizalmas tanácsadója volt. La Guardia New York-i polgármester szerint ő volt a pártban „a legerősebb férfiak egyike”.

A második világháború alatt 1942-től 1945-ig a ’War Manpower Commission” igazgatónője. A szervezetnek jelentős befolyása volt a kulcsfontosságú erőforrások szétosztásában. Roosevelt 1944-ben Európába küldte, állítólag azzal a céllal, hogy segítse a leszerelő katonák zökkenőmentes visszaállitását a polgári életbe.

1950-ben Truman elnök jelölte a helyettes védelmi miniszter tisztségére. Ekkor azzal támadták, hogy “kommunista kapcsolatai” is vannak. Szégyenletes és hosszadalmas vizsgálatok után a vádakat alaptalannak találták és megkapta a kinevezést. Később Kennedy és Johnson elnökök is nagyra tartották, többször kikérték tanácsát.

Magánélete is a címlapokra került. Miután elvált, 60 évesen férjhez ment a 71 éves Paul Hoffmanhoz, a Marshall terv egyik ügyvezető igazgatójához. Az esküvő társasági esemény volt, egy Unitárius Templomban került rá sor. Feljegyezték hogy a mindig csinos Rosenberg esküvői ruháját neves ruhatervező készítette és a díszvendég Bernard Baruch, a befolyásos zsidó milliárdos és politikus volt.

Rosenberg befolyása a Demokrata Párton belül szinte páratlan volt, mindent el tudott intézni. Személyes kapcsolata a Roosevelt családdal olyan közeli volt, hogy néha még főzött is az elnöknek és élethordóban vitte neki az ebédet. Roosevelt halála után szoros, bizalmas kapcsolatokat ápolt annak özvegyével, Eleanorral is.

Igazi pártkatona volt, akiben az elnökök és párttársai teljesen megbíztak. Gyakran titkos missziókra is felkérték. Talán legjelentősebb politikai lépése az un. GI Bill jóváhagyatása volt. Ez a törvény lehetővé tette a második világháború után leszerelt katonák tízezreinek egyetemi tanulmányok folytatását.

Miután nyugdíjba vonult, arra kérték hogy írja meg a memoárját. Erre nem volt hajlandó, mert úgy vélte, hogy pályafutása során annyi bizalmas feladattal bízták meg az elnökök, hogy így tulajdonképpen semmiről nem írhat. A diszkréciót évtizedekkel később is komolyan vette és egy sort sem publikált politikai pályafutásáról.

1983-ban New York-ban hunyt el.