Ma van az első nap, amelyet külön kell töltenem a páromtól, Matantól – aki ügyeletes gyermekorvos -, amióta elindult ez az őrület, és egy szemhunyást sem aludtam egész éjszaka. Végül felkeltem hajnalban, és úgy döntöttem, összeszedem egy kicsit a gondolataimat. Kávézom. Hallgatom a rádiót. Szól a zene. Egy pillanatra megszakad. “Vörös riadó Ashkelonban. Vörös riadó Ashkelonban.” Majd ismét felcsendül a dal. Nem figyelek rá, hogy helyesen írjak, nem rendszerezem a gondolataimat, nem cikket, vagy esszét írok, csak írok, írok, írok, mert írnom kell.