Megjelent a Szombat januári száma
Szélsőjobb revival – Novák Attila írása
A régi magyar jobboldal romjain megszülető új jobboldal – 2002-től kezdve fokozatosan ölelte magához a különféle szélsőjobboldali csoportosulásokat, kanalizálta a radikális nézeteket. Ám nem számolt azzal, hogy felnő egy olyan új generáció, amely éppen az általuk inspirált szellemben nem csak kommunistázni, de kommunistátlanítani is szeretne, utálja a parlamenti fecsegést, s egyfajta „második őrségváltást” akar végrehajtani azok ellen, akiket a kommunista establishement részének tart.
Seres László: A szabadság stratégiája
Normális esetben egy amerikai közbülső kongresszusi választáson elért demokrata győzelem pár nap alatt végigfutna a világmédián, a balos véleményformálók örülnének, a konzervatívok a szocializmus eljöveteléről bloggolnának, mindenki elemezgetné, hogy akkor most az elnök mit tehet és mit nem, aztán az ügy szépen lekerülne napirendről. Normális esetben a gazdaságpolitikáról, Kyotóról, az abortuszról, a klónozásról és az őssejtkutatás amerikai perspektíváiról lenne szó. Normális esetben – ha nem folyna éppen a IV. világháború. De folyik.
Neve, ha van csak áruvédjegy? – Gadó János írása a Brand Israel projektről
A 2002-ben kitört Al-Aksza intifáda a zsidó állam képét szinte feketére festette: a tévénézők százmillióinak képernyőjébe beégett a palesztin gyerekre fegyvert fogó izraeli katona képe. Ekkoriban lett trendi a „progresszív”, európai körökben Izraelt a náci Németországhoz, a palesztin fegyvereseket pedig a varsói gettó harcosaihoz hasonlítani.
„Minden kisebb körülöttem” -Presser Gáborral beszélget Szegő Péter
Álltam Jeruzsálemben a Falnál, dugdostam a cédulámat a résbe, és nem csak apámmal beszéltem… Na, hát most megérkeztünk egy kis kapuhoz, ami az érzelmeim kicsiny magánkertjébe vezet, és nahát, épp be van zárva. Bocs…
Kertész Imre Fehér László Kisfiú című képéről
Egy gyerek. Egy kisfiú, egyedül a roppant térben. Öltözéke komor, fekete és fehér. És ennek a törékeny alaknak a különös két keze rögtön megragadja a tekintetet. Nagy kezek az alakhoz képest, akárcsak Michelangelo Dávidjáé. A jobb keze ökölbe szorul – vajon üres ez a kéz, vagy rejteget valamit?
Régi magyar széphistóriák – Várnai Pál könyvrecenziója
Meghatottan emlékezik Markovics Rodion a „régi zsidókra”, a művelt okos „drága, jóságos tölgyemberekre”, akik közül, „még azok is tudósok voltak a szakmájukban, akik csak éppen chédert végeztek”, akik „fejükre vetett tálesszel imádkoztak, de napnyugati kultúra ragyogott megdicsőült lelkükben”.
Keresse a jobb könyvesboltokban és a nagyobb újságos standokon,
vagy válassza a könnyebb megoldást: fizessen elő a Szombatra.
Telefon/Fax: 311-6665, 311-9214/137. E-mail: [email protected]
2007. január / XIX. évfolyam 1. szám