2008 tavaszi erdélyi kirándulásunk középpontjában a Kolozsvári Állami Magyar Színház állt. Három előadását láttuk: más kor, más-más szerzők darabjait, ám az előadások szemléleti rokonsága egymással összefüggésbe hozta a műveket, s a színház karakteréről világos képet adva, összefüggő és felkavaró élményt jelentett.

“…én ötéves korom óta pontosan tudom, hogy az, hogy „zsidó”, meg az, hogy „soha”, ugyanazt jelenti. Azt jelenti, hogy soha többé nem mehetsz be a kerted kapuján. Hogy múlttá válsz még életedben. Hogy máshol kell lenned, soha nem térhetsz vissza….”

Zsúfolásig megtelt szombaton a párizsi Odéon Színház nézőtere arra a közönségtalálkozóra, amelyen Kertész Imre magyar és Boris Pahor szlovén író arról beszélt, hogyan lett irodalmi munkásságuk központi kérdése a haláltáborokban megélt “történelmi tapasztalat”.

Novemberben harmadik alkalommal rendezték meg a Limmud-Keset zsidó közösségi és kulturális fesztivált. A helyszín a Budai Sport Hotel volt, a Normafánál. A koncepció nem változott: vonuljunk ki három napra valahová, és legyünk együtt érdekes programokon. Ebből a szempontból a helyszín jó választásnak tűnt, a buszmegállótól negyedórányi sétára levő hoteltől pedig egy kisbusz jött rendszeresen azokért, akik nem akartak gyalogolni. 

Megjelent egy levél Morvai Krisztinától (Tisztelt Élet és Irodalom Szerkesztősége!, Élet és Irodalom, november 14.). Paradoxon: foglalkozni vele fölösleges, nem foglalkozni tisztességtelen. Ki akarna leszállni ebbe a gonosz, kanálisszagú alvilágba?

A Magvető kiadó, Hafner Zoltán szerkesztésében, Kertész-esszékötetet jelentetett meg az ünnepekre. A szövegek döntő többségét Kertész olvasói jól ismerik, az utóbbi években mondott alkalmi beszédek lehetnek valamelyest újak számunkra és művésztársakról szóló nyúlfarknyi, többnyire napi és hetilapok hasábjairól kimentett írások, kiállítás megnyitók, nekrológok.

Mitől véreznek a kőtáblák, szolidárisabb-e az erdélyi magyar, mint a budapesti, miért lett Dragomán György regényének hőse egy félzsidó fiú, s hiányozhatnak-e az erdélyi ízek? – Várnai Pálnak a Szombat lapszámbemutató estjéről szóló írásából minden kiderül.

2008 tavaszi erdélyi kirándulásunk középpontjában a Kolozsvári Állami Magyar Színház állt. Három előadását láttuk: más kor, más-más szerzők darabjait, ám az előadások szemléleti rokonsága egymással összefüggésbe hozta a műveket, s a színház karakteréről világos képet … Tovább »

Kertész Imre Nobel-díjas író örömmel fogadta és nagy dolognak tartja, hogy Európa nyomasztó öröksége címmel egy kötetben jelentek meg az utóbbi 20 évben írt esszéi a Magvető Kiadó gondozásában, s a könyv a napokban a boltokba került.

A Megértés és a Tolerancia díjával tüntették ki a hét végén Berlinben Kertész Imrét. Közben “néhány házzal arrébb” Nádas Péter tartott felolvasást a német fővárosban, majd nyilatkozott a távirati irodának. Nádas szerint a két esemény egybeesése a véletlen műve volt, de szavaiból kitűnt, hogy a véletlennek voltak előzményei.

Újabb németországi kitüntetésben részesül Kertész Imre. A német fővárosban élő és alkotó, irodalmi Nobel-díjas magyar író a berlini Zsidó Múzeum Megértés és Tolerancia Díját kapja.

Repedezik a hagyományos szociálliberális ideológiai tapasz: az antifasiszta szólam már nem egyben tartja a baloldali-liberális közeget, hanem megosztja azt.

Az ÉS-ben ismét fellángolni látszik a “Kasztner-vita”. Két nem történész, Sárközi Mátyás és Fischer István is foglalkozott a II. világháborús magyar cionista ellenállás hazánkban és Izraelben is egyik legvitatottabb vezetőjének, Kasztner Rezsőnek 1944-es tevékenységével. (Sárközi Mátyás: Az érintett jogán a Kasztner-dilemmáról, 2008/34., aug. 22.; Fischer István: Kalapáccsal?, 2008/36., szept. 5.)

A nyíregyházi Széchenyi István Közgazdasági, Informatikai Szakközépiskola és Kollégium nemcsak a szabolcsi megyeszékhely, hanem az ország egyik legjobb középiskolája. 

Kertész Imre Nobel-díjas írónak ítélték oda Olaszországban a Cesare Pavese (1098-1950) íróról és költőről elnevezett irodalmi elismerés, a Grinzano-Cesare Pavese különdíját, amelyet az antifasiszta olasz szerző születésének 100. évfordulója alkalmából adtak ki. 

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

Vita alakult ki a hozzászólók között a Judapest.org blogon lapunk, a Szombat kapcsán arról: lehet-e hiteles kritikát kifejteni a Szombat hasábjain a zsidó intézményrendszerről, ha a lap pályázik a Mazsihisz nem hitközségi szervezetek számára meghirdetett pályázati alapjához is.

Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava. 

Torz, beteg homoszexuálisok, alattomos sánták, altesti lény nők, a magyarság életerejét elszívó feminin szlávság, náci lényegű németek, fasizmusra hajlamos zsidók. Márai Sándornak mindenkihez volt nem is egy rossz szava. 

What Hungarian Jews Need to Learn
Ágnes Peresztegi
This paper was delivered at The International Conference on Confronting History: The Historical Commissions of Inquiry  that discussed the various historical commissions appointed by different governments to deal with the role of their country during the Second World War.  Although Hungary failed to establish such a commission thus far, this does not mean that there were not debates about historical research; or that no studies were completed related to the issues of expropriation, looted property, refugees, war crimes and other relevant aspects of the Holocaust.