Találatok ‘A. K.’
Összesen 21,856 találat (17381 - 17400) : A. K..
Sólyom László intelme ellenére is kell az árpádsávos zászló a Fidesznek
“Ne volt KISZ-vezetők oktassanak ki minket az önkényuralomból!” Nem kell más jelkép március 15-én, mint a magyar trikolór – mondta Sólyom László Erdélyben, nyilvánvalóan a Fidesz rendezvényein immár általánossá vált jelképként használt árpádsávos zászlóra utalva. Az általunk megkérdezett képviselők ugyan nem örülnek feltétlenül az új szimbólumnak, de szerintük “már csak azért is” ragaszkodni fognak hozzá.
Zsidó nyilatkozatok Március 15-ről
Zsidók vagyunk és nem félünk
Nácik a kapuk előtt, kommunisták a spájzban – a traumatizált Magyarország esete a jóléti nihillel
A társadalmi traumákról újabb vitasorozatot indított a Védegylet a társadalmi „Kik vagyunk?” címmel. A sorozat első beszélgetésén, március 9-én a magyar társadalmat ért szörnyűségekről, és ezek hatásairól volt szó. Hankiss Elemér, Vásárhelyi Judit, Orosz István és a közönség szerint rosszul állunk a történelmi traumák feldolgozásával, alig van magyarságtudat, és fel kellene számolni a sérelmek okozta szembenállást.
Kivághatják Anne Frank gesztenyefáját
Hitler-kép a Belvedere árverésén
Több szempontból is különleges mű kerül kalapács alá a Belvedere Szalon március végi aukcióján: az Osztrák városrészlet című akvarell – kikiáltási ára 480 ezer forint – alkotója ugyanis nem más, mint Adolf Hitler. A pályáját tájkép- és városfestőként kezdő későbbi Führer művei időről időre fel-felbukkannak a világ különböző árverésein – de általában mindenhol élénk vitákat váltanak ki.
Antiszemitákat látnak a brit Munkáspárt pénzügyeinek vizsgálóiban
Veszélyben a népszerű kulthely
Patthelyzet alakult ki a Sirály kulturális központban: egy 1993 óta húzódó per miatt bezárhatják a kulthelyet. Az üzemeltetők tárgyalnának az épülettulajdonos fővárossal, a főváros viszont nem tudott érdemi tájékoztatást adni lapunknak az ügyben.
Orrunk és hazánk
Mindenkinek joga van félni, otthon maradni és lemondani arról, hogy szabad polgárként Magyarország szabad ege alatt, szabadon ünnepelje a magyar szabadság ünnepét. Mindenkinek joga van hozzá, de senkinek nem helyes ezt tanácsolni.
Kibucok végnapjai
Még a külföldi sajtó is érdemesnek találta közölni a hírt: Deganjában, az éppen száz évvel ezelőtt alapított első kibucban a kollektíva tagjai elhatározták, hogy megszüntetik az eddigi teljes kommunarendszert, és differenciált béreket vezetnek be. A hír valóban megdöbbentő, hiszen a kibuc sokak számára Izrael szimbóluma, Deganja pedig a kibuci mozgalom zászlóshajója.
„A mi jelünk a kereszt, nem pedig a horogkereszt”
Nem félni!
Maradjanak otthon a március 15-i nemzeti ünnepen a magyaroszági zsidó állampolgárok – tanácsolja a Mazsihisz elnöke.
Magyarországra jön a brit holokauszttagadó történész
Magyarországra érkezik legújabb könyvének magyar nyelvű bemutatójára David Irving; a brit publicistát és történészt, akit a holokauszt tagadása miatt Ausztriában három év letöltendő szabadságvesztésre ítéltek, a Gede Testvérek Bt. hívta meg.
Boross Péter: az árpádsávos lobogó relikvia
Egymásnak mentek a zsidók és a katolikusok Németországban
“Reggel az embertelen varsói gettó képeit látjuk a Jad Vasemben, este pedig a rámalláhi gettóba megyünk. Az emberben persze, hogy fölmegy a pumpa” – jelentette ki izraeli látogatásán egy német püspök. A németországi zsidók felháborodottan tiltakoznak.
Botrányos előadás: Árpád-sávos zászlót lengettek az Örkény-darab végén
„Átrendeztette” a kassai Thália Színház igazgatója Örkény Tóték című darabját, a mű végén megjelenített Árpád-sávos zászlót lobogtató fiatalok miatt.
Napirend előtt az Országgyűlésben az antiszemitizmusról
A kormányfő szerint a Fidesz megnyilvánulásaival és el nem határolódásával segíti, hogy a radikális antiszemita eszmék elfogadottak legyenek Magyarországon. Az ellenzéki párt frakcióvezetője kikéri magának, hogy a miniszterelnök az antiszemitizmus pártolásával vádolja a Fideszt és a témában a The Times, londoni napilapban megjelent nyilatkozatával kapcsolatban bocsánatkérésre szólítja fel Gyurcsány Ferencet.
Nincs több zsidógyűlölő, csak hangosabbak
Nem változott jelentősen az antiszemitizmus mértéke Magyarországon. A 2006-os adatok szerint a lakosság negyede előítéletes, harmada még inkább az, minden tizedik magyar kifejezetten radikális. A kérdés inkább az, mikor, mitől jönnek a felszínre.
Döbbenet: meggyalázták a zsidó temetőt!
Vandálok megbecstelenítettek egy 18. századi zsidó temetőt Bajorországban, közölte a német rendőrség vasárnap. A sírkövek több mint felét ledöntötték.






