Neonáci támadás a Zsidó Színház és a Sirály ellen

Írta: Panyi Szabolcs - Rovat: Politika

Vasárnap este neonácik támadták meg a Sirályt, ahol ifj. Sebő Ferenc
rendezésében a Budapesti Zsidó Színház és a Városi Színház
színtársulata a Gecy című Toepler Zoltán darabot mutatta be előző este.
A premiert egy gerillamarketing-kampány előzte meg, melynek során az
alkotók többek között vicces ál-werkfilmekkel próbálták felhívni a
figyelmet a Gecyre.

 

Gecy_Reviczky Zsolt.JPG 

Jelenet az előadásból.
Fotó: Reviczky  Zsolt. (NOL)

Sajnos azonban mindez leginkább a szélsőséges portálok és olvasóközönségük fantáziáját mozgatta meg. Azzal próbálták meg (a fejlemények szerint: sikerrel) hergelni és uszítani az erre fogékonyakat, hogy egy zsidó rendező és egy zsidó színtársulat állami pénzekből forgatott pornófilm formájában akarja „megszentségteleníteni” Madách Imre Tragédiáját. Ettől kezdve életveszélyes fenyegetések érték a színészeket, a rendezőt, az írót és a többi alkotót. Fényképeik és személyes adataik kikerültek – a valahogyan ismét üzemelő – kuruc.infóra. A fenyegetések miatt a főszereplő, Janklovics Péter mellett mások is visszaléptek a produkciótól.

A szombati bemutatón nem történt incidens, a teltházas darab láthatóan sikert aratott: semmiféle kivetnivaló, provokáció vagy tabudöntögetés nem volt a jól sikerült bohózatban. Mint azt később Schönberger Ádámtól megtudtuk, a szombati bemutató alatt civil ruhás rendőrök, Nemzetbiztonsági Hivatali munkatársak is jelen voltak az előadáson, valamint a szélsőjobboldaliak egy vagy több „megfigyelője” is, akik ekkor még nyugton maradtak. A Marom provokációtól, a darab megzavarásától, sőt támadástól is tartott, ezért kért rendőri védelmet a hétvégére. Meg is kapták – de csak a bemutató estéjére, másnapra nem. Schönberger a Szombatnak elmondta, hogy a rendőrség vasárnap már arra hivatkozva nem adott védelmet, hogy tudomásuk szerint a darab aznapi előadása elmarad. Ez a félrevezető hír azonban egyedül csak a szélsőséges weboldalakon kezdett el terjedni. Ráadásul a Marom által kinevezett, a rendőrséggel kapcsolatot tartó kontaktszemély sem jelzett semmi ilyesmit a rendőrség felé. Schönberger szerint elképzelhető, hogy valamilyen módon a nácik félrevezették a rendőrséget. És azt is rendkívül nyugtalanítónak tartja, hogy a nácik hogyan tudhattak arról, hogy míg szombaton lesz rendőri jelenlét, addig vasárnap már nem…

A vasárnapi bemutató után csuklyások tűntek fel a Sirálynál. Valamilyen ürülékkel leöntötték az ott tartózkodókat, valamint savval lespricceltek négy-öt embert – őket később a helyszínen az orvosok ellátták. Két személyt megvertek a nácik – köztük az előadás rendezőjét –, egyiküknek a szája is felszakadt. Az incidensnél jelen volt és felvételeket készített Polgár Tamás alias Tomcat.

Schönberger Ádám szerint a szélsőségesek egyértelműen átléptek egy határt: először történt testi sértés egy ilyen támadásban. Ahogy az is egyértelmű, hogy a színház, a művészek és a közönség elleni támadás mit idéz. A motiváció is teljesen nyilvánvaló: „Egy zsidó helyről, egy zsidó színházról van szó.” – fogalmazott Schönberger. „Mindenképpen fel kéne hívni a figyelmet, hogy az nem normális, hogy egy embert, aki csinál egy színdarabot, a bemutató másnapján ököllel verik fejbe.” – utalt ezzel ifj. Sebő Ferencre, a darab rendezőjére, a támadás egyik célpontjára. Szélsőséges weboldalakon nyíltan leírták azt is, hogy a célpontok közt volt még Toepler Zoltán, a darab írója – ő azonban ekkor már nem tartózkodott a Sirályban, így sikerült elkerülnie a támadást. Schönberger szerint ahogy a darab elleni uszítás is egy szervezett hangulatkeltés volt, a támadást is meg volt rendezve, előre ki volt tervelve: „Úgy tűnik nekem, hogy a verés viszont nem. Eddig nagyon vigyáztak, most is próbáltak vigyázni, hogy ne legyen verekedés, de megtörtént. Átléptek egy határt.”

A csuklyás támadók elmenekültek a helyszínről, mielőtt még a hatóság kiérhetett volna. Schönberger feljelentést tesz: „A rendőrség viselkedése furcsának tűnt. Ha ez nem csoportosan elkövetett garázdaság minősített esete, akkor itt komolyan el kell gondolkodni, hogy mi történik…”
                       

*

A bemutatón mi is jelen voltunk, értékelésére visszatérünk. Addig is kifejezzük szolidaritásunkat a támadás áldozataival. A szerk.

 

[popup][/popup]