Zsidó hitközség vagy zsidó község?

Írta: Schweitzer Gábor - Rovat: Belpolitika, Politika, Történelem

Biró Tamás „Zsidó egyház?” című írásában amellett érvel, hogy miután a zsidó vallás számára ismeretlen az „egyház” fogalma, nem szükségszerű, hogy a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) vezetésében érvényesüljön a „papság kizárólagos dominanciája”, vagy a „vallási és a világi vezetés párhuzamossága”.

Schweitzer Gábor

Amíg az előbbi felfogást a Magyar Katolikus Egyház, addig az utóbbi elvet – miként a szerző fogalmazott – „sok protestáns felekezet” tekinti irányadónak. Biró Tamás véleménye szerint a MAZSIHISZ szabadon döntheti el, hogy ezek közül melyik megoldást követi, a korábbi korok zsidó mintáit is beleértve. Írása azt is sugallja, hogy hasonlatosság érzékelhető a középkori, kora újkori zsidó közösségek (kehila, communitas judaeorum) szerteágazó tevékenysége és a MAZSIHISZ szintén sokirányú funkciói között, amelyek közül a vallási élet a tevékenységek egyikét jelentette, illetve jelenti csupán.

Hozzászólásomban egyrészről amellett kívánok érvelni – ezáltal korábbi véleményemet is megerősítve –, hogy a MAZSIHISZ számára a vallási és világi vezetés paritásának megvalósítása lenne kívánatos, másrészről pedig arra szeretnék rámutatni, hogy a jelen viszonyok közepette a „zsidó hitközség” felépítése és működése nem lehet hasonlatos a polgárosodás korszakát megelőző „zsidó község” működésével.

A vezetés arculatát illetően a MAZSIHISZ legfőbb döntéshozó szerve, a közgyűlés már a megalakulás pillanatában döntött, hiszen

a vezetést kizárólagosan a világiak kezébe adta.

Ezzel persze távolról sem kívánom azt állítani, hogy egy ilyen jellegű döntést ne lehetne megváltoztatni. Ebben a döntésben a MAZSIHISZ annak idején mindenesetre követte a közvetlen jogelőd, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK), valamint az egyik távolabbi elődintézmény, a neológ irányzatú Magyarországi Izraeliták Országos Irodája által meghonosított mintát. Az 1868/1869-es Egyetemes Izraelita Gyűlés korától kialakuló neológ szervezeti kultúrában a rabbi a hitközség hivatalnokának minősült.[1] A rabbi véleményét innentől kezdve jó esetben hitéleti hitoktatási, liturgikus és halachikus kérdéseknél kérték ki, illetve hallgatták meg a hitközség vezető testületei. A neológ hitközségek Egyetemes Izraelita Gyűlésen elfogadott alapszabályzata szerint a rabbi az elöljáróság, vagy a közgyűlés ülésein rendszerint csak külön meghívás esetén vehetett részt, illetve szólalhatott fel. A rabbinikus autoritás modernizálódó világban és közösségekben bekövetkező hanyatlását lényegében ezek az alapszabályi rendelkezések tetőzték be hazánkban. A német térségben jóval korábban következett be a rabbinikus tekintély eróziója, amit a berlini zsidó közösség vezetőjének, Ruben Gumpertznek 1820-ban a szász kormányzathoz eljuttatott nevezetes memoranduma is tükrözött, amelyben a rabbit nemes egyszerűséggel Kauscherwächternek, azaz kósersági felügyelőnek titulálta.[2]

Az 19. század utolsó harmadától hazánkban kialakult helyzetet számos alkalommal

észrevételezték és nehezményezték a neológ rabbik.

Diamant Gyula, a pesti és a berlini rabbiképző hallgatója 1891-ben az alábbi sorokkal jellemezte a neológ rabbiság helyzetét Friedlieber Ignác, szolnoki rabbihoz intézett levelében. „Sajnálatra méltó s mélyen megszomorító felekezetünkre nézve, hogy rabbijaink méltósága a kereskedőkből elnökökké avanzsírozott egyénektől van függővé téve. Bizony tisztességet és illemet tanulhatnánk keresztény társainktól.”[3] A magyar zsidóság szervezetét a 20. század elején áttekintő tanulmányában, Venetianer Lajos, újpesti főrabbi pedig azt javasolta, hogy a rabbi hivatalból legyen tagja az elöljáróságnak, amit azzal támasztott alá, hogy ezzel a lépéssel az Egyetemes Izraelita Gyűlést megelőző időszak „történeti tradíciója” állna helyre.[4] Az 1907-ben megalakult Országos Rabbiegyesület egyik célkitűzése is a rabbik hitközségi tekintélyének helyreállítására, illetve biztosítására irányult. Évtizedekkel később Kiss Arnold a rabbitársak hitközségen belüli helyzetét még mindig elkeserítőnek találta: a neológ hitközségek papjai „nem vezető papok többé, hanem fizetett hivatalnokok, akiket ünnepélyesen installálnak és dicsőítő szavakkal magasztalhatnak, vagy lefitymálhatnak, csak a zsidó szellem irányításában nem engedik nekik az őket megillető helyet. Az a felekezet, amely megalkotta az egyház fogalmát, melytől a többi felekezetek megtanulták az egyházi szervezetet, egy különben tiszteletreméltó meggazdagodott zsibárusnak nagyobb szerepet juttat az egyház irányításában, mint a saját lelki vezetőjének.[5] A két világháború között mindazonáltal már az is előfordult, hogy a neológ hitközség rabbija hivatalból tagja lett a hitközség elöljáróságának. Apró, de fontos elmozdulás a múlthoz képest. A második világháborút követően sajnálatosan rövid ideig tartó koalíciós időszakban ismételten felmerült a neológ rabbiság részéről az az igény, hogy részt kapjanak a hitközségek vezetésében. Ezt a törekvést juttatta kifejezésre Lőwinger Sámuelnek, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatójának egykorú írása is, amelyben azt szorgalmazta, hogy szakítva az elmúlt hosszú időszak megoldásaival, a Soá után felekezeti alapon újjászerveződő zsidóság vezető testületeiben „egyenlő arányban legyenek képviselve a rabbik és a világiak.”[6]

A kommunista hatalomátvételt követő években

azonban az egyházi területen is érvényesülő centralizáció jegyében jött létre a neológ és ortodox hitközségek kényszerfúziója révén a MIOK, amely a világiak kezébe helyezte az izraelita vallásfelekezet vezetését.

A rendszerváltást követően létrejövő MAZSIHISZ már a névválasztással kinyilvánította, hogy a vallási, felekezeti, hitéleti térben kíván működni. Alapszabálya hangsúlyozza is, hogy a „történelmi tradíciókkal” rendelkező „neológ, status quo, orthodox hitközségek” szövetségeként tekint önmagára [1. § (2)]. A működés szervezeti alapegysége tehát a zsidó hitközség. Az alapszabályokból ugyanakkor azt is kiderül, hogy a MAZSIHISZ a „történelmi egyházak” közé sorolja önmagát [3. § (2)], tehát strukturális, nem pedig teológiai értelemben használja is az „egyház” kifejezést.

Az önkéntes tagságon alapuló zsidó hitközség a kényszertagsággal és korlátozott önigazgatási jogosultságokkal rendelkező feudális, illetve kora újkori zsidó községhez[7] hasonlóan valóban sokrétű tevékenységet végez, de ez csupán formai egybeesést jelent, nem is beszélve a kétféle intézmény közötti időbeli távolság miatti különbségekről. A községi funkciók egy része az emancipáció korában a község megszűnésével együtt elenyészett, másik részét a hitközség megörökölte, miközben új funkciókkal is bővült a hitközség hatásköre, különös tekintettel a történelmi körülmények alakulására. A napjainkban irányadó jogszabályi háttér ugyanakkor – mindenekelőtt a Bíró Tamás által is hivatkozott 2011. évi CCVI. törvény – bátorítja is a hazai egyházakat, vallásfelekezeteket és vallási közösségeket, hogy a centrális jelentőségű vallási tevékenység mellett további társadalmi funkciókat is vállaljanak. Ezekkel a lehetőségekkel a MAZSIHISZ is élni kíván, miközben az általa működtetett szervezet- és intézményrendszer identitását, státuszát, legitimitását a fenntartó vallási meghatározottsága biztosítja.

Mindezek alapján úgy gondolom, hogy

a MAZSIHISZ-nek a továbbiakban is hitközségi, nem pedig valamiféle modernizált községi alapon kell működnie.[8]

Úgy vélem, a vallási identitás megőrzése érdekében nem is lenne szerencsés, ha a MAZSIHISZ ernyőszervezetté alakulna át, bár a MAZSIHISZ az alapszabály szerint elméletileg három, egymástól eltérő felfogást valló hitközségtípus szövetségeként működik, ráadásul a közelmúltban – társult tagként – egy reformközösség is felvételt nyert. A MAZSIHISZ viszont kezdeményezője és intézményesültsége okán motorja lehetne a zsidó civil szféra képviseletét és működését koordináló ernyőszervezet létrejöttének, amennyiben erre valós igény mutatkozik.

A MAZSIHISZ hitközségi – vallási, felekezeti, „egyházi” – alapú működésének ugyanakkor a vezetésében is illene tükröződnie. Igazolhatónak és vállalhatónak tartanám, ha a MAZSIHISZ élén – azonos legitimációval, azonos státusszal, azonos jogkörökkel – a „világi elnök” mellett „rabbi elnök” is állna.[9] Ez nem azt jelenti, hogy az aktuális vitákban konkrét személyek vagy szervezetek mellett állást foglalnék. Ez a konstrukció, amint erre a korábbiakban már rámutattam, a hazai zsidó hagyományokkal is összeegyeztethető, hiszen a status quo ante izraelita hitközségek Országos Szövetsége a két világháború közötti időszakban hasonló elv – „egyházi elnök” és „világi elnök” – alapján működött, hovatovább a neológ rabbikar részéről is felvetették a paritás megvalósítását. A kiegyensúlyozott, paritásos vezetés biztosítása egyúttal a neológia másfél évszázados mulasztását is jóvá tehetné. Ez a megoldás összeegyeztethető a „változó világra nyitott zsidóság” szlogenjével is, hiszen a MAZSIHISZ gerincét jelentő neológia számára lehetőséget biztosít, hogy vallási alapokon nyugvó identitását újra gondolja, illetve megerősítse.

Jegyzetek

[1] Az Egyetemes Izraelita Gyűlés történetéhez lásd Katz, Jakov: A végzetes szakadás. Az orthodoxia kiválása a zsidó hitközségekből Magyarországon és Németországban (Budapest, Múlt és Jövő, 1999.). A neológ rabbi jogálláshoz lásd Frojomovics Kinga: Szétszakadt történelem. Zsidó vallási irányzatok Magyarországon 1868-1950. (Budapest, Balassi Kiadó, 2008. p. 77.)

[2] Schorsch, Ismar: The Modern Rabbinate – Then and Now. Conservative Judaism, Winter 1990-91. pp. 12-20.

[3] Diamant Gyula levele Friedlieber Ignácnak. (1891.) Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár. Friedlieber Ignác hagyatéka, 85. 177

[4] Venetianer Lajos: A magyar zsidóság szervezetéről. (Budapest, 1903. p. 27.)

[5] Kiss Arnold: Haladó zsidóság – halódó zsidóság. Múlt és Jövő, 1929. június. pp. 203-205.

[6] Lőwinger Sámuel: Rabbik a magyar zsidóság vezetésében. Az Országos Rabbiegyesület Értesítője. 1947. április. 5.

[7] A zsidó község működéséhez lásd Finkelstein, Louis: Jewish Self-Government in the Middle Ages (New York, Jewish Theological Seminary of America, 1924. pp. 1-105.), továbbá a kora újkori fejleményekhez lásd Katz, Jakov: Hagyomány és válság. Zsidó társadalom a középkor végén (Budapest, Múlt és Jövő, 2005.)

[8] Ennek némiképp ellentmond az Alapszabály azon rendelkezése, amely lehetővé teszi, hogy a „nem vallási alapon szerveződő zsidó szervezetek” – amennyiben ehhez a Közgyűlés hozzájárulását adja – tanácskozási joggal vegyenek részt a Közgyűlés munkájában [51. § n)].

[9] Schweitzer Gábor: „Haladó zsidóság – halódó zsidóság?” Útkeresés egykor és ma. https://www.szombat.org/politika/schweitzer-gabor-halado-zsidosag-halodo-zsidosag (2016. október 20.)

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]